On that day /Taekook/

3. Rész🔫🌼

Lassan ébredezni kezdek, ki nyújtóztatom a végtagjaimat, majd egyszer csak szemeim ki pattannak és egy fájdalmas nyögés szalad ki ajkaim közül, ahogy meg érzek magamon egy kisebb sújt hírtelem rám nyomódni.

Fejem fel emelem, hogy meg nézzem ki akar meg ölni, majd el mosolyodom, ahogy meg látom az édes kis húgomat.

-Jó reggelt Kookie.-vigyorog rám, majd rá ül a hasamra.

-Neked is csöppség. Hogy aludtál?

-Jól, most hogy itt vagy.-szemei csillognak a boldogságtól, nekem pedig meg szakad a szívem.

Bárcsak több időt tölthetnék itthon, velük.

-Én is örülök, hogy itt lehetek.-mosolygok hamiskásan, majd a derekára simítok.
-De most ideje fel kelni. Nektek iskola van ugye?

-Igen.-húzza el a száját kissé csalódottan amin fel kuncogok. Mintha csak magamat látnám.

Le kászálódik rólam, majd ki megy a szobából, hogy össze pakolja a cuccait, de előtte még vissza kiabál, hogy siessek velük reggelizni.

Bólintok, majd én is el kezdek készülődni, hisz meg kell keresnem azt a kis srácot.
Nem tudom mennyi idős lehet Jimin öccse a képhez viszonyítva, mivel ahogy látom, ez nem lehet mostani, de nálam biztos, hogy fiatalabb jóval.

-Kookie, kérdezhetek valamit?-néz rám Nara, miközben eszegeti a műzliét.

-Persze kincsem.-veszek a számba én is egy falatot.

-Te szerelmes vagy?-kérdése hallatán, oly' annyira meg lepődöm, hogy hangos köhécselésbe kezdek.

-Nem vagyok az. Miért?-kérdezem miután le töröltem a könnyeimet.

-Mert én az vagyok.-suttogja közelebb hajolva, bizalmasan el takarva a száját - nem mintha jelenleg tartózkodna itt még más is rajtunk kívül.

-Na és fiú vagy lány?-kérdezem mosolyogva, hisz nincs is aranyosabb egy gyerek szerelemnél.

-Persze hogy fiú!-morcosan néz rám, amin el kuncogom magam, majd el veszem a már üres tálját és fel kelek az asztaltól.
-Te Kookie.-kíváncsian hátra fordulok, ő pedig körmét birizgálva, félénken néz rám.
-Neked tetszenek a fiúk is?

Ismét el mosolyodom, majd vállat rántok.
-Lehet.-nevetek fel, miután meg látom elképedt arcát, majd magára hagyom.

Ideje volt már, hogy ő is tudjon róla, hisz már nem olyan kicsi, hogy ne értse. Amúgy is utálok titkolózni a szeretteim előtt.

Miután Jery el vitte Narát és Jungwont az iskolába, én is fel vettem a kabátomat, magamhoz vettem a tárcám és a telefonom, majd miután be zártam az ajtót, el indultam a keresett cím felé.

Elvileg egy menhelyen dolgozik a közelben, tehát könnyen rá akadhatok a helyre.
Fél óra gyaloglás után, fel figyeltem egy nagy, zöld táblára amin egy kutya menhely felirat díszelgett, ezért rögtön be is kanyarodtam a kavicsos útra.

A házat meg pillantva biztos voltam benne, hogy jó helyen járok, hisz Jimin mutatott régebben már a lakhelyéről képeket, és emlékszem rá, hogy ugyan ilyen piros kerítés ált a fehér ház előtt, ugyan ezzel a kis szökőkúttal.

Miközben csodáltam a lakhely mellett lévő erdős részt, ugatásra lettem figyelmes, s kissé meg ijedve pillantok magam elé, attól tartva, hogy egy hatalmas véreb közelít felém, aki szeretne szét cincálni, de meglepettségemre egy kis szőr gombóc tipeg felém.

-Húha, de nagy hangja van valakinek.-gügyögök neki, ő pedig azonnal csendbe marad és farkát csóválva kezdi nyalogatni a kezem.

-Yeontan!-kiált fel egy elég mély orgánumú hang, az előttem lévő kutyus pedig azonnal meg indul a szólítója felé.
Ki egyenesedve nézek magam elé, majd meg jelenik pár méterrel előttem egy nagyjából velem egy idős, szőke, vékony  fiú.
-Ne haragudj, elég szeleburdi csöppség.-kuncog fel, majd rám mosolyog, nekem pedig hírtelen el akad a lélegzetem.

Neki van ilyen hangja? Mintha egy angyalba bújt ördög lenne.

-Semmi baj.

Ez igen Jungkook! Sokat bírtál ki nyögni.

-Miben segíthetek?-kérdezi kedvesen, majd el indul a másik irányba, engem faképnél hagyva. Elnézést mi? Le fagyva állok néhány másodpercig, majd utánna eredek.

Be lépünk egy kisebb kunyhóba, majd be áll a pult mögé és egy tollat vesz a kezébe. Maga elé helyez egy noteszt, s kíváncsian néz rám.

-Igazából, Taehyungot keresem.

-Én vagyok.-fejét oldalra dönti, én pedig sokadjára is meglepődöm.
-Gondolom nem kutyust szeretnél be adatni, ha már nincs veled egy sem, és a nevemet is tudod, szóval miben segíthetek?

-I-igazából ezt kaptam...-ki veszem a zsebemből a tárcámat, hogy meg mutassam neki a képet, de helyette egy cetli esik ki amivel nem igazán törődök, inkább tovább keresem a képet, amit nem találok meg.

Francba! Tuti otthon hagytam.

-Oh, hogy ez!-kérdőn fel nézek rá, majd vissza teszi a cetlit, amire egy rá látok, s egyből meg is pillantom, hogy az állás hirdetésük esett ki, amit ide fele szakítottam el.

-Lenne pár kérdésem az állást illetően.-ismét maga elé veszi a noteszt, de én csak pislogni vagyok képes.

-De én nem is..

-Egy pillanat!-szakít félbe, majd fel veszi a csörgő telefont.

Hát ez szuper lesz.

Miután le bonyolított egy menhelyes beszélgetést, ismét rám néz.

-Tehát, mit dolgoztál eddig?

-FBI-os vagyok.-jelentem ki közönyösen.

Most már mindegy, úgyis munka kellett, az meg csak jó ha itt kapok.

-FBI-os?-néz rám fel húzott szemöldökkel, én pedig bólintok.

-És miért hagytad ott?

-Mert haza utaztam a családomhoz.

-Hol szolgáltál eddig?

-Japánban.

-És mikor érkeztél?

-Tegnap.

-Hány éves vagy?

-25.-sóhajtok fel fáradtan.

-Idősebb vagy nálam két évvel.-végig néz rajtam, de nem úgy, ahogy azt én szeretném, hanem kissé inkább lekezelő ez a tekintet.

-Akkor a hyungod vagyok.-vigyorgom rá, mire keresztbe teszi a karjait maga előtt, majd el fordul.

-Mindjárt jövök, várj!

Fujtatva ki sétál egy hátsó udvarra vezető ajtón, én pedig vigyorogva nézek utánna.

Csak nem fel húztam?
De mivel?
Mindenesetre örülök, hogy meg találtam.
Az meg hogy itt dolgozhatok, csak méginkább tetszik, és legalább meg ismerhetem a legjobb barátom öccsét.