The first and the only

3. Fejezet

𝐁𝐥𝐚𝐧𝐤𝐚

Kezdem megszokni, hogy közel vagyok arccal a földhöz. És megint bele buktam abba, hogy elhittem, hogy Theot érdeklem. Theot?! Senkit sem az ég világon nem is foglalkoztatom. Itt hagyott, magamra, a lakásom egy része romokban. Vártam, hátha felbukkan, bocsánatot kér és talán megtudjuk beszélni, de ez is csak egy nagyon naiv gondolat volt tőlem. Nem keresett. Hetekig vártam, eltelt az első hónap. Direkt ki jártam, a térre, oda, ahol először találkoztunk. Minden közeledő emberben őt vártam, de cserben hagyott. Ott maradtam, hoppon, újra, hónapokig. Minimum két hétbe telt mire ki vertem őt a fejemből, a kék szeme beleégett a lelkembe, a szarkasztikus, egoista énje furcsán tartott magánál. Miután elfelejtettem mindent, csak tovább jártam az iskolába, éltem az életem, nélküle. Eltel már a harmadik hónap is. Mióta elment, semmi sem működik. Elalszom, mert vele álmodom, nem figyelek órán, mert a fejemben még mindig vissza tükröződik a kék szeme és a formás szája. A könyveimet sem sikerült folytatni, még a vázlatba sem nyúltam bele, mert bármit csinálok, bármikor és bárhol, azon kapom magam, hogy gondolkodom, hogy merre járhat. Aztán... Mikor mar kezdett valóban nem érdekelni, iskola után az út túloldalán pillantom meg. Meggyötrötten, fájdalomban úszott tekintettel néz rám. Megfordul a fejemben, hogy elsétálok, ahogy ő tette hónapokkal ezelőtt, de valami, egy láthatatlan lánc mégsem enged el. Közelebb sétáltam, izzadt, a teste árasztotta a hőt. Amint mellé érek belém kapaszkodik.
-Blanka... Szükségem van... Rád
-Rám?! Mégis minek?! Három hónapra eltűntél azután, hogy feldúltad az egész lakásom és azt mondtad, hogy " kösz, de ez ennyi ". Mire kellenek ezek után neked?
-Igen ott hagytalak tudom, De ha meg 5 percet veszekszünk itt meghalok szóval...Kérlek... Legyél szíves tedd kicsit félre a makacsságodat és segíts. - Hörögve veszi a levegőt, már szólnék volna vissza, de észreveszem, hogy egyre jobban támaszkodik rám. Belenézek a szemébe. Abba a végtelen tengerkék szemébe, ami pár másodperc múlva le csukódik és az egész teste rám nehezkedik. Leintek egy taxit, mert kocsim nincs és buszra mégsem tenném fel ilyen állapotban A taxis elkéri a címemet és elindul velünk. Theo a vállamon fekszik, forró, szinte lángoló arcáról könny folyik le.
-Mi lett vele? Ha szabad kérdezni. - Tisztelettudó egy srác, ami valljuk be eléggé szokatlan manapság.

-Szerelmi bánat, túl húzta az üveget. - Hirtelen csak ezt a választ látom észszerűnek az állapotához mérten.
-Te vagy a B-terv? -Mosolyt villant a fiatal sofőr. Ő viccnek veszi, én viszont komolyan bele gondolok, valóban az lennék? Szó sincs köztünk vonzalomról vagy szerelemről, de az érzés amikor tudom, hogy ki vagyok használva kezd megfojtani.
-Azt hiszem igen. - Megsimítom az arcát, hogy valóságosnak tűnjön. Mit is mondjak, jó színész vagyok.

-És ez téged nem...zavar? Úgy értem, hogy tudod is, hogy B-terv vagy?
-Bele szoktam. De kezd elegem lenni. - Csak bólint és az út további fele csendben telik. Hála istennek. Igazán nincs kedvem arról csevegni vele, hogy milyen érzés pótláknak lenni.

Segít felcipelni Theot az emeletre, aztán ki fizettem. A kanapéra fektettük le őt. Oda húzok egy széket az ebédlőasztal mellől, leülök mellé, kezembe fogom az kezét és várok. Hallgatom ahogy szuszog, mert mást nem tudok tenni. Két ujjammal megsimítottam az arcát. Annyira puha a bőre és annyira csábítóan tökéletes. Kinyitja a szemét, éppen, amikor a kezem, szája mellé ér. A szemembe néz, az övében könnyek gyűlnek újra. Olyan fájdalom járhatja át a testét, amit én, lehet sosem élnék túl. De honnan ered?
-Ki...ki kell égetni...a..sebet.- Köhécsel. Szárazan veszi a levegőt.
-Milyen sebet? -Nehezen, de felhúzza a pólóját. A bordája alatt egy mély vágás húzódott, gennyesen, szinte perzselte tovább a bőrét a méreg. A vére vörös helyett feketén folyik belőle. -Hogy akarod te ezt kiégetni?!
-Én sehogy...Te fogod! -Minden lélegzetével küzdött az életéért.
-Én?! Te normális vagy? Azt hiszed szabadidőmet azzal töltöm, hogy sebeket égetek ki mert olyan jó kedvem van?!- Nem tud dühös lenni rám pedig nagyon szeretne volna utálni engem ebben a pillanatban csak nem volt miért.
-Akkor megcsinálom én. Csak... Adj egy zsebsárkányt.
-Zsebsárkányt?! Honnan adjak neked zsebsárkányt? Minek nézel konyhafőnöknek?
-Nagyon jól el viccelődsz a halálomon Blanka. Így inkább meghalok.
-Seggfej.
-Esetleg dezodorod és gyújtód van kisasszony? - a szavai csípik a nyelvemet. Imádok a szó csatázni, vele pedig különösen nagy élmény, de ha ebbe beleszállok valóban meghal. Inkább csak felállok és hozom, amit kért.
-Tedd meg, hogy nem gyújtod fel a lakásom. – Nyújtom át neki az eszközöket.