On that day /Taekook/

II. Fejezet 15. Rész🥀💣🥀

Taehyung

-Sziasztok fiúk.-köszönök, amint be csuktam magam mögött az üveg ajtót.

Szinte egyszerre köszönnek vissza, majd folytatják a tevékenységüket.

-Tae, hol van JK?-kérdezi Jimin, én pedig a hátam mögé mutatok.
-Minden oké? Letörtnek tűnsz.-testvérem össze ráncolt szemöldökkel néz rám ,mire bólintok.

-Persze, minden oké.-hamis mosollyal az arcomon nézek rá, és remélem, hogy nem faggat tovább. Egy kis ideig még gyanakodva vizslat, aztán egy sóhaj után magamra hagy.

Körbe nézek a társaságon, de mindenki igencsak elfoglaltnak tűnik. Bambam Changbinnal veszekszik, ismét a távkapcsoló miatt, Beomgyu fel-alá járkál telefonnal a kezében és valamit bőszen magyaráz, Yoongi pedig Bangchannal diskurál. Jackson az aki egyedül ücsörög az asztalnál és néz ki a fejéből. Talán itt az alkalom, hogy jobban meg ismerjük egymást és meg kedveljen.

-Szia.-le ülök mellé, ő pedig lassan felém fordítja a fejét.

-Szia.-kínos csend telepszik ránk, és nem tudom, hogyan javíthatnék a helyzeten.

-Milyen volt a bevetés?

-Unalmas. Nem történt semmi érdekes igazából. Követtünk egy autót, aztán ki hívtuk a zsarukat. Le kapcsolták őket, és haza jöttünk.

-És ez volt az ami miatt nem akarta Kook, hogy veletek menjek..-dörmögök magamban, a mellettem ülő pedig érdeklődve néz rám.

-Hogy érted?

-Össze vesztem vele, mert nem engedte meg, hogy veletek menjek. Fel kapta rám a vizet és faképnél hagyott.

-Jungkook esetében ez érthető.-megértően bólogatni kezd, én pedig kíváncsian nézek rá.

És már megint itt tartunk. Tudom, azt mondtam, hogy hagyok időt neki, de annyira rossz érzés tudatlanságban lenni. Segíteni szeretnék, mégsem jutok előre egy cseppet sem.

-Tudod Jackson, elég szar tudatlannak lenni.
Mindenki titkolózik, ami nyilván érthető mivel senki nem ismer, de Kook elég közel áll hozzám Jiminnel együtt, mert hát a testvérem, te pedig utálsz ki tudja miért.- a combomra csapok, majd amint fel fogom mit is mondtam a mellettem ülőnek hirtelen felindulásból, nagy szemekkel néztem rá.
-Ne..ne haragudj.- szabatkozni próbálok, de Jackson le int.

-Semmi baj Tae, igazad van. Goromba vagyok veled pedig semmi rosszat nem tettél, csak tudod nehezen bízom meg az új emberekben.-meglepetten nézek a kissé szomorkás idősebbre, aki szintén rám néz, majd fel sóhajt.
-Csak hogy egy kicsit jobban érezd magad, akkor el mesélem miért van ez.

Szorgosan bólogatni kezdek bele egyezés képpen, Jackson pedig kissé felém fordul és meg támaszkodik a pulton.

-Két évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy jó lenne még egy csapattagot be venni a bánatába.  Az emberek jól jönnek, ráadásul, - csúnyán mondva, - kell pótlék közénk, hátha valakivel történik valami. Sajnos ez nagyon kiszámíthatatlan. Találtam is egy srácot. Minden elvárásnak megfelelt így be vettük. Nagyjából egy évig nem volt semmi probléma. Normális volt, jófej, okos és közvetlen. Nagyon ügyesen lőtt. Az egyik legjobb barátom lett. Tényleg minden rendben volt, majd egy éjszaka arra ébredtem fel, hogy mozgást és sutyorgást hallok.

Jackson

2 évvel ezelőtt

Motoszkálásra ébredtem meg az éjszaka közepén.

A fegyveremet magamhoz kaptam, aztán mindenkit fel ébresztettem.

Kissé ijedten és egyben értetlenül vettem észre, hogy a titkos ajtó nyitva van. El indultunk felfelé, közben pedig magam elé fogtam a pisztolyt, hogy készenlétben legyek.

Halkan osontunk fel a vörös lépcsőn, velem a élen. Ki kukkantottam a fal mögül, aztán még értetlenebbül vettem észre, hogy Woozi a szoba közepén áll.

-Woo?-kérdezem értetlenül, ő pedig ijedten fordul felém.
-Mit csinálsz? -szemöldököm értetlenül húzom össze, de ő csak némán habog.

A többiek is fel érnek mögém és mind értetlen szemekkel vizslatjuk csapattársunkat.

-Fiúk én..

Oldalra pillantok Woo szabatkozása közben, ekkor pedig fel tűnik, hogy a fegyver tár ajtaja nyitva van. A pisztolyt azonnal csapattársamra emelem. Az említett ijedten tartja fel a kezeit én pedig idegesen nézek rá.

-Woo mi a faszt művelsz?- a férfi nem szól egy szót sem, inkább lassan hátrálni kezd.
-Álj meg bazdmeg! Kérdeztem valamit!-kiáltok rá.

-Fiúk gyertek!-szól hátra, mire négy maszkos fickó lép ki a helyiségből. Fegyvert fognak ránk, ekkor pedig a mögöttem lévők is készenlétbe állítják magukat.

-Jackson. Hagyj el menni minket.-Woo nyugodt hangon szól hozzám, ami csak még jobban fel hergel.

-Viccelsz velem? Te nyomorult! Képes voltál el árulni minket? Hogy tehetted ezt?!

-Bocsi Jack. De ez már kezdetektől így volt. Muszáj volt be szivárognom és infókat tudni meg rólatok, ami nem is volt nehéz, hisz igen könnyen magatok közé engedtetek.-Woo fel nevét, én pedig azonnal meg haragszom magamra. Hogy lehettem ekkora balek, hogy nem vettem észre? Az istenért! Hisz egy maffiában vagyok. Fel kellett volna tűnnie annak, hogy valami nincs rendben. Ezt el basztam.

Egyszerűen képtelen vagyok bármit is válaszolni, annyira le döbbentettet amit Woozi mondott.

-Menjünk fiúk.-bólint oldalra, a négy tag pedig meg pakolt táskákkal a vállukon indulnak el felénk.

-Jungkook!-az említett amint meg hallotta érdes hangom, egyből fejbe lőtte az egyik férfit.
Ezt persze ők nem hagyták és újból ránk emelték a fegyvert, de mielőtt még ránk lőtték volna, Changbin és Yoongi azonnal reagált és még ölte a másik hármat.

Woozira emeltem ismét a pisztolyt, aki aztán újra kétségbeesetten nézett rám.

-Jackson...-reményteli szemekkel néz rám, mire egy fájdalmas mosolyt eresztek.

-Rohadj meg!

-Aztán le lőttem.
Soha életemben nem voltam még olyan dühös és csalódott. Magamat okoltam mindenért és azóta képtelen vagyok meg bízni másokban. A fiúk próbáltak jobb kedvre deríteni de azóta sem tudtam teljesen fel dolgozni azt, hogy az egyik legjobb barátom el árult és nekem kellett véget vetnem az életének. Azóta minden téren növeltünk a biztonságon. Több az őr, és a kódokat is meg változtattunk.
Tudod Tae, egyáltalán nem könnyű az életünk, az idegrendszerünk teljesen ki van, érzelmileg labilisak vagyunk és könnyen fel tudjuk magunkat idegelni piti dolgok miatt. Mindnyájunknak nehéz az élete és megterhelő. Figyelni mások életére és a sajátunkra. Tényleg nagyon nehéz és fárasztó, mindig készenlétben lenni. Azóta senkit nem vettünk be magunk közé és talán így jobb is. Egymásban százszázalékosan meg bízunk, hisz nagyon régóta együtt vagyunk már. Láttuk mindenkinek a legjobb és a legrosszabb oldalát, ezért meg tudjuk érteni egymást. Tudjuk hogyan viselkedjünk egymással. Egy család vagyunk és ez így jól is van.
Tudom, hogy JK min ment keresztül, hisz itt voltam, láttam és mindenki más is, ugyanakkor azt is tudom, hogy ha fontos vagy neki, akkor el fog mindent mondani hidd el. Idő kell neki is.

Taehyung

Jackson biztatóan rám mosolyog, ezt pedig viszonzom.

-Köszönöm, hogy el mondtad ezt. Sokat jelent és én pedig azt ígérem meg, hogy soha, semmi rosszat nem fogok el követni ellentek, mégha nehezen hiszed is el most is. Jimint nem bírnám el árulni, és Kookot sem. Titeket pedig igazán meg kedveltelek annak ellenére is, hogy tudom mivel foglalkoztok. Most már másképp látok dolgokat, ez pedig neked köszönhető.

Jacksonra mosolygok, aki viszonozza tettem, ez pedig meg melengeti a szívem.