On that day /Taekook/

II. Fejezet 13. Rész🥀

Fejemet lógatva ücsörgöm a hintaágyban, és gondolkodom. Vajon mivel húztam fel ennyire Jungkookot? A gyerekes viselkedésemmel? Áh, hisz előtte sem helyeselte már azt, hogy én is velük tartsak.

Kissé meg rémített a mérges Kook.
Eddig sosem volt velem ilyen.
Mondjuk, nem is töltöttünk együtt az elején sok időt. Mikor először meg láttam, még annak ellenére is, hogy nagyképűen viselkedett és titokzatos személyiségnek tűnt, fel keltette az érdeklődésem. Mindig kedves és segítőkész volt, na meg  Sojunt is szereti.

Az alatt a kevés idő alatt is csodásan éreztem magam vele. Aztán ott hagyott, s mikor ismét meg láttam, egy teljesen másik oldalát figyelhettem meg. Gazdagnak tűnt, felsőbbrendűnek és titokzatosnak. Már akkor észhez kellett volna térnem. Már akkor eszembe juthatott volna az, hogy semmit sem tudok róla. Ez kezd meg rémíteni.

-Minden rendben Tae?-a megszorításra azonnal fel kapom a fejem, s Bambamra mosolygok, egy bólintás kíséretében.

-Tudtad, hogy nem igazán tudsz hazudni?-kérdezi egy halvány mosoly kíséretében, aztán le ül mellém.

-Tudom.-sóhajtok fel, aztán hátra dőlök.
-Sosem tudtam hazudni, és nem is igazán akartam. Túl jól nevelt vagyok.-Bambam fel kuncog, én pedig halványan el mosolyodom.

-El árulod mi a baj? Nyugodtan ki öntheted a lelked nekem. Csak ketten vagyunk itthon.-Bambam felé fordítom a fejem, és nyugodt, lágy arcát látva el is gondolkodom azt ajánlatán.

Fejem vissza fordítom a tavacska felé, aztán veszek egy mély levegőt és össze szedem a gondolataimat.

-Nem tudom mit árult el Kook és kinek, a kettőnk kapcsolatáról, de azt el mondhatom, hogy nekem nagyon sokat jelent Ő.-kezdem el, aztán ismét Bambam felé fordulok, aki némán bólogat, miszerint érti amit mondok.
-Mikor meg ismertem flegma és nagyképű volt.-Bambam kuncogni kezd, én pedig el mosolyodom, aztán folytatom.
-De egyben nagyon segítőkész, kedves és vicces is. Nagyon jól meg voltunk addig amíg nem közölte, hogy neki vissza kell jönnie ide. Nagyon vártam, hogy újra láthassam és mikor ez meg történt, egy teljesen másik oldalát láttam meg. Sokkal felsőbbrendűbbnek mutatta magát, drága cuccokal karöltve. Velem máshogy viselkedett mint édes anyámmal. Nem volt túl bő beszédű, néha még figyelmen kívül is hagyott, és távolságtartó volt. Titokzatosnak tűnt, mégsem rettentem meg. Túl makacs személyiség vagyok. Aztán végül sikerült rá vennem arra, hogy el mondja az okát a furcsa viselkedésének. Azt hittem minden rendben lesz ez után, hogy sikerült meg beszélnünk mindent őszintén. Még a ma reggel is jól indult, aztán mindent ismét tönkre ment.-a mondat után le hajtom a fejem, és a sírást is meg próbálom vissza folytani, ami nem igazán akar sikerülni. Túl érzékeny vagyok ha hibásnak érzem magam.

-Hogy érted hogy tönkre ment? Mi történt?-Bambam érdeklődve dől előre, hogy az arcom vizslassa.

-Úgy, hogy le mentünk reggelizni, aztán Yoongi mondta, hogy van egy ügy, menjünk öltözni mind a ketten. Meg örültem, hogy én is el mehetek és láthatom mit csináltok, de Jungkook egyből le intett és azt mondta, hogy nem mehetek. Meg kérdeztem Yoongit, hogy miért mondta ezt, de nem kaptam választ. Fel mentem a szobájába és kérdőre vontam, viszont arra sem kaptam konkrét választ. Azt mondta rá vagyok utalva és nem viselné el ha valami történne velem, ez után pedig fogta a cuccait és magamra hagyott.-hangosan kezdek el szipogni, aztán gyorsan meg törlöm a szemeimet is amiből már sebesen folynak a könnyeim.
-Érzem és tudom, hogy most én voltam a hibás. Túl gyerekesen viselkedtem. Nem szabadott volna ennyire fel fújnom a dolgot, de egyszerűen nem tudtam meg érteni, hogy mért ellenzi ennyire. Olyan ijesztő volt mikor rám förmedt. Ekkor döbbentem rá, hogy igazából nem ismerem. Nem tudom milyen ember valójában ez pedig meg ijeszt.-veszek egy mély levegőt, aztán az el képedt Bambamra nézek.

Érdeklődve pislogok rá, erre pedig meg rázza a fejét, aztán keresztbe tett karokkal dől hátra.

-Te...esetleg nem mondanál valamit róla?-félve pillantok a másikra, aki kényszeredetten el mosolyodik, aztán fel sóhajt.

Ebből máris le tudom szűrni azt, hogy most se fogok egyenes választ kapni a kérdésemre. Miért titkolózik mindenki? Értem én, hogy maffia, sok a titok de mégis csak közelebb állok hozzájuk mint bárki más, mégha nem is ismerek teljesen mindenkit.

-Figyelj Taehyung. Nagyon szívesen segítenék neked, de okkal nem mond el dolgokat Jungkook. Nem szeretném nála ki húzni a gyufát.-fájdalmas mosollyal az arcán néz rám, nekem viszont fel kelti az érdeklődésem az, hogy úgy beszél Kookról, mintha félne tőle.

-Ijesztő ha mérges? Ti már nagyon régóta ismeritek egymást. Nem kéne ennek le peregnie rólad?

-Hidd el, hogy nagyon ijesztő tud lenni. Ha ideges akkor főleg. Az meg ha én mesélek neked, konkrétan meg írom a saját halálomat.-Bambam fel nevet, aztán rám néz, s amint meg pillantja kissé ijedt arcom, egyből le hervad a mosoly az arcáról és magyarázkodni kezd.

-Mármint...persze, kiabál és akkor legszívesebben össze fosnám magam, de ez nagyon ritkán fordul elő. Alapból nagyon nyugodt és a tűrőképessége hatalmas, meg ütni sosem ütött meg senkit a csapatból, azt meg főleg nem bántja akit szeret, bármennyire is legyen ki akadva.-bíztatóan mosolyog rám, ez pedig kicsit meg enyhít, de nem annyira, hogy ne gondolkodjam el a kettőnk kapcsolatán.
-Tudod, én vagyok a csapat bohóca, és a legfiatalabb is. Jungkookot úgy szeretem mint az igazi bátyámat. Ismerem mint a tenyerem, tudom mit, miért tesz, de tényleg nem avatkozhatok ebbe bele. Abban viszont biztos vagyok, hogy el fog mindent mondani amit tudni szeretnél, csak adj neki időt. Ez egyáltalán nem könnyű neki. Csak..próbálj meg vele együtt működni és nem lesz semmi baj.-Bambam meg paskolja a térdem, majd fel kel mellőlem.

Elgondolkodom szavain, de egyre bonyolultabbnak látom a dolgokat. Mindenki olyan ködösen beszél. Halvány információkat szórnak elém, mégsem értek semmit, ezt pedig nagyon jól csinálják. Meg is értem miért az a munkájuk ami, én mégis úgy érzem, lassan bele fogok ebbe a tudatlanságba őrülni.

-Most megyek. Sok sikert.-oldalra biccent, én pedig érdeklődve fordítom abba az irányba a fejem, s amint meg látom Kook lépteit, amik felém közelítenek, veszek egy mély levegőt.

Bambammal le pacsizik, majd le ül mellém. Rám sem néz, az ujjait figyeli amit birizgál a másik kezével. Teljesen úgy fest mint egy kis gyerek. Még halványan el is mosolyodom, de amint eszembe jut a pár órával ezelőtti incidens, idegessé és szomorúvá válok.

-Jól vagy?-kérdezi halkan, pár perc némaság után, mire fel húzom a szám.

-Most nem kiabálsz velem?-köpöm oda sértetten, mire egyből rám kapja a tekintetét és kétségbeesetten néz rám.

-Ne haragudj. Az...csak ideges voltam.

-Ez nem mentség!

-De fel idegesítettél a gyerekes viselkedéseddel.

Meglepődve veszem észre, hogy higgadtan beszél ahhoz képest, hogy azt hittem kiabálni fog ismét.

Tényleg van türelme.

Erre nem mondok semmit, hisz igaza van egy részt. Tényleg lehettem volna kicsit együttműködőbb vele. Nem játék a munkájuk. Ettől függetlenül tartozik egy magyarázattal.

-De...bocsánatot akartam kérni. Nem akartalak úgy ott hagyni.-hangja ismét halkan csendül fel, kezét pedig óvatosan az enyémre csúsztatja.

Bármennyire is aranyos ez a gesztus, nem tudok el tekinteni attól, hogy titkolózik előttem, mégha nehéz is neki beszélnie dolgokról. Talán túl önző lennék, hogy így gondolom?
Még mindig feldúltnak érzem magam.

Lassan ki húzom a kezem az övé alól, és a saját ölembe helyezem. Értetlenül és szomorúan vizslat. Muszály beszélnem vele, különben csak vitáznánk örökké.

-Gondolkodtam a kettőnk kapcsolatán.-kezdek bele, az arcán pedig a rémület fut át.
-Most, ebben a pár órában volt időm gondolkodni, és rá jöttem, hogy ameddig te teljesen kiismertél, én szinte alig tudok rólad valamit. Folyton meg lepsz a cselekedeteiddel, a gondolkodásoddal és a szavaiddal. Senki nem mond nekem semmit, hiába kérdezősködöm. Sokmindent nem mondasz el nekem, erre rá jöttem, és úgy érzem, hogy nekem ez hosszú távon nem fog menni.-ismét rá nézek, ez a tekintet pedig ismét meg rémiszt.