The first and the only

12. Fejezet

𝐁𝐥𝐚𝐧𝐤𝐚

Theo éppen le parkol a panel előtt. Pár napja rágja már a fülem Tamara azzal, hogy töltsünk együtt legalább egy délutánt ketten. Azóta nem találkoztunk, hogy ki költöztem tőle az előző héten szerdán. Alapjaiban utálom a szerdát. Komolyan. Nem tudom miért talán valami elemi dolog, de taszít a szerdának a gondolata. Most talán egy kicsit megbékéltem vele. Főleg, hogy szerdán történt AZ is velem és Theoval. Ma szombat van. Tamara szabadságon van. Őszintén az én fejemben is megfordult már, hogy munkát vállaljak valahol, de ezt Theo rendesen keresztül húzta nekem. Nagy valószínűséggel az új évig várunk, hogy legalább ennyit együtt töltsünk aztán "haza visz". Először én sem értettem, de elmagyarázta és a szávaival élve:
A falkában is van pár, aki szét rúgná a seggét.
Megegyeztünk, hogy amíg nem áll úgy a széna addig hagyjuk ezt az egészet témán kívül.
-Majd jövök, ha hívsz. - puszit nyom az arcomra.
-Rendben. Szia! - ki pattanok az autóból és becsapom az ajtót. Azzal fogja magát és elhajt. Ahogy bevetettem magam a lépcsőház ajtaján, kisseb emlékek csaptak fejbe. A liftben, egyedül állok, és egyáltalán nem bánom. Mindenki, aki ebben a házban él tud arról, ami történt. Semmi szükségem az emberek sajnálatára. A második emeleten ki szállok és Tamara ajtaja előtt meg sem állok, csak bemegyek. Megszokásból nem kopogok, remélem nem számít bunkóságnak. Ahogy be érek isteni illatok fogadnak. Délután kettő óra van, direkt kérte, hogy most találkozzunk, de azt hittem, hogy azért, hogy a barátja haza tudjon addig menni, de ahogy megcsap a leves és a frissensült rántott hús illata rájövök, hogy azért kérte későbbre a programot, hogy főzhessen. Istenem ő egy angyal esküszöm. Felém fordul az arcára pedig hatalmas vigyort fest.
-Blanka! Istenem de régen láttalak. - Lépked felém tárt karokkal. Kinevetem hiszen alig két hete voltam itt utoljára.
-Szia. - Keblemre ölelem. A legjobb barátnőmmé lett, ami egyszerre csodálatos és félelmetes. Hiszen...tudjuk mi lett a sorsa annak, aki velem barátkozott...bárki, aki valaha szeretett engem oda veszett. Félek, hogy Tamara és Theo is erre a sorsra jut.
-Gyere ülj le főztem neked ebédet, remélem, hogy nem ettél mielőtt eljöttél! – Karol belém.
-Nem, nem ettem. Terveztem, hogy beülünk valahová, de megelőztél.
- Minek menjünk el itthonról, ha van egy tök jó konyhám és tudok főzni? - Leül velem szemben az asztalhoz aztán már fel is áll a fejéhez kapva.
-De buta vagyok hát nincsen pincér! - Nevet aztán eltűnik a boltív mögött. A levesnek annyira otthon illata van...Leteszi az asztal közepére és miután mindketten ki szedtük a részünket, beszélgetni kezdünk. Nem tudom ki volt az a hülye aki ki találta, hogy "Magyar ember evés közben nem beszél." Ez a földkerekség legnagyobb hazugsága. A magyar ember evés közben beszél a legtöbbet.
-Na mesélj mi van veled mióta nem láttalak- Mosolygok rá.
-Hát igazából, a barátom ide költözött, nagyon jól elvagyunk ketten, kis romantikusan. Néha nem szeretnek a szomszédok, de.... ezzel jár, ha fiatal az ember.
-Akkor a szomszédok vissza kívánnak engem. - Nevetem
Tamara elviszi a tányérját és én is a sajátomat. Amikor beteszem a mosogatóba a tányéromat, érzem, hogy Tami vállba út.
-Hé!
-Ülj vissza! Én csinálom! - Parancsol rám. Természetesen ez nem az a parancsszó, amitől a falra mászok. Ez kedves és vicces.
-Te nem vagy komplett - Mosolyogva simítom meg a vállamat majd vissza ülök a helyemre. Amint Tamara is leül elém újra beszélgetni kezd.
-Csak néha. És Ti? Theoval jól megvagy? - Imádom, hogy nem kertel.
-Minden rendben van. Pár nappal ezelőtt, örültem, hogy nincsenek szomszédaink...- Elkerekednek a szemei meglepetésében, még a rágásban is megáll és ahogy észreveszem, nagy erőfeszítésnek teszi ki magát, hogy ne tátsa el a száját.
-Nem mondod, hogy ti?!
Válaszul csak bólintok.
-Te lefeküdtél azzal a helyes, kigyúrt, babapofival?!!!
- Aha... eléggé- Nevetek. Nem tudom, hogy rosszul essen, hogy nem nézte ki belőlem, vagy örüljek, hogy nem nézi ki belőlem. Végül is, legalább nem hisz ribancnak.
-Mesélj!
-Hát...aznap egy kicsit összekaptunk és...- Kellemetlen érzés hasít a kezembe. Pontosabban az ujjamba és vér serken a vágott sebemből. Hogy az ördögbe lehetek ennyire szerencsétlen?! Ő is és én is felszisszenünk.
-Várj, hozok kötszert.
Kötszer, oké talán mégsem halok bele. Minden okés lesz. Csak egy vágás. Jézus Blanka szedd össze magad! Könyörgöm, hát az egyik legerősebb lény vagy a földön! Félsz egy vágástól? Na...várjunk csak. Farkas vagyok. A farkasok...gyógyulnak. Ha begyógyul a sebem, nem lesz mit bekötnie Tamarának. Bazdmeg!
-Itt vagyok, csak ki borítottam fél úton. Na mutasd! -Nyúl a kezemért, de én magamhoz szorítom, mint egy félős gyerek és eltakarom azt az ujjamat, amin a sérülésnek kellene lennie.
-Semmiség, csak a bőrömet sértette meg.
-Ne viccelj! Láttam, hogy mennyire vérzett. Még a kés is olyan. Na mutasd be kötöm.
Kár, hogy mind a ketten túl akaratos személyiségek vagyunk. Addig úgy sem nyugszik le amíg nem mutatom meg neki. Mit tegyek? Gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj!
-Mondom, hogy semmiség! Meggyógyul- Szemöldök ráncolva néz rám. Olyan... gyanúsan. Gyanakszik. Tudja, hogy valami nincsen rendben. Tudja, hogy valamit eltitkolok előle. Csak azt nem tudja, hogy azért, mert így mind a kettőnknek biztonságosabb. Úgy néz a szemembe mintha a lelkem legaljára próbálna le látni. Már kezdek megtörni amikor hangosan felszólal az unholy, Sam Smith édes hangján. Igen, én sem hiszem el, hogy ezt mondtam. Hirtelen megfordul és annyit veszek észre, hogy nincsen itt mellettem. Nincs itt...Nincs itt! Valamit kell kezdjek a sebemmel. Amint ki lépett, az asztalra tette a kötszert. Van pár percem és ez most-vagy-soha pillanat. Gyerünk Blanka gondolkozz!
-Itt vagyok! Na mutasd a kezed. -A kezem már kötésben van. Sikerül ki maxolnom a rendelkezésemre álló időt, hogy be kössem és Tami végre leszálljon rólam.
-Már megoldottam. Azért köszönöm. - A furcsálló tekintete lassan lyukat éget a bőrömbe, mentés képpen rá mosolygok. Bólintása akkora követ gördített le a szívemről, mint még soha senki más.
Ez meleg volt...
Az ebéd után, tanácstalanul néz rám az asztal túl feléről.
-Mi lenne, ha elmennénk moziba? Úgyis most adnak egy csomó jó filmet. – kérdezem.
-Jó! Megnézhetnénk azt az új magyar filmet. Az átjáróház azt hiszem úgy hívják. -Bólintunk mindketten, aztán felöltözve, a mozi felé BKV-z tunk.
Sokakkal ellentétben, szeretem a magyar filmeket. Igen, beismerem nem éppen vetekedhetnek a Hollywood-i filmiparral, de lássuk be, a koreaiaknál mégis csak jobbak vagyunk. Szeretem látni a visszatérő arcokat és hangokat egy-egy filmben. És most ez a film megmutatta, hogy tudnak még újat ki találni a magyarok is. A kezdete után, nagyjából kettő perccel, beül mellém egy srác. Mondjuk, inkább férfi, mint srác. Erős felsőteste Theoét juttatja eszembe. Fekete rövid hajától azonban szempillantás alatt ki ábrándulok. Nem szeretem, ha egy fiúnak irreálisan rövid a haja. Erős állkapcsára vezetem inkább a tekintetemet. Ez máris jobban tetszik. De még mindig nem elég jó ahhoz, hogy a Theoval való kapcsolatomat elronthassa.

Hazaérve, Tami le huppan a kanapéra felnéz rám.
-Itt alszol?
-Hát...itt aludhatok, de mi lesz a barátoddal?
-Most irt, hogy az öccse megkérte, hogy aludjon vele. Kicsi még tudod, öt éves. Szóval minden sima. Csak az kell, hogy szépen bólogass. Tudod ahogy Theonak szoktál. -Úgy vigyorog mintha csak tudná, hogy nem fogok igazat adni neki.
-Először is, itt alszok akkor. Másodszor, nem szoktam Theonak mindenre bólogatni!
-Uhum uhum
-Ki kérem magamnak Tamara! Ez nem így van!
-Pont attól lesz igaz, hogy ennyire lázasan tagadsz.
-Ahj ! Hagyj ezzel!-Huppanok le mellé. Mosolyog, tudja jól, hogy igaza van.
-Uhum oké. Le tagadhatod, de látom, olyanok vagytok, mint a film főszereplői. Eljátsszátok, hogy ki nem állhatjátok egymást, közben pedig ha lehetne egész nap egymáson fetrengenétek.
-Na haló! Vannak határok! Ez sem igaz!
-Ugyan! Attól félek, hogy most felhívod és neki áll sírni, mert nem alszol vele. De bocsika elvettem az alvós maciját.
-Azért nem. -Nevetek-Talán sírni nem fog.