On that day /Taekook/

12. Rész🌼

Taehyung szemszöge

Le törhetetlen mosollyal az arcomon figyelem Sojunt és Jungkookot, ahogy a vízben játszanak.

A nap ragyog, gyönyörűen meg csillogtatva a víz felszínét, s kissé a szél is fúj, de ez egyáltalán nem probléma ebben a nyári hőségben.

Sojun a csónakból locsolja a folyóban ácsorgó Jungkookot, aki nevetve viszonozza ugyan ezt, így elkerülhetetlen, hogy mind a ketten csurom vizesek legyenek, de ez egy cseppet sem zavarja őket, ugyanis nevetve ostromolják egymást továbbra is.

Néhány perc után abba hagyják a harcot, majd a drága, egyetlen fiam oda hajol Kookhoz, és bele súg valamit a fülébe.

Értetlenül meredek rá, mikor felém néz, és elő villantja aranyos fogsorát, ami ilyenkor gyermekiessé teszi az amúgy, markáns és férias vonásait.

Jungkook el indul felém, én pedig értetlenül ráncolom szemöldököm, majd amint teljesen elém ér, kezeit meg támasztja két oldalamnál és úgy néz továbbra is szemeimbe.

Meg lepetten, s egyben némán nézek közeli arcára, és már azt hinném, hogy meg csókol, mikor is hírtelen fog derekamra, és emel fel.

Ijedten kiáltok fel, majd vállába kapaszkodom, miközben hangos nevetésbe kezdek.

Bele tesz a csónakban, Sojun arrébb ül, majd Jungkook is be mászik mögém, s így indulunk neki a csendes folyónak, egészen a partig.

-Apu, holnap is ki jövünk?-kérdezi Sojun mosolyogva, én pedig csak nevetve meg rázom a fejem.

-Holnap a szülinapi bulid lesz édesem.

-Tényleg!-kiált fel meglepetten, s egyben boldogan, majd Kookra néz.

-Jungkook ugye te is jössz a bulimra?

-Ha meg hívsz, akkor nagyon szívesen el megyek.-guggol le, majd mosolyogva néz a jóval fiatalabbra.

-Oké, akkor meg vagy hívva!-nevet fel, vele együtt pedig mi is, majd el indulunk hazafelé.

-Szóval akkor majd holnap találkozunk.-fordulok Kook felé már a verandáról, miután el köszönt a fiamtól, ő pedig mosolyogva hümmög, s már várnám, hogy el búcsúzzon tőlem, de nem lép semerre, csak engem néz.

Zavarban érzem magam, amit ő is észre vesz, s el is kuncogja magát, emiatt pedig muszály vagyok ismét felé nézni, de meg szólalni nem tudok, ugyanis abban a pillanatban csókol számra, viszont amint viszonoznám tettét, már el is hajol tőlem.

-Szia szépségem.-kacsint, majd hátat fordít és el sétál.

Nagy szemekkel nézem távolodó alakját, majd amint fel eszmélek, hitetlenkedve fel nevetek és be sétálok a lakásba.

Mekkora arca van!

Másnap reggel korán keltem, hogy időbe elő tudjak készülni Sojun 11. Szülinapi bulijára, majd nem sokkal később, anyával karöltve indultunk be a városba, hogy el hozhassuk a tortát.

Csendben ülünk a kocsiba, egyikünk sem szólal meg, ami kissé zavar, ezért rá pillantok a volán mögül, ekkor pedig meg látok egy lágy mosolyt az arcán.

-Jólvan anya mond ki! Mond csak ki!-szólok rá kissé frusztráltan, mire fel kuncog.

-Meg sem szólaltam.
-De amúgy nagyon össze illetek.-anya vigyorogva fordul felém, én pedig fel sóhajtok.

-Ez nem fog működni, érzem. Túl szép, hogy igaz legyen.

-Jaj Tae, ne légy ilyen pesszimista.-sóhajt fel, de azért mosolyog.

-Nem vagyok az, mindössze reálisan gondolkodom. Csak részmunkaidős. Hamarosan fel mond, velem szakít, ő vissza megy dolgozni és soha többet nem látjuk egymást.-szomorúan nézek magam elé az utat kémlelve, a mellettem ülő pedig térdemre teszi a kezét.

-Sosem tudhatod mit hoz az élet kincsem.-zárja le ennyivel a témát, én pedig gondolkodóba esek.

Talán igaza van anyámnak. Hagynom kéne, had sodródjak az árral. Ki élvezni az együtt töltött pillanatokat amire majd boldogan fogok vissza emlékezni, pár év múlva.

Viszont ha ennél is jobban bele szeretek, akkor fájdalmas lesz a búcsúzás. Muszáj lesz egy határt szabnom magamnak. Nem ragaszkodhatok hozzá jobban.
Ez csak egy kaland.

-Boldog Szülinapot!-kezdek neki az éneklésnek, tortával a kezemben amin már meg vannak gyújtva a gyertyák, majd óvatosan ki lépkedek a verandára ahol Sojun és a barátai csücsülnek.

Az én kincsem boldogan csillogó szemekkel néz rám, hatalmas vigyorral az arcán, nekem pedig ennél több nem is kell, hogy boldog lehessek.

Miután minden gyerkőc el fogyasztotta a süteményt, a kertbe indultak játszani, ezért úgy döntöttem, hogy össze szedem az asztalról a tányérokat.

Szemem sarkából észre veszem, hogy Namjoon a falnak támaszkodva farkas szemet néz Jungkookal, aki a veranda tartó oszlopánál ácsorog, össze font karokkal és kitartóan figyeli az exem.

Fel sóhajtok, majd be sétálok a lakásba és a mosogató felé veszem az irányt.
Nem sokkal később lépteket hallok meg a bejárat felől, ezért oldalra fordítom a fejem, de mikor meg látom Namjoont, vissza fordulok.
Mit akar tőlem?

Meg áll mellettem, majd derekát a pultnak támasztja és onnan néz rám.

-Ő minek van itt?-kérdezi idegesen, de én próbálok higgadt maradni.

-Sojun hívta meg.-felelek egyhangúan, ő pedig vesz egy mély levegőt, ebből pedig arra merek következtetni, hogy egyáltalán nem tetszik neki ez a válasz.

-Rohadtul nem örülök neki, hogy a fiam egy ilyen ember közelébe van engedve. Ez egy csavargó, aki rossz hatással van a gyerekemre. Szerinted ha el mennék a bíróságra azzal az indokkal, hogy egy ismeretlen, kiszámíthatatlan jött-ment féleszű veszélyezteti a fiam épségét, lenne olyan aki fél várról venné az ügyet?

Hangja fölényesen hat, én pedig egy pillanatra le is dermedek, ugyanis ténylegesen ki nézem belőle, hogy erre merne vetemedni. Sokkoltan állok tovább a mosogató előtt, ő pedig lassan mögém sétál, majd bele szippant a hajamba.

-Jól gondold át Taehyungie amit mondtam. Nem viccelek.-suttogja, majd lassan hátrálni kezd, míg nem végül el hagyja a helyiséget, nekem pedig könnyek kezdenek hullani a szemeimből.