Mert megérdemled... ( Bakugou X Reader)

14. Rész

- Kifelé! - mutatott ofő az ajtó felé.
Bakuval kivonultunk a folyosóra és durcásan leültünk egymás mellé.
- Ennyire voltam attól, hogy megverjelek! - mutatta Baku a kezeivel mikor kiértünk.
- Én itt helyben péppé tudnálak verni te alattomos...- mutattam be neki. Kinyitotta az ablakot és kihajolt rajta.
- Kivetem magam komolyan. - nézett lefele majd egy mozdulatot tett amitől odamentem és megfogtam.
- Nehogy! Hülye vagy?! - fogtam meg fehér pólóját aminek a hátulján egy nagyon menő minta volt nyomtatva. Magam felé fordítottam és kezeim véletlenül izmos kezeihez értek.
- Csak...csak azután, hogy megvertelek te seggfej! - pirultam el és kissé zavartan megfordultam és leültem a kinti padra. Hezitálva utánam jött.
- Na mivan befostál? - nézett rám ahogyan durcásan gubbasztottam a sarokba.
- Tőled? Sose! - nyújtottam ki a nyelvem.
- Heh de ronda vagy ilyenkor! - kezdett el röhögni.
- Anyád a ronda...- mondtam majd a durcás arcomból felmosolyodtam és megrúgtam.
- Na mivan bunyót akarsz? - állt fel.
- Na ne...még a végén elájulok. - mondtam irónikusan mire visszaült a helyére.
- Szerencséd. - fordult az ablak felé.
- Mi a szerencsém? -
- Hogy ilyen jó szívem van és megtudok neked bocsájtani. - mondta továbbra is az ablakot szugerálva.
- Pardon? Nem nekem kéne megbocsájtanom, NEKED? - mutattam rá.
- Hát nem tudom ki offolt ki...
- Hát nem tudom ki hagyott faképnél... Te vagy a hibás...- tettem szét a kezem.
- Nem, mert te vagy.- válaszolta
- Te. -
- Te. -
- Nem, mert te! -
- A-a te! -
- Nem.
- De.
- Nem, nem.
- De, de!
Ekkor megálltunk és egy pillanatra síri csönd volt. A hatás szünet után elkezdtünk kacagni és egymás vállára borulva nevettünk.
- Borzalmasak vagyunk. - mondtam.
- Inkább csak te. -
- Na ne kezd megint. - húzódtam el tőle.

Az óra végén az utolsó öt percre visszamentünk és onnantól könnyen ment az egész. A végén már csak azért akartak kiküldeni mert állandóan nevettünk.

- Na láttam végére megtaláltátok a közös hangot Bakuval. - mondta Yuki.
- Igen ez így igaz. - nevettem. - Ma nagyterem?
- Mehet. - egyezett bele Yuki.

Mikor végeztünk hazafele tarottam és egy cetlit fedeztem fel az ajtóban.
I love you
Azonnal tárcsáztam Akirát.
- Na szia bby én is szeretlek de ezt szóban is elmondhatod nekem. - mondtam irónikusan.
- Micsodaa? Szeretlek de ez most nem én voltam csillagom. - mondta.
- De...de akkor kicsoda? - vettem le a cetlit az ajtóról és megforgattam. Semmi név se semmi nem volt rajta. Aggódva néztem körbe. Talán...Ba..nem ő biztos nem. Beléptem a lakásba ami üres volt. Az ajtó zárva volt mindenhol sehol egy lélek. Megnyugodva kapcsoltam fel a lámpát majd fentről valami zajt hallottam. Megállt bennem az ütő. Felfele néztem és észrevettem, hogy a szobámba világított a LED amit mindig leszoktam kapcsolni. A konyhapulton egy pohár pihent amiből valószínűleg vizet ittak. Óvatosan felmentem. Az illető valószínűleg nem hallott mikor megérkeztem. Fentre semmilyen hang nem hallatszódik fel ezért szoktam elaludni mindig. Mikor közelebb értem csámcsogást és turkálást hallottam.
- Akira...van itt valaki. - súgtam a telefonba. Halkan válaszolt, hogy menjek le a ház elé idejön és megnézzük kivel van dolgunk.
Halkan lementem, kiléptem az ajtón.
A pár perc ameddig ideért Akira szinte egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor megláttam megkönnyebbültem átkaroltam.
- Hála az égnek, hogy nincsen semmi bajod! - ölelt meg szorosan.
- Gyere menjünk. - fogta meg a kezem. Akira lassan felindult az emeletre én közvetlen utána haladtam. Akira rám nézett ijedtem mert ő is hallotta már az illetőt a szobába. Basszus...komolyan betörtek?
Akira kezét mozgatta azt jelezve, hogy nyugodjak meg. Mély levegőt vett majd kirántotta az ajtót. Mindkettőnk szája tátva maradt...