The first and the only

2. Fejezet

Az éjjel, csak feküdtünk az ágy két végében, egymásnak háttal, mintha a végtelen világ két vége lennénk. Én mégsem aludtam. Magával ragad a tény, hogy ezt a srácot magam mellett valóban érdeklem. Ugyan, a gondolat, hogy miért is van itt, elgondolkodtató. Ha nincs velem szalad az életéért, egy kifejezett lányt keres, akit örökbe adtak, titokzatosan semmit mondó olykor. Megfordult a fejemben, hogy lehet hiba volt ennyire közel engednem magamhoz. Vagy ki használt? Hogy meneküljön? De kitől? Kik azok, akik kergetik? És mi az a rossz dolog, amit tett a múltban? Ezek amint végig suhantak a fejemen és jöttek volna a továbbiak hirtelen Theo ül fel mellettem az ágyon. Arca csillog a könnytől, bele remeg az egész teste a félelembe. Izzadtságtól gyöngyözik a homloka. Késztetést érzek arra, hogy megnyugtassam. Ahogy hozzá érek, a teste forró, megsimítom a hátát és mellé ülök, közvetlen közel. Remélem, hogy a jelenlétem, a hangom, az érintésem megnyugtatja bármi is történt.
-Jól vagy? Mi történt? - Próbálok óvatos, tapintatos lenni, de nem engedi.
-Csak álmodtam. - Amint tudatosul benne, hogy hozzá értem rögtön ki mászik az ágyból és kifelé indult. De még visszaszól az ajtóból

Aludj vissza! - A hangja egyszerre hibáztatón, megvetőn és félve hangzik. Parancsol és én ezt gyűlölöm.

A hideg ráz már attól a gondolattól is ha valaki felettem áll, ha valaki rendelkezik felettem. És neki mégis hagyom. Nem szóltam rá, nem veszekedtem, most pedig csöndben ülök és nézem ahogy ki sétál. Nem engedelmeskedem neki. Az teljesen ellentmondott volna az egommal. Utána Sétálok. Óvatosan állok be az ajtóba, hogy láthassam mit tesz. Egy pohár vízzel a kezében kifelé mereng az ablakomon.
-Mit álmodtál? - Halkan kérdezem. Nem rezzen meg, tudja, hogy ott vagyok... Valahogy érzi. Semmi rosszat nem akarok. Érteni akarom őt. Tudni, hogy mit álmodhatott, amitől ennyire zaklatott és fájdalmasan gyötört lett.
-Az az én dolgom. Aludj vissza mondtam! - Úgy viselkedik mintha az apám lenne. Parancsol, utasít, mintha bármi joga lenne hozzá. Leteszi a poharat az asztalra és a szemembe néz.
-Nem tudok aludni. - Egyelőre tartom a 𝐤𝐞𝐝𝐯𝐞𝐬, 𝐞𝐧𝐠𝐞𝐝𝐞𝐥𝐦𝐞𝐬 𝐤𝐢𝐬𝐥𝐚́𝐧𝐲 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐩𝐞𝐭, de már kezd túl messzire menni.
- Próbáld újra! Menj én is megyek mindjárt! - lüktető idegesség jár át, de be fogom. A nyelvemre harapva sarkon fordulok és besétálok vissza a szobába. Vártam, hogy visszaérjem, de a fáradtság le győzött. Amint a fejem a párnának ér a szememet lehúzza az álom.

Ahogy a nap felkel, édes sugarai világítják be a szobát én mégis, hangos csattanásra, azt követően pedig lihegésre és fájdalmas nyöszörgésre ébredek. Magam mellett rögtön Theot keresem, de neki már a helye is kihűlt. Kimászok az ágyból és sietségemben még a köntösömet is elfelejtettem magamra tekerni. Kétségbeesetten tudni akarom mi történik a lakásomban. Gyors léptekkel kimegyek a nappaliba és kell pár perc mire feldolgoztam mit látok. Theo a nappali közepén áll a napsugarak körbe mosolyogják izmos hátát, de félelmetes ahogy az alatta elterülő férfire néz. Fekete csuklyás, alacsonyabb ember, akinek az orra már csak szép álom lesz a számára. Vér buborékol belőle és gurgulázó hanggal próbál levegőt kapni rajta, aztán amikor a levegő nem jön, feladja. Elernyed a karja és a lábai. A mellkasa nem emelkedik még egyszer, lesüllyedt és úgy marad. Meghalt.

Magamban toporgok a szobám ajtajában, a nappalim feldúlva, az üveg dohányzó asztal apró darabjaiban hever a padlón, mindenhol. Mezítláb mozdulni sem merek.
-Maradj ott! - Mérgesen szól rám. Verekedett az szín tisztán látszik, de egyetlen seb sem húzódott az egzotikus bőrén. Magamnak sem tudom megmagyarázni a történteken. Közeledik felém. A pulzusom az egekbe szökik, de mégsem áll meg mellettem. A hátam mögött lévő fürdő a célja, de nem hagyhatom, hogy magyarázat nélkül hagyjon itt újra. Az, hogy az álmáról nem mesél az érthető, de a lakásomat atomjaira szedte, egy hulla fekszik a szürke shaggy szőnyegemen, amiből mellesleg csavarni lehet a vért.

Amikor éppen elhaladna mellettem, a tenyerem a mellkasának nyomom. Felpillantok, a szeme elnyel, mint egy tornádó, de nem lehetek vele elfogult.
-Mi történt? Jól va... - Aggódok érte valamilyen szinten, ám ő nem viszonoz semmi hasonlót. Félbe szakított és rögtön választ ad a még el sem hangzó kérdésekre.
-Nem a te dolgod! - Olyan a hangja, mint a padlón heverő szilánkok. Éles és semmiképp sem barátságos.
-De igen is az enyém! Felforgattad a kicseszett nappalimat! - Nem igazán mertem volna így beszélni vele, de valahogy mégis azt érzem, hogy nem bántana. -Beszélj! - csúszik ki végül a számon. Nem tűröm tovább, hogy dirigál, parancsol és még a lakásomat is felforgatja úgy, hogy ne tegyem szóvá.
-Fejezd be és öltözz fel! – Minden az arcára van írva. Nem tudja takarni, hogy ő maga is megveti a parancs végrehajtását.
-Theo! Kérdeztem valamit! Mi volt ez?! - Túl lőttem a célon. Theo kiborult. Lelöki a kezem a mellkasáról. Fordult a kocka. A vállamnál fogva taszít hátra a falnak. Egy pillanatra nem kapok levegőt, ami miatt majdnem eltölt a pánik, de aztán mégis a szemébe nézek. Végtelen, ahogy a düh is ami benne lángol. Tudatosult bennem, hogy itt, bármennyire is jogos a stílus és bármennyire igazam van vissza kell vennem, ha nem akarok a fekete pulcsis srác mellé feküdni.
-Felforgattad a lakásomat! Jogom van tudni miért! - A szívem gyorsabban ver, mint életemben bármikor és ez árul el Theo elött. A pici, Theo számára jelentéktelen szívem majd ki ugrik a bordáim közül.
- Beszélj! Az isteni! Megmentettem az életem most pedig olyan veszélybe sodrod az enyémet amiről egy kurva szót sem szólsz?!
-Olyan dologba kerültem, amiről nem tudhatsz... Úgyhogy... Kérlek hagyd ezt abba és öltözz fel! - Akadozik a hangja, mintha a szavak egyszerűen nem jönnének, de már a szeme sem az enyémet keresi. Elvándorol a tekintete, először a számra pillantott, kiszáradt így a nyelvemmel nedvesítem be a szeme azonban tovább szökik. Látom ahogy elmerül a látványban, amit a pólóm mögé bekukkantás élvezete nyújt. Mit mondhatnék, ő is csak férfi.
-Theo! Eressz! És mond el! - Nem hagyhatom, hogy a 𝐡𝐚𝐭𝐚𝐥𝐦𝐢 csatában ismét ő nyerjen. Nem figyel rám, mintha elvesztette volna a vissza utat a szememhez. Csak váltogatja a tekintetét a mellem és a szám közt, nekem pedig elegem van. Még egyszer egy pillantás belefér, de a harmadiknál pláne a negyediknél már érzem, hogy túl feszíti a húrt. Nem egy próbababa vagyok és nem is egy prosti, hogy bárki bármikor a mellemet bámulja. Két ujjam közé fogom az állkapcsát és visszairányítom a szemkontaktusba.
- A szemembe nézz, ha hozzád beszélek! Mond már el, hogy mi a fene bajod van! - Mosolyog, mintha valami huncut kiskölyök lenne, mégis van benne valami, vonzó vagy, valami érdekes. Leveszi rólam a kezét viszont az arcával közvetlenül a fülem mellé hajol. A lehelete miatt libabőr jár át. Szinte már szégyellem magam
-Szerintem vigyázz mit mondasz, a követelőzés sosem visz jó felé kislány. – Szinte érzem a bőrömön a mosolyát, ami vissza köszön, mikor újra a szemembe néz és a tekintetében megcsillant a huncut gyermek. Kuncog majd megpöcköli az orromat. Ennél megalázóbb dolgot sem éltem még át sohasem. Tovább indul az eredeti cél felé. Odabent pedig lemosta a már majdnem teljesen száradt vért a kezéről.
-Egyébként ma elmegyek.
-Tessék? – Érek be mögé a fürdőbe. A tükörben nézek rá, de ő szigorúan csak a kezét figyelni.
-Egyébként ma elmegyek - Ismétli. -Nem tudom mi olyan bonyolult ebbe a mondatba, hogy kétszer kell hallanod.
-Mi az, hogy elmész? Hova?
-Azt még nem tudom, de így te is veszélyben vagy ahogy te is elmondtad. Szóval- le csöpögteti a vizes kezét a mosdókagyló felett, majd a törölközőkhöz fordult. Újra szembe kerülünk egymással. - Kösz mindent, de ez így ennyi.
-Mond el mi az hadd segítsek! - Azt akarom, hogy maradjon. Kedvelem, annak ellenére, hogy másodpercek alatt képes felhúzni. Egy picit talán azért is kérném maradásra, hogy ne legyek egyedül. Bár én választottam, hogy nem keresek lakótársat néha megtapasztalom, hogy gyűlölöm, ha csend van körülöttem. Ő pedig olyas valakinek bizonyul, akivel megpróbálnék együtt lakni még akkor is ha erre kell keljek. Van valami benne, ami vonz, ami miatt egyszerűen nem hagyhatom szó nélkül, hogy távozni akar. Újra elsétál mellettem, a szobába, ahol a ruháit magára kapkodja, aztán a nappaliban összeszedi a halott férfit és a bejárati ajtóhoz siet.
-Nem tehetem. Ha megtudnád, az életed nagyobb veszélybe lenne, mint hat éhes oroszlán előtt márpedig, bármilyen gonosz alak vagyok ezt nem hagyhatom. - A kilincs felé nyúl, de még visszanéz egy pillanatra, egyenesen a szemembe és a tekintete merő őszinteséget sugároz.
-Sajnálom Blanka.
Theo ki lép az ajtón, becsukja maga után és hallom a lépteit ahogy távolodnak, majd még a kis reményem is elhal amikor a léptek elhallgatnak. Elment.