Mert megérdemled... ( Bakugou X Reader)

40. Rész

Hétfő reggel volt. A hűvös novemberi hideg megcsapta az arcomat. Akkor jelentették be, hogy a szalagavatót decemberben tartják meg.
- De akkor Akira nem tud eljönni! - csapott asztalra Sasha.
- Igen, valóban. - értett egyet Yelena.
- Most mit csináljunk? - kérdezte Ana.
- Szerintem...már békésen elköszöntünk tőle. Rendeztünk elbúcsúzó bulit is. Ha így alakuldt nincs mit tenni. - mondta Yuki.
- Yuki...te jól vagy? - meredtek rá a lányok.
- Mi lenne a baj? Csak nem értem miért kell ekkora felhajtást keríteni Akirának. Hagyjátok már békén...- pirosodott el.
- Oooo itt valaki féltékeny! - böktem vállba.
- Neeem...- legyintett kezével.
- Yuki...nekünk is fáj, hogy elmegy. És minnél több időt kell vele töltenünk. Holnap már december elseje. Aztán 13.-án indul is. - simogattam meg a hátát.
- Tudom...- mondta durcás fejjel.
- Tehát! Hétvégén kirándulunk fel a hegyekbe! - csaptam össze a tenyerem az asztal felett. Lányok elképedve bámultak.
- Ez most komoly?! - kiáltottak egyszerre.
- Igen! Jön Midorya, Mark, Baku és Akira is. Lányok, kötelező megjelennetek. - mosolyodtam rájuk.
Egy néma perc csend után Yelena szólalt meg.
- Én benne vagyok. -
- Ha Yelena megy, megyek én is...- mondta Ana mellette.
- Jó, én megyek Mark miatt....- mondta Sasha.
- Remek! Yuki, nem is kérdés, hogy jön. Ha meg nem, páros lábbal rugom ki a szobájából. - karoltam át. Halkan elnevette magát, majd elindultunk az órákra.

Igen, ez egy remek ötlet lesz. Látom, ahogy csapatostul vonolunk az erdőben, a havas tájban, szórakozunk és a legjobb emlékeket adjuk meg Akiranak.

- Micsoda?? -
- Heee? -
- Sétálni a hidegben? - reagáltak a fiúk.
- Igen! - mondtam büszkén. - Mindegyikőtöknek KÖ-TE-LE-ZŐ megjelennie! - tettem karba a kezemet.
A fiúk egymásra néztek, csendben bólintottak, és visszanéztek rám.
- Legyen. - mondták egyszerre.

Ezaz. A terv sikerült. Mostmár csak meg kell valósítani.

- De Baku! Bírd már ki azt az egy estét Markékkal! - vitatkoztunk a laptopom előtt.
- Ahh...legyen...- egyezett bele. Hátulról átkarolta a hátamat és hozzám bújt.
- Na...Akiráért...- simogattam meg.
- Jóóó! Csak foglald már le azt a rohadt szobát. - dörmögte és hátradőlt.
- Na, kész is van! - csuktam le a laptomon és az ablakomhoz indultam. - Köszönöm, hogy mindig velem tartasz...és, hogy segítesz. Nagyon sokat jelent számomra. - nyitottam ki az ablakomat, és kikémleltem a fagyos tájba.
- Bármikor...- jött mellém és megsimogatta a hátamat. - Jó sok hó leesett már. - néztük a hóesést.
Én csak csöndesen bólintottam, és elhalkultunk mind a ketten. Nem azért mert nem volt téma, hanem azért mert így jobb volt. Élveztük.
- Min gondolkodsz Baku? - kérdeztem.
- Azon, hogy sose gondoltam volna, hogy itt fogok veled lenni és nézni a hóesést. -
- Hm...valóban. Amikor kilencedikben találkoztunk, tudtam, hogy egyszer beléd fogok szeretni...de, hogy együtt is leszünk...nem gondoltam volna. - mondtam.
- Miért? - nézett rám.
- Mert te olyan srác vagy aki menő, minden lány kedvence, hogy is mondjam...olyan tökéletesség határát súrolod...- vakartam meg a nyakam.
- Jaj, ne mond már...annyi hibám van nekem is, akár a többi embernek. De köszönöm, hogy így gondolod. Jelen pillanatban a te véleményed a legfontosabb. - fogta meg a kezem. - Én is féltem, mert tudtam milyen seggfej vagyok...a mai napig félek, hogy megbántalak újra...amikor elmentél, hát...azt hittem, téged is elveszítelek. -
Visszanéztem a havas utakra.
- Amikor odajöttél a pingvines pizsamádban...- kezdett el nevetni.
- Na ne már! - ütöttem vállba. De aztán én is kitörtem a nevetésben.
- Akkor tudtam, hogy veled akarom leéni az életem...- mondta.
Egy pillanatra elhalkultunk. Egymás szemébe néztünk.
- Ilyet ne mondj...- néztem félre mosolyogva.
- Te voltál a második ember akiért sírtam valaha...- fogta kezei közé arcomat. Kitágult szemekkel fürkésztem vörös tekintetét, ami a lágy fényekben is igazán élénk volt.
- Köszönöm Baku...nagyon szeretlek, remélem tudod. -
- Én is téged. -

***

- Ahh mikor jönnek már? - álltunk a buszmegállóba Akirával.
- Hát én nem tudom...- mondta.
- Á! Látom! Ott vannak. - mutattam a távolba.
- És tényleg...- mosolyodott el.
Mikor mindenki odaért, fáradt arcukra tekintettem.
- Na! - csaptam össze a tenyerem. - Készen álltok? -
- Igen...- mondták, szinte egyeszerre.
- Remélem azért valamit kapunk a végén...- mondta Midorya.
- Igen! Remek emlékeket Akirával. - mondtam.
- Muah...gyere ide Akiraaa...- karolta át irónikusan Midorya Akirát.
- Elég a buziskodásból! - mondta Baku.
- Mert mi lesz Kacchan? Megkergetsz? - mondta Midorya.
- Meg is verlek...- nézett fel Baku.
- Csatlakozom! - szólalt meg Yelena. - Már egy ideje késztetést érzek arra, hogy belebasszam a zöld fika fejét a földbe...- ropogtatta az ujjait.
- Úristen a zsiráf, megver?! - ironizált.
- Na gyere te kis...- kezdték el megkergetni.
- Wááá ez ijesztőbb mint gondoltam! - kezdett el szaladni felfele Midorya a hegyen.
- Na hát ez izgalmasabb kirándulás lesz mint gondoltam! - mondta Akira mosolyogva.
- Az biztos...-
Hátra tekintettem. Sasha és Mark aranyosan haladtak egymás mellett, miközben valamit néztek Mark telefonján.
Tekintetem átsiklott Akirára.
- Akira...ha elmész, ugye...
- Na ezt a témát most zárjuk le! Még itt vagyok! Az majd lesz. - pöckölte meg a homlokom.
- Igen, [név]! Ne legyél ilyen feszkós, mert leitatunk! - szólalt meg Yuki.
- Ti...ti hoztatok...? - dadogtam.
- Hoztunk hát! - szólalt meg Mark hátulról.
- Mit gondoltál, Mark szerinted eltudna anélkül jönni? - mondta mosolyogva Akira.
- Igaz is...- nevettem fel.
- Reméljük mosmtár a guminak is lesz haszna Mark! - mondta Yuki.
- Úristen, igeeen amikor a táborba gumit hozott! Te perverz állat! - nevettem.
- Ne Maaaark! Te beteg fazon vagy!- nevetett Akira.
Mark csak kikészült fejjel bámult minket. - Mostmár Akira előtt is beégtem...- mondta. - Köszi, Yuki...-
- Nyugi Mark tesó! Így is bírom a burád! - simogatta meg Akira a fejét Marknak.
- Úristen ezt nézzétek! - hallotunk kiálltást előről.
Sasha, Mark, Akira és Yuki előre szaladtak. Ana és én maradtunk csak.
- Minden rendben Ana? Csöndes vagy ma...- karoltam át.
- Nem is tudom [név]. Yelena egy olyan kérdést tett fel amire nem tudtam biztosra a választ és...most kicsit elhidegültünk egymástól. - mondta.
- Micsodát? -
- Leakar velem feküdni. -
Szemeim kitágultak, de nem értettem mi ezzel a probléma.
- De hisz már nem volt köztetek valami? Ott abban a buliban? -
- Nem...csak smároltunk...- pirult el.