Szívek harca

Tizenkettedik fejezet

Tina

Mikor megállok Clint és a Kapitány elött,nagy erőmbe kerül,hogy köszönés képp,kinyögjem - Kapitány!
- Hívj csak, Steve-nek - vágja rá rögtön,én meg, mint valami sült bolond köpni-nyelni nem tudok.
Zavarban vagyok és ezt Ő is tudja.Kedves mosolya,szelíd tekintete,mind erről árulkodik.
- Készen állsz megdolgoztatni az izmaid?
Kérdése teljesen egyértelmű, mégis a lelki szemeim elött teljesen más mozgás forma sejlik fel,mint amire Ő célzott.
- Igen.Készen állok!
- Rendben. Akkor kezdjünk bele! - egy bíztató mosolyt küld felém,majd a bokszzsák felé int a kezével.
Tudom,hogy azt akarja menjek a zsákhoz,de a lábaim megmakacsolták magukat. Képtelen vagyok megmozdulni.
Segéjkérőn Clintre nézek,de Ő csak bólint.
Ismét Steve felé fordulok,aki türelmesen várja,hogy megmozduljak.
Mély levegőt veszek,egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy bátorságot gyűjtsek, aztán megteszem azt a néhány lépést ami elválaszt a zsáktól.
- Elösször megmutatod nekem,hogyan ütsz,hogy lássam a hiányosságaid és az erősségeid - Steve a zsák másik oldalára áll,szorosan megtartva azt - Rendben?
- Igen - fel emelem az ökleim,készen arra,hogy megüssem a zsákot,de mielött megindítanám a karom,Steve
leállít .
- Ha így szorítod ökölbe a kezedet,miközben ütsz,eltöröd a hüvelykujjadat.
- Mi a baj az öklömmel? - pillantok meglepetten rá.
- A hüvelykujjadat a mutató- és a középsőujjadon tartsd, ne alatta! - Steve is ökölbe szorítja a kezét, hogy megmutassa,az ujjaihoz szorított hüvelykujját - Ha a hüvelykujjad is benne van az ütésben, pokolian fog fájni!
Szemügyre veszem, a felém nyújtott öklét, majd leutánzom.
- És most? - kérdezem, s ezzel jelzem Neki,szükségem van az irányítására.Steve pedig tökéletesen megérti, mennyire elbizonytalanodtam és megnyugtatón bólint.
- Vedd fel az alap állást! A lábad párhuzamosan álljon,biztosan vesd meg a talajon.
A megfelelő helyre igazítom a lábfejem,kissé behajlítom a térdemet,majd - a Clinttől tanúlt teknikával - még le is ereszkedek kétszer,hogy biztosan megvessem a lábaim.
Steve körbe jár. Tekintete minden porcikám állását szemügyre veszi.
- Remek! Ha ütsz, az legyen gyors és pontos, ne valami vad kapálózás, amiben elveszíted az egyensúlyodat és kifut az erő a karodból. A tested és a légzésed több erőt biztosít majd, mint konkrétan a karod.
Steve is felvesz egy hasonló állást és a levegőbe bokszol. Olyan könnyedén, gyorsan mozdul, hogy az ütésnek egyetlen szempillantás alatt vége is van.
Kinyújtja a karját,amikor végez,izmai hullámzanak.
" Nekem a gyomrom hullámzik! "
- A két felső ujjperced álljon egy vonalban az alkaroddal! Azzal a résszel kellene ütnöd, mert a karodban lévő erő azokon keresztül fut majd át. Ha a gyűrűs- és a kisujjaddal ütsz, akkor eltöröd a kezed.
- Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen veszélyes behúzni valakinek - motyogom magam elé, amivel mosolyt csalok az arcára.
De aztán, csak azzal törődök,hogy egyvonalba igazítsam az alkarom és az említett ujjperceket - Ennyi?
- Nem! Ahhoz, hogy a megfelelő ujjpercekkel üthess, egy kicsit lefelé kell fordítanod a csuklódat.
- Miért?
- Hogy ne törd el!
Leeresztem a karom.
- Ha belegondolok,mennyi különböző módon eltörhetem a saját kezemet,miközben megütök valakit,annyira nem is éri meg ezzel próbálkozni! - mondom ki az őszinte véleményemet. Bár Natasha sokmindenre megtanított már a puszta kezes küzdelemmel kapcsolatban, ezeket a dolgokat csak most hallom elösször és egyáltalán nincs ínyemre egy kartörés lehetősége.
- Egy jó harcos pontosan ezért választja ki megfontoltan,melyik csatát érdemes megvívni. Minden alkalommal fel kell tenned magadnak a kérdést,hogy megéri-e válalni a kockázatot. Ha nem, akkor keress más megoldást,de semmiképp ne törd össze magadat,pusztán mert ez tűnik a leggyorsabb megoldásnak.
- És Te mindig tökéletesen ütsz? - csúszik ki a számon a kérdés,mielött végig gondolnám.
" Hogy harapnám el a nyelvem! "
- Igen - válaszol magabiztosan - Na jó, legtöbbször. Előfordult már,olyan verekedés, ahol nem volt meg ugyan a megfelelő egyensúly és szög, de úgy lefogtak, hogy nem volt más lehetőségem. Csak a szerencsén múlt,hogy nem tört el a kezem. De, mint tudjuk a szerencse forgandó, nem lehet rá bízni a tetteink, az életünket meg, méginkább nem!
Szavai lenyűgöznek.
Olyan lehengerlő bele éléssel beszél, hogy lehetetlen nem elképzelni, a jelenetet.
Tudom, látszódik az arcomon a rajongás,de nem érdekel. Szeretném, ha tudná mennyire csodálom az elhivatottságát és a hősiességét!
Ajka féloldalas mosolyra húzódik, amikor találkozik a tekintetünk. Kék szemeit nézve,két szó villan fel bennem.
" Biztonság , Család ! "
Elkapom a pillantásom,mire Steve is más irányba tekint.
- Jól van - szólal meg újra - Vidd bele a csípődet is az ütésbe - ismét a levegőbe bokszol. Ezuttal lassabban mozog, megmutatva, hogyan mozdul bele az egész teste az ütésbe - Így benne lesznek a hasizmaid és a vállad is, mindkettő plusz erőt kölcsönöz majd.
Újra megmutatja, hogy kell csinálni. Egyszer-kétszer-háromszor.
És én ahelyett,hogy arra figyelnék mit is csinál, inkább a csípője ringását bámulom.
Az agyamból kiszáll minden normális gondolat, és a helyükre vágytól csöpögö, piszkos fantázia képek kerülnek, ahogy ez a csípő felettem ring.
- Tina - amint kimondja a nevem,azonnal az arcára emelem a tekintetem - Menni fog, vagy megmutassam mégegyszer? - huncut fény csillan a szemeiben. Rajta kapott,ez teljesen biztos!
Arcom lángra gyúl és elfúló hangon válaszolok,miközben újra a zsákra szegezem a tekintetem.
- Nem kell...Menni fog!
- Rendben.
Steve most nem áll a zsák mögé,mellettem marad és árgus szemekkel figyeli, ahogy megcsinálom az első ütéseket.
- Lógatod a könyöködet!
- Nem is lógatom - nézek le a könyökömre.
- Mutasd mégegyszer azt a jobbhorgot! - adja ki az utasítást, mire engedelmeskedek.
- Megint lógatod! - jelenti ki és közelebb lép - Vedd fel megint az alapállást - könyököm fölé emeli a kezét - Szabad?
Ha nem lennék már így is zavarban, most biztos, hogy elpirulnék a figyelmességétől.
Bólintok, majd teljesen mozdulatlanul tűröm,hogy Steve igazítson kicsit a feltartott kezem szögén.
- Üss megint! Lassan!
Szótfogadok,Steve pedig megfogja a könyököm,mikor lefelé indul.
- Látod? Tartsd magasabbra! - visszahúzza a karom,a kiinduló állásba - Ne feledd, hogy a csípődön is keresztül kell folynia az erőnek! Minden ütésednél mozdulatlan volt. Próbáld úgy csinálni, ahogy mutattam.
" Könnyű azt mondani! Épp nem figyeltem! "
Magasabbra emelem a karom, és ütök.
Már az elött tudom,hogy nem volt jó, hogy mondaná.
- Finoman, de ugyanakkor határozottan lendítsd a csípőd! - mögém áll és a csípőmre helyezi mindkét kezét.Olyan közel van hozzám, hogy érzem a nyakam hajlatán a lélegzetét.
Az egész testem beleremeg, mire ujjai szorosabban fonódnak a csípőmre.
- Amikor ütsz - súgja a fülembe,amitől azonnal libabőrős leszek - Hagyd, hogy én irányítsam a testedet!
Csak egy apró bólintás telik tőlem, de megelékszik vele.
- Üss! - szólal meg, amit hallva azonnal mozdulok, Ő pedig határozottan végig vezeti az ütésen a csípőm - Újra!
Ismét ütök, és Steve is megismétli az elöbbi finom nyomást,amivel a megfelelő mozgásra sarkalja a testem.
Aztán újra és újra csináljuk.
Mellkasa minden ütésnél a hátamnak préselődik, amitől a szívem kihagy egy-egy dobbanást.
Érezni, hogy az Ő teste, az Ő csípője ugyanarra a ritmusra jár, mint az enyém, egyszerre fantasztikus és rémisztő.
" Fantasztikus, mert - kár is tagadnom, - ez az amire vágyok! És rémisztő, mert mostantól, csak mégtöbbet akarok majd, belőle ! "