Mert megérdemled... ( Bakugou X Reader)

3. Rész

A történtek után Baku-t leküldték a pályáról és cs.k.-ok nélkül folytatódott a játék. Egy pillanatra eljátszott egy gondolat a fejemben ami nem is volt rossz ötlet. Legalábbis abban a pillanatban úgy tűnt semmi akadály nincsen a megvalósításához.
- Yuki elmegyek mosdóba. - álltam fel a helyemről. Yuki kiengedett és elindultam a mosdók felé. Miközben sétáltam az épület sötét folyosóján egy mellékfolyosón át elhaladtam a csapatok öltözőjéhez. Hangos kiabálást hallottam.
- Megint visszaakarsz kerülni oda Bakugou?! Normális vagy te egyáltalán?! Ha így folytatod nem lesz választásom...
- Kérem ne tegye! - mondta hangosan Baku és a szobába csönd honolt. - Ez az álmom. Nem teheti csak úgy...
- De igen, tehetem! Szedd össze magadat. A magabiztosság csak egy alapot add meg a játéknak. Tenni is kell érte Bakugou. Tenni kell azért, hogy igazi csapatkapitány lehess. Fiamként tekintek rád, kiemelkedsz, de ha elszabadul alólad a ló nem marad más választásom. - mondta az edzője és elindult kifelé.
Gyorsan elbújtam az oszlop mögé, hogy ne vegyen észre. Miután kifordult a főfolyosóra nyugodtan léptem be az öltözőbe. Baku félmeztelenül ült a könnyeivel harcolva.

Mikor meglátott gyorsan összeszedte magát. Csak bambulva néztem mert ami fogadott látvány valahogy elterelt minden gondolatot a fejemből amit mondani akartam.
- Mit keresel itt [név]? Nem jöhetsz ide. - mondta kicsit felemelve a hangját. Ridegsége továbbra is ott volt benne.
- Szerettem volna megnézni, hogy jól vagy-e. - indultam meg felé.
Látszott rajta, hogy nincs jól.
- Jól vagyok...- törölte le a szemét. - Ez...ez bárkivel megeshet. - remegett meg a hangja.

Egy kicsit hezitálva de melléültem és megöleltem. Könnyei kifakadtak és szorosan visszaölelt. Tudtam hogy a pengén táncol, tudtam, hogy most csak a halk némaság segíthet neki és egy olyan ember akire támaszkodhat. Nem tehettem mást, csak vártam.
- Miért jöttél ide? Odakint a pályán mindenki utál. Neked is haragudnod kéne. - engedt el.
- Nem, félreérted. Amit tettél lehet meggondolatlan volt, de senki nem mondta, hogy nem javíthatsz a hibáidon. Még nincs vége, Bakugou- néztem a szemébe. - Amikor ott játszottál a pályán, láttam meg benned ki is vagy te. Ott önmagad voltál! - mosolyodtam el és félrenéztem.
- Nem válaszoltál a kérdésemre... Miért jöttél ide? - tette fel újra.
- Emlékszel múltkor amikor hazakísértél? Úgy éreztem, hogy aggódsz értem. És most szeretném viszonozni neked.
- Értem. - mondta majd az öltözőt csend borította be.
- Próbálj meg Todorokival beszélni.
- Szó sem lehet róla. Azzal a patkánnyal? Évek óta keseríti meg a terveimet...de ezt senki se veszi észre. Csak azt mikor már dühös vagyok és nekiugrom. Valahogy...valahogy mindig én húzom a rövidebbet bármennyire is teperek. - nézett félre.
- Mert ő úgy teszi, hogy ne lássák. Provokál téged. Csak azért, hogy ezzel is a mélyebbre taszítson. Beszéljétek meg és a későbbiekben tudtok végre egy igazi, tiszta meccset játszani. - álltam fel és elindultam kifelé. Megtorpantam az ajtóban.
-Mondottam ember...-kezdtem el.
- Küzdj és bízva - bízzál. - mondtuk egyszerre. Baku egy pillanatra elmosolyodott majd újra megszólalt:
- Hé, [név]...ha elmondod bárkinek is, hogy sírtam, akkor véged. - nézett fel szúrós szemmel még mindig félmeztelenül.
- Hallgatok, ígérem. - mosolyodtam el, és a boldogság kitörésemet visszatartva indultam a helyemhez.
Megcsináltam...nem úsztad meg Baku. - ültem le a helyemre.
- Jó sokáig elvoltál. Minden rendben? - kérdezte Yuki.
- Igen. - bólintottam.

A meccs végeredménye döntetlen lett ami azt jelentette, hogy újra meg kell majd ismételni.
A meccs végén Yuki Todorokihoz szaladt és mögöttünk Bakugou is megjelent.
Yuki-t meg sem várva Todoroki bekötött fejjel indult neki Bakunak.
- Te állat! Hogy tehetted? - lökte hátra.
Baku nem szólt semmit csak tűrte a lökéseket amiket Todoroki végzett rajta.
- Mikor fejezed már be?! - üvöltött rá Baku és megfogta a kezét.
- Ide figyelj te átok! Most utoljára...most utoljára néztem el a folyamatos piszkálódásod! - nézett bele a szemébe.
-Te bocsájtasz meg nekem? - nézett rá kikérően Todoroki. - Neharagudj de nem te voltál az aki...
- Nem! És én is sajnálom, világos?!- vágott a szavába Baku. Ekkor megfordult és elindult vissza. Csapattársai követték és megveregedték a vállát bíztatás képpen.
Én csak mosolyogva álltam ott. Büszke voltam rá...nem mellesleg...
Megfogadta a tanácsom.