Mert megérdemled... ( Bakugou X Reader)

43.Rész

Az éjszaka egy hatalmas hóviharral telt, a ház falai remegtek, az áram pedig továbbra se működött.
- Na, hogy vannak? - kérdeztük, mikor Sasha lejött az emeletről.
- A fürdéssel készen vannak, most elmentek aludni.- mondta csendesen.
Mindenkiből felszabadult a félelem. Megnyugodtunk. Akira felkelt mellőlem és mondta, hogy megy aludni. A többiek is felvonultak, és csak mi ketten maradtunk Bakuval.
Halványan rámosolyodtam, és ő is nézett. Csak ott állt a konyhában, és mosolygott.
- Most mivan? - nevettem halkan.
- Semmi. - rakta el a kendőt. Szép rendet tett a konyhában, még én Akirával beszélgettem.
- Neharagudj, hogy nem segítette...-
- Shhh...- tette ujját a szája elé. - Nem segítettél eleget ma már? Te kis telhetetlen. - bújt hozzám a takaró alatt. Szorosan átölelt majd a mellkasonra feküdt.
- Ilyenkor, mindig biztonságban érzem magam. - mondtam.
- Én is. - dörmögte.
Haját óvatosan simogattam, és a lobogó tüzet bámultam, mely adta a meleget.
- Büszke vagyok rád. - törte meg a csöndet.
- Miért is? -
- Mert megmentetted két ember életét. -
- De hisz ez semmiség...- simogattam meg. - Érted is bármit megtennék. -
- Én is érted. Szerintem, te vagy az a lány aki tökéletes. - simogatta a hasam közbe. - Maradj mindig ilyen. - suttogta.
- Baku...-

Ott feküdtünk, és a csend leszállt közénk. Én a sírást próbáltam visszatartani, a megható mondatok után, még Baku, lassan elaludt. A hó tombolt, de mi mégis biztonságban feküdtünk egymáson. Néhol az ablakon bámultam ki, néhol a tüzet pásztáztam. Eszembe jutott, hogy a mi szívünk is így fog tombolni, mint a hóvihar, így fogunk táncolni a szalagavatón. Istenem de várom már...a hófehér ruhát. Azt, hogy Yukival táncolhassak mindenki előtt. Hogy utána, Baku kezét fogva perdülhessek meg egy percre.
Milyen szép is lesz.

- [név]...- szólalt meg egy mély hang.
- Igen Akira? - kérdeztem vissza. Tudtam, hogy ő az.
- Ugye nem zavarok? Baku elég fura...-
- Nem. - vágtam rá, még mielőtt valami irreális hülyeséget mond.
- Huh, okés...- ült le a kanapéra.
- Mi a baj Akira? - fordítottam fejemet felé.
- Nagyon fogtok hiányozni az a helyzet. És hiába, vagyok itt veletek napközbe, hiába érzem jól magam, esténként mindig rám tör a sírhatnék. Mert tudom, hogy ezek a percek az utolsók között vannak. - mondta szomorúan.
- Akiraaa...tudom, nehéz lehet ezzel a tudattal élni, ahogy nekünk is. Nem csak neked nehéz. Ebbe is gondolj bele. Most azért vagyunk itt, hogy ezt a nehéz tudatot feldolgozzuk. Hogy mikor ott leszünk a repülőtéren és elköszönünk tőled, mosolyogva integessünk könnyek nélkül. - mondtam. - De ahogy hallod, ez mind jövőidő. -
- Igen, ez mindig valahogy megnyugtat. - mosolyodott el. - Köszönöm. -
- Ott is boldog leszel. Nem a boldogságot hagyod itt, hanem minket. De mi mindig ott leszünk a szívedbe. Bármikor felhívhatsz. -
- De az nem olyaaan...-
- Majd teszünk róla, hogy minnél jobb legyen. - kacsintottam rá.
- Hehe. Úgy legyen. Majd küldök, ilyen fiszem-faszom dolgokat. Csak, hogy tele legyen szeméttel a szobád. - nevetett.
- Köszi, aranyos vagy. Úgy csináld visszakapod. - nevettem én is.
- Akira azért nekem is küldj. - dörmögte Baku.
- Mivan öregharcos, felkeltél? - jött le hozzánk Akira.
- Neee...Akira ne csináááld! - suttogtam hangosan, azt megelőzve, hogy Akira ránk feküdjön. De sikertelen volt.
- Édes hármas a legjobb...- mondta.
- Így van édes...- mondta Baku.
- Menjetek már. - ütöttem meg óvatosan mindkettőnek a fejét.
- Komolyan Akira, könyörgöm kint szerezz magadnak egy barátnőt. - nevettem fel.
Halkan felnevetett, majd a szemembe nézett.
- Csak ha Baku nem bánja...- kacsintott Bakura, aki irónikusan legyintett.
- Baku?! - néztem rá.
Erre csak halkan nevettünk és egy pár perc múlva Akira felállt.
- Na megyek. Ti is aludjatok mostmár...vagy 'mittomén'. - húzta perverzen a szemöldökét.
- Csók! - mondta neki Baku. - Na menjünk. - nézett rám. Én beleegyezően bólintottam és elindultunk a szoba felé.
A sötét szobában átöltözten még Baku lefeküdt, és befordult a fal fele.
- Nagyon nosztalgikus érzésem van. - mondtam miközben a nadrágomat vettem fel.
- Mert? -
- Táborban, amikor ott voltunk...jaj istenem...- nevettem halkan.
- Hát igen, az elég ,,jajj" volt. Főleg a...- kezdett bele de elhalkult.
- A? - karoltam át hátulról izmos vállait. Ekkor lassan megfodult és homlokomat megpuszilta.
- Amikor olyan kedvesen mosolyogtál rám, abban a lenge törölközőben...- suttogta a fülembe. Nyakamar óvatosan végigcsókolta mire én kezére markoltam.
- Tudom...befejeztem. - húzott magához, és én mellkasára feküdve elaludtam.