5+1 Érdekesség

548 27 11
                                    

Hello mindenkinek!👋🏻💜
Most nem egy új résszel jelentkezem, viszont mivel minden héten legalább egyszer posztoltam, úgy gondoltam ez most sem maradhat el. Mivel ez volt az első olyan történetem amit szinte teljesen egy filmről mintáztam( ez alatt azt értem, hogy párhuzamosan néztem újra a filmet, míg íródtak a részek), el hoztam 5+1 érdekességet a filmmel és ficivel kapcsolatban egyaránt.

1. "Jungkook" a filmben nem egy maffia tagja, hanem tengerész gyalogos, és nem a legjobb barátja adja oda neki a fényképet amin a testvérével szerepel, hanem rá talál egy halott katonára, majd meg találja az egyik zsebben a fényképet, és "Taehyung" keresésére indul, mivel "Kook" úgy véli, a férfi fel áldozta magát, hogy ő tovább élhessen, ezért pedig köszönetet kell mondani.

2. A filmben a férfi teherbe ejti a főszereplő  hölgyet, úgy lesz a gyermekük, majd el válnak, mert "Namjoon" többszörösen meg csalta, viszont testileg sosem bántotta, csak lelkileg hatott rá teljesen. Szinte terrorban tartotta, mert tudta, hogy a gyerekkel való fenyegetőzés hatásos megfélemlítés.

3. A történetünkben Taehyung anyukája él, és apukája el hunyt, "Jimin" pedig nem a testvére, hanem a legjobb barátja, viszont eredetileg a nagymama él vele és a kisfiúval.

4. " Jungkook" meg javította a hajót, a ficiben is és a filmben is, viszont nálunk nem derült ki a történet során. (Ezt nem tudom később bele fűzöm-e a folytatásba, de gondoltam érdekes lehet.)

5. Eredetileg "Namjoon" le issza magát, majd meg támadja "Kook"-ot ugyan úgy mint a ficiben, viszont utánna az apjának siránkozik, hogy majdnem gondatlanságból (és persze féltékenységből) meg ölte.

5.+1. Miután "Namjoon" ki menekíti"Kookal" "Sojunt", "Jungkook" vissza úszik, hogy meg mentse a férfit, viszont a vihar miatt le dől a fa ház, egyenesen "Nam-ra", majd a sodrás el viszi, és a testét keresik, amit később holtan találnak, majd "Kook" boldogan él tovább "Tae-vel".

Én nem akartam ilyen drasztikus végkimenetelt, hisz nagyon furán jött volna egy hírtelen halál eset az aranyos, romantikus szálhoz, így inkább meg mentettem😂. A későbbiekben pedig ki derül, hogy mi is történik Nammal és a többiekkel.

II. Fejezet Porológus: 2022.03.06(Vasárnap)

On that day /Taekook/ Où les histoires vivent. Découvrez maintenant