5. Rész 🌼🔫

880 76 25
                                    

Reggel korán fel keltem, hogy mielőtt még el vigyem Sojunt az iskolába, tudjak előtte kicsit futni, úgyhogy hatkor már fel öltözve indultam neki a korai edzésnek.

Már majdnem haza értem, mikor hangokat hallottam a régi viskó felől, ezért arra vettem az irányt.

-Hát te mit csinálsz?-kérdezem meg lepődve az új alkalmazottat, aki épp egy létrán áll és a tető ereszét tisztítja ki.
-Azt mondtam nyolcra gyere!-lihegek kissé fáradtan, majd az órámra nézek. Fél hét van.

-Nem tudtam aludni ezért korábban jöttem. Amúgy is rá fér a tatarozás.-halványan el mosolyodik miután le mászott a magasból, és csípőre tett kezekkel néz rám.

-Rendben, akkor jó munkát, nekem még dolgom van.-intek neki, majd faképnél hagyom.

Jungkook szemszöge

Ezt nem hiszem el. Megint faképnél hagyott.
Biztos ő Jimin öccse? Nehezen hiszem el. Amilyen aranyosnak tűnt, most annyira bunkó, de mégis annyira bejön ez a makacs személyisége. Tetszik, hogy ennyire nehezen adja magát.

Fel sóhajtok, majd vissza nézek az eddig végzett feladatomra, aztán vissza sétálok, hogy folytassam.

Ki pakolom a romos házat, ki szellőztetek, fel söprök, majd ami még menthető azt vissza pakolom. Délre végeztem a kis kecóval, s mivel nem tudtam mihez kezdjek, körbe pillantottam. Nem messze tőlem ott ált egy szinte alig használt, bár fűvel be nőtt traktor. Közelebb sétáltam hozzá, hogy meg nézzem vajon miért nincs használatban.

Miután meg találtam hibát, azonnal neki álltam a szerelésének.
Egy órával később már pöccre be is indult, úgyhogy neki álltam le vágni a nagyra nőtt gazt a környéken.

Miután ezzel is meg voltam, le szálltam a gépről, mivel láttam, hogy Hyuna engem néz.

-Meg javítottam.-mutatok a gépre, ő pedig mosolyogva bólint.

-Látom. Nagyon jó munkaerő vagy Jungkook.

-Köszönöm szépen.-kissé fáradtan fel sóhajtok, majd meg törlöm izzadt homlokomat. Elég meleg van ma.

-Gyere, egyél. Egész nap dolgoztál.-Hyuna a ház felé bólint, én pedig mosolyogva meg hajolok, majd követem.
-Viszont ez után fel kéne ásnod a lovardát.-nevet fel, én pedig kuncogva bólintok.

Taehyung szemszöge

-Meg javította apa traktorát?-meglepődve kérdezem a konyhában ücsörgő anyámat, aki épp a lovardát szántó srácot kémleli az ablakon keresztül.

-Igen. Nagyon okos és ügyes fiú. Pont illene hozzád.

-Jaj anya ne légy már hülye!-össze vont szemöldökkel legyintek, majd töltök magamnak egy teát.
-Egyébként mindjárt itt van Namjoon a gyerekért.

Anya fintorogva pillant rám, majd vissza fordul eredeti pozíciójába.
Nem vártam más reakciót, így nem is hat meg ez a kifejezése. Néha még vicces is, pedig tudom, hogy már nem szereti.

Jungkook szemszöge

Épp a menhelyben pakolásztam, mikor  kopogásra lettem figyelmes a hátam mögül.
Meg fordultam, és egy rendőr ált velem szemben.

-Jónapot. Miben segíthetek?

-Te ki vagy?- kérdezi lenézően, én pedig meglepődve húzom fel mindkét szemöldököm.

-Tessék?-biztos rosszul hallottam.

-Azt kérdeztem ki a franc vagy! Tán' süket vagy?-kezét pisztolyára teszi, én pedig megadóan meg emelem mindkét kezem.

A picsába, hogy ilyenkor nincs itt a fegyverem!

-Jeon Jeongguk vagyok.

-És mit keresel itt?-végig néz rajtam, még mindig ugyan azzal a modor teli arc kifejezéssel.

-Itt dolgoznom.

-Ne röhögtess.-lenézően fel nevet, majd ismét mérgesen néz rám.

-Nem viccelek biztos úr! Taehyung édesanyja vett fel.

Kijelentésem után még komorabbá vált, majd a mellette lévő pultra mutatott a fegyverével.

-Hasalj a pultra!-ellentmondást nem tűrő hangon szolt hozzám, én pedig csak néztem rá. Mi a fasz?
-Mondom hasalj a pultra vagy beléd küldök néhány golyót!-hangját meg emeli, én pedig lassan, de teszem amit kér. Nem akarok bajt.

Meg motoz, majd miután végig nézte az irataimat, le dobta a pultra.

-Hol van Tae?-kérdezi sóhajtva, de még mindig idegesen.

-Bent a lakásba.

Vajon milyen kapcsolatban állhatnak ha így nevezi Jimin öccsét?

Némán bólint, majd semmi szó nélkül ki sétál.

Szerintem fel kell hívnom Suga hyungot, hogy írjon fel egy goromba, magas, ezüst kék hajú, 27 év körüli férfit a fekete listára.

Taehyung szemszöge

Ki lépek a bejárati ajtón, majd magam előtt meg is látom a kis Sojunt a kerítés mellett guggolni. El mosolyodom, majd oda sétálok hozzá.

-Mit nézel ennyire kincsem?

-Ki az a bácsi apu?-nagy, boci szemekkel néz rám a kis csöpség, nekem pedig meg olvad a szívem.

-Ő Jungkook. Itt dolgozik.- fekete hajára simítok, ő pedig vissza néz a serényen dolgozó srácra, majd izgatottan vissza rám.

-Beszélgethetek vele?

-Majd beszélgethetsz Sojun, de most tudod, hogy apánál kell lenned.

Mosolyogva bólint, majd meg igazítja a kis békás táskáját és meg fogja a kezem.  Fel kuncogok, majd közösen el indulunk a járőr kocsi felé.

On that day /Taekook/ Donde viven las historias. Descúbrelo ahora