On that day /Taekook/

15. Rész🌼🔫🌼

-Dehát...ez a kép Jiminnél volt.-nézek rá, már könnyes szemekkel, majd vissza a testvéremmel közös fotónkra.

A világ forogni kezdett, a levegőt gyorsan kapkodtam. Azt hittem menten el ájulok.

Le ültem a kis asztalhoz ami a nappaliban helyezkedett el, majd fejemet fogva vizslattam tovább a fotót, mintha attól várnék bármiféle magyarázatot.

Namjoon le ül mellém, majd óvatosan a vállamra teszi a kezét.

-Miattad jött ide. A fotót mutogatta a városba és azt kérdezgette, hogy hol talál meg. Tudtam, hogy valami nem stimmel a sráccal.-Nam csalódottan sóhajtott, én pedig csak még szomorúbb és ideges lettem.

-Kérlek menj most el.-szólok halkan, ő pedig bólint.

-Ha bármilyen segítség kell akkor szólj.-szól vissza még, majd már csak az ajtó csukódását hallom magam mögött.

Sírnék. Legszívesebben ordítanék, de nem megy. Üres tekintettel nézek magam elé, ki tudja már mióta, de aztán egy kopogó hang rángat vissza a valóságba.

Hátra pillantok, de amint meg látom ki áll küszöbön, azonnal, gyors léptekkel sietek elé, és a szúnyoghálós ajtón keresztül mutatom fel neki a fotót.

-Mit keres ez nálad? Ez Jiminé! Miért jöttél ide?!-kérdezem idegesen, mire fel sóhajt.

-El akartam mondani.

-Akkor miért nem tetted? Miért így kellett meg tudnom, hogy ez a kép nálad van?! Mit keres nálad?! Válaszolj már!

-Nem bírtam el mondani! Láttam, mennyire ki vagy ha róla van szó és ha el mondtam volna, akkor lehet nem tartanánk most ott, ahol.

-Önző vagy!-kiáltok rá, már sírva, mire le hajtja a fejét és nem mond semmit, inkább hátat fordít nekem.

-Jimin jól van. Mostmár...

-Ezt hogy érted?-lélegzetem el akad, s szinte sokkoltan nézek az előttem állóra.

-Nem tudom, mennyit tudsz, de én és Jimin egy "különleges alakulatban" vagyunk.-mutat idézőjeles az ujjaival, én pedig értetlenül nézek rá.
-Három évvel ezelőtt egy csapatba kerültünk, azóta pedig legjobb barátok vagyunk. Mikor vége lett az utolsó bevetésemnek, ki mentem az épületből a csapat társaimmal és arra lettem figyelmes, hogy a mentő alakulat a sátorunkhoz igyekszik. Én is oda szaladtam, és láttam, hogy Jimint látják el. Élet veszélyes sérülése volt. Oda siettem hozzá és akkor a kezembe nyomta ezt a képet. Azt mondta, hogy keresselek meg és mondjam meg neked, hogy már nem él. Nem akartam meg tenni, mérges voltam és szomorú, de egy órával később a főnököm ki jött és közölte, hogy minden rendben lesz. Jimin nekem is olyan mint az öcsém. Ha el vesztettem volna, azt nem éltem volna túl. És ennek az érzésnek hála, arra a döntésre jutottam, hogy mégis el jövök hozzád, és tudatom veled, hogy minden rendben lesz. De nem gondoltam volna, hogy amint meg látlak, olyan érzéseket váltasz ki belőlem, amilyeneket nem kéne. El akartam mondani már akkor, de közbe telefonáltál, meg minden és nem tudta hogy, hogyan mondjam el és a meló pedig jó ürügynek tűnt a maradásomra. Utánna már fel gyorsultak az események, sok időt töltöttünk együtt ezért képtelen voltam el mondani a történtek után. Vártam a megfelelő alkalmat de sosem jött el. A főnököm egy hetet adott arra, hogy el mondjam mi történt, de...nem tudtam.

-Mit értesz az alatt, hogy "különleges alakulat"?-kérdezek rá arra, ami a legjobban furdalja a kíváncsiságom.

-Nem vagyok FBI-os. Sosem voltam az.

-Akkor?-Jungkook mély levegőt vesz, majd lassan a szemeimbe néz.

-Korea legnagyobb Maffiájának az egyik vezetője vagyok.