Mert megérdemled... ( Bakugou X Reader)

18. Rész

A hosszú fürdő után teával a kezünkbe ültünk betakarózva a kanapén. Egy filmet néztünk miközben mindkettőnknek a kb. fél órával ezelőtt történt dolgok mentek a fejébe. A csend eluralkodott felettünk és egymásra dőlve éreztük a másik szuszogását. Hajamat óvatosan simogatta. Még mindig libabőrös lettem az érintéseitől és egy-egy csókjától izgalomba tudott hozni.
- Itt alszol? - szólaltam meg.
- Hát így fél 12-kor úgy érzem nincs más választásom...- kortyolt bele a teába. Mivel csendben voltam rám nézett és meglátta csillogó szemeimet ahogyan bámulom.
Elmosolyodott majd megborzolta hajamat.

Mikor vége lett a filmnek elmentünk aludni és mellkasára feküdtem.
- Baku? -
- Hm? -
- Ugye ezután nem lesz vége ennek?-
- Hogy érted? - kérdezte.
- Mellettem fogsz maradni igaz? - hajoltam fölé. Erre megfogta az arcomat.
- Neked teljesen elment az eszed? - kopogtatta meg a fejem. Ijedten néztem rá majd folytatta. - Hogy tudsz ilyen butaságokra gondolni? Persze, hogy melletted maradok. Akkora seggfej vagy...- húzott magához. Bele nevettem nyakába majd lassan elaludtam.

Másnap kézenfogva vonultunk be a suliba. Előnyt éreztem minden kis ripacs előtt akik minket bámultak szomorúan. Nem mellesleg. Azoknak a fiúknak akik gusztustalanul tepertek utánam az utóbbi időben, végre itt volt egy komoly indok, miért is kopjanak le rólam. Baku a telefonján pötyögött miközben kézenfogva sétáltunk a suliba.

Mikor különváltak útjaink én a szekrényemhez mentem ahol a lányok már perverz fejjel bámultak rám.
- Megvolt? - kérdezték köszönés nélkül.
- Meg? - néztem értetlenül.
- OOOO YES BABYYY!!! - öleltek át majd bepakoltam a szekrényembe.
Egy cetlit esett ki belőle.
I miss you...
Mereven bámultam rá. Mégis ki a franc ez? Baku? Nem hiszem. Ő a srácokkal volt. Mellesleg mikor rakhatta volna ide? Nem is járt erre ma még. Visszatettem, majd elindultam a lányokkal.

- Hogy vagy Yuki? - kérdeztem legjobb barátnőm ebéd közben.
- Jobban...bár akárhányszor meglátom a szívem megdobban. Még csak nem is köszön. A másik meg...egy lánnyal elég sokat járkál mostanába. Elönt a féltékenység. - kapart a kajája között.
- Ki az? - döbbentem le.
- Morton Ava. 11.-es csaj. -
Ismertem. Sokan csak borzalomnak hívták kirívó viselkedése miatt és amiatt, hogy állandóan verekedett. Engem mindig Agyaskának hívott amiatt, hogy él tanuló voltam vele ellentétbe.
- Ha Shotonak komolyan az a csaj kell akkor nem is baj, hogy szakítottatok. - feleltem.
- Te ezt nem érted! Tudod mennyire szeretem? Mennyire fontos nekem? - csapott az asztalra. Nagyon ideges lettem. Mi az, hogy nem tudom? Természetesen tudom!
- Azt hiszed, nem érteném miről hadobálsz? - tettem mellkasomra kikérően a kezem.
- Hogyan érthetnéd, mikor érted mindenki odavan és egy nézésed elég ahhoz, hogy elcsábíts valakit? De neked csak az a seggfej Amerikai focis csávó kellett aki darabokra töri majd a szíved egy napon! Én meghalnék Shotoért, te mit tennél Bakugouért? Dobna, és csak egy legyintéssel elintéznéd a dolgot, majd másnap újra felkarcolnád azt az idióta műmosolyodat amiről mindenki tudja, hogy kamu! - kiabálta.
- Hé...Yuki. Elég lesz...- mondták Sashaék.
- Leszarom...ez az igazság. - törölte le könnyeit mérges szemeiről majd kiment az ajtón és elhagyta az épületet. Ott álltam és csak néztem ahogy elhagyja az épületet. Szemeim könnybe lábadtak és lerogytam az asztalhoz. Sírva fakadtam mert eszembe jutott Billie Eilish - Happier Than Ever című száma. Ennyi? Mióta járhatott ez a fejében? Mióta gondolhatja így a dolgokat Yuki? Miért féltékeny mikor mindenben segítettem neki, hogy mindig ott voltam, haza vártam...ez lenne a baj? Hogy segítettem neki? Lányok a nyakamba borultak és együtt vígasztaltak.

Egy picivel később megjött Bakugou és végig mellettem volt. Nyakába dőltem és fekete pulcsijába elkezdtem zokogni. Illata és simogatásai biztonságba helyeztek.
- Gyere, menjünk haza. - fogta meg a kezem.
- Nem akarok haza menni...- mondtam.
- Akkor elviszlek valahova. - kapott fel.
Beültünk kocsijába és elhajtottunk. Nem tudtam hova megyünk mert könnyeimtől nem bírtam kinyitni a szemem. Vezetése megnyugtatott és szabadnak éreztem magam. Csak annyit éreztem, hogy egy dombon haladunk felfelé a sötét éjszakába. Majd egy kedves fa építésű étterem előtt megálltunk. Hűvös volt már de egy pulcsival simán ki lehetett bírni. Ami természetes Baku-é volt :)

- Itt az étlap. - nyomta a kezembe. - Válasz valamit vagy én választok, de olyat, hogy sose felejted el. - mondta miközben szemével az étlapot vizsgálta. Erre csak elmosolyodtam és halkan felnevettem. A végső választás egy forrócsoki volt amit megvitattunk Bakuval, hogy csak reszelt csokival és tejszínhabbal szabad fogyasztani.
- Szeretném arról a szép szádról lenyalni azt a tejszínhabot. - kacsintott rám. Az idős hölgy mögöttünk furcsán nézett mire Baku hátrafordult.
- Rég volt már...igaz ,,högylem"? - mutatta ujjával az idézőjeleket mire a 70 körüli nő sértődötten félre nézett.
- De bunkó vagy! - ütöttem meg óvatosan.
- Ne bámuljon a pápa szemeivel akkor...- tárta szét a karját mentegetve.
Hangosan felnevettem mire mindenki minket bámult az étterembe. Vörös fejjel húztam be a nyakamat majd lejjeb csúsztam a fotelen.

Vidáman megittuk a forrócsokinkat amire kértünk KÖTELEZŐ tejszínhabot és csokireszeléket.
- Igazad volt drágám. - köszörültem meg a torkomat. - Sokkal jobb így. - ittam bele a forró italba és direkt összekentem a számat tejszínhabbal. Baku csak megrázta a fejét és kezemet körkörösen kezdte el simogatni. Beleharaptam a számba mire ujjával maga felé hívogatott. Közelhajoltam hozzá majd egy nyelves csókkal leszedte a tejszínhabot a szám széléről.