The first and the only

7. Fejezet

𝐁𝐥𝐚𝐧𝐤𝐚

A fájdalom áthatja a testem. Gyász, bűntudat, bosszúság szalad szét a testemben. Jobban mondva, Theo testében. Ezek az ő érzelmei, amiket most, hogy a nyelve a számban matat, a keze a csípőmbe markol és az egész testem hozzá van préselve én is érzek. Tudom, hogy nem a sajátom, de érzem. És ami még van itt, az még az előbbieknél is jobban meglep. Kötődé, új erőre kapott bátorság és szeretet. Nem szerelem, de nekem már ez is bőven elég. Ez a fantasztikus csók. amit adott az egész életemben eddig tapasztaltakat felülmúlta. Férfias mert Theo pontosan tudja, hogyan bánjon a nyelvével. Egyszerűen imádom, ahogy hozzám ér, ahogy megcsókol, valahogy azt érzem, hogy ez egy új szintje, a tini szerelemnek. Szerelem...

Buta és naiv gondolat, hisz sosem maradna velem. Ő is elmondta, keres valakit, amint megtalálta megy vissza Kaliforniába és ha meg is kérne rá, nem mehetek vele. Az én életem itt van. Lehet, hogy pocsék a család, aki befogadott és lehet, hogy a városban csak egyetlen barátnőm van senki más, de nem hagyhatom itt a sulit. Ennek mindenképpen halál a vége. Egy távkapcsolat az én olvasatomban egyenlő a stresszel és a magánnyal. Amiből bőven ki jut nekem egy Kapcsolat nélkül is. Csak rajtam áll, hogy ki élvezem ezt a határozatlan időt és vele maradok, talán a saját későbbi káromra, vagy most a várva várt lépése ellenére itt hagyom és vissza se nézek.

Még jó, hogy én a mának élő típus vagyok.

Hosszú, nyállal és nyelvel teli percek múlva ő szakítja meg a pillanatot. Kinyitom a szemem és látom az elégedett mosolyát, amit egy homlok puszi követ aztán egyetlen szó nélkül bemegy a férfihez. Kattognék, de nincs min. Tudja, hogy bizonytalan vagyok, de ő úgy van vele, hogy ha én szeretném, tudom, hogy hol találom. Elindulok én is az ajtó felé, de elkezdem hallani a férfi hangját. Még mindig undorító, de azt érzem, ha bemegyek talán elhallgat így az ajtókeret külső feléről hallgatózom.

-Az, aki fekete őzike szemével minden embert, farkast, varázslót, vámpírt megbénít. Aki mindőtöknél erősebb, aki a genetikájából adódóan rendelkezik a legnagyobb hatalommal. 𝐉𝐨́𝐥 𝐭𝐮𝐝𝐨𝐝 𝐤𝐢𝐫𝐨̈𝐥 𝐯𝐚𝐧 𝐬𝐳𝐨́ 𝐑𝐚𝐞𝐤𝐞𝐧. - Szinte ki köpi az utolsó mondatot, de arról a valakiről még ő is csodálattal beszél. Köhögni kezd, amitől vér szakad fel a tüdőjéből. A szeme sarkából látom, hogy Theo közeledik hozzá, de a férfi éppen akkor ejt el egy kicsi, talán fél decis üvegcsét. A vére folyamatosan folyik ki a száján, de az utolsó pillanatban még ki lehel egy nevet.

-Hayley.... - Lehunyja a szemét. Meghalt.
-Nem! Ahhg a kurva életbe! - Megrázza a férfit, aki már semmire sem reagál. Az üveg, amit elejtett az előbb nem tört össze, lassan gurul ide oda a padlón amikor Theo felveszi, az üveg halk kattanásai megszűnnek.

Ismertem már Theot annyira, hogy tudjam, nem jó, ha túl közel vagyunk hozzá, amikor mérges, márpedig most a megfeszülő izmai és kemény állkapcsa láttán nem tűnik épp jókedvűnek. Annak ellenére, hogy mindezt tudom, oda sétálok a háta mögé és megfogom a vállát. Bízok abban, hogy tudok hatni rá, de félek, hogy nem engedi, hogy hatással legyek rá. Lehajtja a fejét és lassan kezdi venni a levegőt a szemét becsukva koncentrál aztán lassan érzem, hogy a kemény válla ellazul a kezem alatt.
-Mérget ivott. Nem tudtunk meg tőle semmi újat. - eldobja az üveget, ami hangos csattanással törik millió apró darabra a szemközti falon. - Elkéne égetnem, de ne gyere utánam. Nem vagy egy hisztis kislány viszont nem kéne végig nézned egy hamvasztást, ami mellesleg nem szabályos, mivel nem vagyok doki. - Eloldozza a férfi kezeit és lábait aztán mögé sétál.
-Várj! Honnan tudod, hogy biztos halott?
-Hallom a szívét? Vagyis éppen ez az, hogy nem hallom, ergo halott. - Amint megkérdeztem már én is rá jöttem, hogy hülyeség, de megmosolyogtattam őt. Miattam mosolyog egy ilyen nehéz helyzetben.