Mert megérdemled... ( Bakugou X Reader)

11. Rész

Szombati reggelen anya azzal keltett, hogy elindulunk egy meglepetés helyre. Foggalmam sem volt, hogy hova akar vinni de ennyi idő után valljuk be...kijár nekünk egy kis anya-lánya nap. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk.
- Következő úticélunk: Debrecen egyetem. - vigyorgott rám. Én visítva öleltem át ugyanis minden vágyam az, hogy oda járhassak egyetemre. Beletaposott a a gázba és már hajtottunk is neki Debrecennek. A hely csodálatos volt. A pont meleg nyárias őszi időben a hangulata is megvolt. Miután körbenéztünk és anya mesélt egy-két dolgot el mentünk ebédelni. Még a rengeteg ember sem zavart annyira élveztem. Egy kis sétálgatás után viszont muszáj volt hazaindulnunk. Már beesteledett mikor megérkeztünk. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Yuki volt az.
- Szia Yuki, mi történt? - szóltam bele a telefonba.
Csak halk szipogást hallottam.
- Todoroki...Todorokit megverték...- mondta.
- Micsoda? És ezt honnan tudod? Ki volt az? -
- Itt fekszik mellettem. Vérzik a feje és...a mentők jönnek nemsokára. - zokogott.
- Hol vagy? -
- Dermokt tér. - mondta majd kinyomtam leszaladtam. Anya elvitt kocsival és akkorra már a mentősök is ott voltak. Todoroki az ágyon feküdt eszméletlenül. Ki tehette ezt?

- Nem tudod ki volt az? - kérdeztem Yukit a sürgősségin ülve.
- Őszintén szólva csak egy fekete alakot láttam elfutni...pont találkozni akartunk amikor már arra értem oda, hogy a földön fekszik és...te jó ég. - dőlt a vállamra és remegett a félelemtől.
Ekkor egy nővér jött felénk.
- Jó estét. - köszönt. - Kérem nyugodjanak meg, egy enyhe agyrázkódása van és a bordája eltört, de fel fog épülni. - mosolygott kedvesen. Láttam Yuki szemében a megkönnyebbülést. Ekkor Baku jött meg.
- Hagyjon már! Látni akarom! - erőszakoskodott a portással.
- De uram még nem...-
- Nem érdekel! - mondta Baku.
Megfogtam és elé álltam.
- Nem mehetsz be...nem hallottad? - néztem rá szúrósan. Nem felelt csak megállt. Szemöldökét összehúzta és állát felszegezte. A levegő vibrálását látni lehetett közöttünk.

Hárman ültünk a váróteremben. Yuki rám borulva én pedig nyugtatóan simogattam. Később Todoroki szülei is megjöttek akik közölték, hogy nyugodtan hazamehetünk. Yuki ragaszkodott, hogy maradjon de mi Bakuval elindultunk. És tessék...megint itt tartottunk. Együtt ketten a sötét éjszakába. Nem beszéltünk pedig annyi mindent tudtam volna mondani.
- Na akkor én megyek...szia. - mondtam majd befordultam az utcánkba.
- Várj [név]! - szólt utánam. Kezei ökölbe voltak szorítva. - Én azt akartam mondani, hogy...csak azt akartam...-
- Nem vagyok rá kíváncsi. Tudod mit Bakugou? Kapd be. Kopj le rólam mert sosem fogsz felnőni. Mindig csak a magad feje után fogsz menni és az lesz a legfontosabb neked, hogy te hogy érzel. Az, hogy nekem a szívem darabokba van miattad teljesen lényegtelen igaz? - néztem szúrósan rá. - Most én foglak itt hagyni. Én fogom azt mondani, hogy nem megy. - indultam el. Nem jött utánam. Én mentem egyenesen előre.

Mikor hazaértem erősnek éreztem magam. Helyesen döntöttem. Nem kell nekem senki. Este felhívtam mégegyszer Yukit és megbeszéltük, hogy vigyázzon magára. Todoroki szülei ott voltak és vigyáztak rá.

Hétfőn suliba megmutattam a tánctanárnak a zenét amit akkorra már az osztálytársainkkal megszavaztunk. Mondta, hogy mihamarabb ki fog rá találni egy koreográfiát és mindegyikünket beosztja párba.

Lányokkal izgatottan vártuk a délutánt ugyanis Sasha házibulit rendez maguknál és mi is meg lettünk hívva. Hétfő este házibuli...na mindegy is.

Az éj leple alatt elindultunk a házhoz és mikor beléptem megállt bennem a levegő. Akira volt ott. Tekintetünk találkozott és egymáson tartottuk. Elindult felém de ekkor Ana elhúzott onnan. Elkezdett velem táncolni. Csak egy idő után realizáltam, hogy ez egy mentőexpedíció volt.
- Köszönöm Ana...- súgtam a fülébe.
- Micsodát? Hisz mi csak táncolunk. - kacsintott rám. Az éjszaka alatt rengeteget táncoltunk majd mindenki hazaszivárgott kivétel mi négyen. Sasha, Ana, Yuki és én. Megint mint a táborban.
- Hogy van Todoroki Yuki? - kérdezte Sasha.
- Jobban. Hamarosan hazaengedik. Viszont...a mai napig titok ki volt az aki megverte. Ő se emlékezik rá. - mondta. Elkezdtem gondolkodni a dolgokon de mivel nem ismertem a baráti társaságát így nem tudtam senkire gyanakodni.

Elengedtük a témát és egyesével lefürödtünk majd a holnapra felkészülve elaludtunk.