Világbajnok a szerelmem

53

A szememet kinyitva egyből a hasamhoz nyúltam. Nem volt ott a kisbabám.
- Szófi. - néz rám a mellettem székben lévő Valtteri.
- Mi történt? Hol van a babánk? - nézek rá pánikolva.
- Sajnos.. - nyelt egyet mielőtt újra elkezdett volna sírni. - A golyó a babát is eltalálta. Nem élte túl. - mondja ki majd újra elkezdett sírni. Ahogy kimondta valami összetört bennem. A könnyeim egyből elkezdtek folyni és én csak a hasamat simogattam.
- Hogy túléld rögtön kikellett szedni belőled a babát és aztán még kellett pár műtét.
Nem tudtam megszólalni csak hallgattam ahogy mondja.
- Megvan ki lőtt?
- Igen. Senkinek nem szurkolt csak bejött egy hátsó bejáraton amit nem őriztek, de megtalálták. Volt tárgyalás. Gyilkosságért életfogytiglant kapott.
- Kérsz enni vagy inni valamit?
- Nem. Menj haza, pihenj. - nézek rá sápadtan.
- Nem hagylak itt.
- Arra kérlek menj haza és aludd ki magad. Holnap visszajössz, most már jól vagyok.
- Szófi, senki nem várja el, hogy ezek után jól legyél.-fogja meg a kezemet.
- Jól vagyok. - húzom el kezemet.
- Jól van, ha így szeretnéd haza megyek. De holnap reggel jövök. Elhozok pár ruhádat.
- A kismama ruháimat dobd ki.
- Rendben. - bólintott szomorúan Valtteri majd kiment az ajtón. Amint kilépett elkezdtem zokogni. Nem tudtam Valtterire nézni mert mindig az arca jutott eszembe, ahogy ordítja a dobogóról, hogy kapjanak el. Zokogva a hasamhoz nyúltam.
- Édes Kicsikém. - temetem arcomat tenyerembe.
- Szia. - lép be Toto.
- Szia. - nézek rá.
- Hogy vagy? - ül le az ágyra mellém.
- Szarul.
- Jó, hogy haza küldted Valtterit muszáj pihennie. Végig itt volt melletted, mi meg kint, de Ő egy percig sem hagyott egyedül.
- Te is végig itt voltál? - nézek rá.
- Igen, mikor meglőttek én vittelek be a szobába.
- Köszönöm.
- Tudod érted bármit. - simogatja meg a kezem. - Nagyon sajnálom a babát. - szorítja meg . - Ugye tudod, hogy én mindig itt leszek neked/nektek.
- Tudom. - nézek rá. - Azért küldtem haza Valtterit mert nem tudok ránézni.
- Mármint? - néz rám kicsit furán.
- Hát tudod az utolsó emlékem az, hogy a lövés után felnézek Valtteri meg ordít, hogy valaki kapjon el. És ha arra gondolok rögtön tudom, hogy meglőtték a kisbabámat nem akarom ezt a rémképet a szemem előtt.
- Figyelj Szófi, ez egyenlőre szerintem teljesen normális. Járj pszichológushoz Ő majd segíteni fog túl lépni ezen.
- Nem hiszem, hogy egy gyerek elvesztésén hamar túl lehet lépni.
- Nehéz lesz, de segíteni fog neked mindenki, én is.
- Hahó. - lép be a bátyám.
- Akkor én most kimegyek. Itt leszek, ha bármire szükséged lenne. - áll fel az ágyról majd kisétált.
- Szia. - nézek bátyámra, a szemei vörösek voltak a sok sírástól.
- Beszéltem anyuékkal. Ide utaznak, de csak reggelre érnek a kórházba.
- Jó. - bólintok. Nem tudtam mosolyogni, nem tudtam őrülni annak, hogy anyuék ide jönnek és ami a legrosszabb nem tudtam sírni. Olyan mintha megfagytam volna belül és nem tudok érzéseket kimutatni.
- Nagyon féltem, hogy elveszítelek. - ölel meg óvatosan és újra elkezdett sírni. - És sajnálom, hogy nem élte túl.
- Engem nem veszítesz el soha.
- Szeretlek Hugi.
- Én is Bátyus. Viszont kicsit máshogy ölelj mert így fáj. 
- Ne haragudj.
- Eléggé elkezdett fájni mindenem. Nem kaphatok valami gyógyszert.
- De keresek egy orvost.
- Köszönöm.
Amint kiment fájlalva nyúltam a lövés helyére. Olyan fájdalom nyílalt belém, hogy azt hittem rögtön elájulok. A szememet szorosan becsuktam és a fejemet a falnak nyomtam. Elkezdtem levegőért kapkodni. Toto rontott be a szobába a fejemet felemelve a hasamat fogta meg.
- Nincs semmi baj. - mondja hangosan. Vegyél egy mély levegőt.
- Nem tudok. - kezdek el sírni így viszont még kevésbé kaptam levegőt.
- Hé Szófi menni fog. Itt vagyok veled. - simogatja meg arcomat. - Egy mély levegő. Gyerünk. Nyisd ki a szemed, néz rám.
A szememet kinyitva az arcát néztem. Majd egyszerűen nem tudtam megmozdulni és nem tudtam megszólalni. Észnél voltam, tudtam mi zajlik körülöttem, de nem tudtam semmire reagálni.
- Szófi, Szófi hol van már a kibaszott orvos. Dani. - ordítja Toto idegesen. Dani két orvossal együtt rohant be. - Nem tudom mi történt, először alig kapott levegőt majd sokkot kapott vagy nem tudom.
- Menjenek ki. És hívják fel a férjét.
- Miért?
- Hogy legyen itt vele.
- Miért? - ordítja el magát Toto. - Ezzel nem azt akarja mondani, hogy megfog halni. Mert ha ezt akarta volna mondani akkor rögtön szívja vissza. - rángatja meg az orvost idegesen. - Mentse meg. Orvos. Ha Szófi meghal én esküszöm megölöm.
- Toto elég. Gyere, felhívom Valtterit.
- Belső vérzése van. Azonnal műtőbe kell vinni. - vizsgál meg az az orvos akit nem Toto szorongatott éppen. Toto teljesen lefagyott az orvos kitépte magát karjai közül és hozzám sietett.

2 hét telt el azóta a nap óta. A kórházból ma engedtek ki. Valtteri kocsijában ülve jó volt újra a megszokott illatokat érezni. Amíg kórházban voltam Toto és a bátyám minden nap bent voltak, Valtteri nem ment haza sem. És sok barátom meglátogatott. Verseny nem volt a baleset óta. Lefújtak 2 versenyt is.
- Jó, hogy végre haza jöhetsz.
- Igen, én is örülök.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek ugye? - néz rám egy pirosnál állva.
- Tudom, én is téged. Ne haragudj, ha nem mindig az látszott csak tudod mikor az elején rád néztem mindig az jutott eszembe ahogy kiabáltál, hogy fogjanak meg.
- Nem haragszom, hogy jut ilyen az eszedbe? A világon a legjobban szeretlek.
- Sajnálom, hogy egyszer sem kérdeztem meg, hogy te hogy vagy! Pedig te ugyan úgy elvesztetted a gyerekünket.
- Sosem késő.
- Hogy vagy?
- Szarul. - mondja őszintén. - Megijedtem, hogy elveszítem aztán még jobban megijedtem, hogy téged is elveszíthetlek.
-  Sosem veszítesz el! - fogom meg a kezét.

Otthon leparkolva csodálkozva néztünk a bejárati ajtóhoz ahol ott állt Lewis, Toto, Dani, Vick, Lando és Charles.
- Hát ti? - nézek rájuk mosolyogva.
- Hoztunk kaját és gondoltuk rég volt ilyen este. - mondja mosolyogva Vick.
Én egyszerűen csak elsírtam magam és megöleltem őket. Egy nagy családi ölelés volt. Valtteri is kicsit megkönnyezte és halkan megköszönte a srácoknak. Igaz barátok akik mindig itt vannak nekünk.

- Ki kér még sört? - állok fel a földről.
- Én. - emeli fel a kezét egyezerre mindenki, de közben csak a társas játékra koncentráltak.
- Segítek. - áll fel Lewis.
- Jó hogy itt vagytok. - nézek rá.
- Nekünk is jó. Kellett már ez a közös este.
- Igen nagyon is, na de mesélj. Mi a helyzet veled? Van valami csaj?
- Nincs, egyszerűen nincs időm ismerkedni. Nektek jó volt mert így találkoztatok F1- en belül, de F1- en kívül nincs időm.
- Miről beszélsz szívem? Hát állandóan jársz ilyen meg olyan divatbemutatóra. F1-en kívül is rengeteg elfoglaltságod van. Van egy csomó modell ismerősöd. Ismerkedj onnan.
- Unom a modelleket. Mindegyikük ugyan úgy néz ki, ugyan úgy viselkedik.
- Értem. És a F1-ben nem tetszett senki, soha?
- De, van egy lány aki nagyon tetszik, különleges és gyönyörű.
- Na ez remek hír. Hát akkor hívd el randira. - vigyorgok rá.
- Jó majd egyszer lehet.
- Nem egyszer, most.
- Nem lehet.
- Miért nem?
- Mert vőlegénye van. - néz a szemembe szomorún.
- És mondd csak melyik csapatnál van ez a lány? - nézek rá bár kezdtem kapizsgálni kire is gondol.
- Túl közel.
- Ez mit jelent? - nyelek egy nagyot.
- Merci.
- Lewis... ugye - nyelek egyet. - Nem én?
- De. Sajnálom. - mondja, de közben pár centi választott el minket, olyan közel álltunk egymáshoz.
- Mióta?
- A legelső pillanattól kezdve, de elég nehéz téged randira hívni mikor Nicoval vagy, aztán meg Totóval majd megkéri a kezedet Valtteri.
- Amikor régen elmentünk kávézni Budapesten, akkor is?
- Igen.
- Miért nem mondtad?
- Változtatott volna valamin? Mindig volt valaki vagy mikor nem akkor meg balhé.
- Úgy sajnálom. - simogatom meg arcát szomorúan.
- Én sajnálom. Mindig mikor meglátlak megakarlak csókolni. És utálom mikor Valtterivel látlak. De közben szeretem Valtterit és szeretlek téged is.
- Csókolj meg.
- Mi?
- Csak csókolj meg.
- Nem lehet. - mondja miközben az arcomat simogatja.
- Hol van sörünk? - kiabálja Dani.
- Vigyük ki a söröket. - nyitom ki a hűtőt. Mielőtt kimentem volna Lewis megfogta a kezemet és magához húzott.
- Most vagy soha. - mondja majd megcsókolt.