Tina
Épp ugyanaz a melegség önti el a szívemet, mint amikor a fülembe suttogott. Már a legelső találkozásunkkor is láttam a szemeiben, hogy a szíve mélyén ő egy csodálatos ember. Csak kevesen látják ezt, mert elrejti a szívét,hogy véletlenül se törhessék össze.
-Nem tudom - motyogom - Amit mondasz, az nem tűnik helyesnek.
- Miért?!
Olyan vágyakozással néz rám, amitől elakad a lélegzetem. Máskor is incselkedett velem, többször is a tudtomra adta, hogy tetszem neki, de eddig nem láttam ezt a különös izzást a szemeiben. Nem láttam, mert máshol kerestem.
-Azért, mert én nem tudom viszonozni az érzéseid. - mondom ki az igazat, hiszen nem akarom hiú ábrándokba kergetni,mert annak csak az lenne a vége, hogy én törném össze a szívét, és azt nem akarom.
- Tudok várni! - jelenti ki, majd a homlokomnak dönti a sajátját - Gondolj bele, ha távol kerülsz tőle, és én végig melletted leszek...Ha mindent megteszek, hogy elfelejtsd... Idővel, belém tudnál szeretni!
-Hogy lehetsz ebben, ennyire biztos? - elcsuklik a hangom - Talán, nem is leszek képes többé szeretni.
- Ez butaság. A szeretet nem így működik. - feleli teljes magabiztossággal, viszont én még mindig nem hiszem, hogy, ez valaha megvalósúlhatna. Na, nem azért, mert nehéz lenne Lokit szeretni, sőt, egészen biztos vagyok benne, hogy könnyen bele lehet habarodni az ő egyszerre bonyolult,s mégis csodaszép lelkébe. Sokkal inkább az az oka a kételkedésemnek, hogy hosszú idő óta nem szerettem úgy senkit, mint Stevet. Egyszerűen nem engedtem a szívemnek, hogy így érezzen,mert mindenkit, akit valaha szerettem, el is veszítettem. Aztán a Bosszúállók mellett repedezni kezdett a szívem köré emelt pajzs, és amikor a legkevésbé számítottam rá, Steve áttört rajta. De végül nem csak a pajzsot törte darabokra, hanem a szívemet is. Beleszerettem,s rögtön el is veszítettem. Ráadásul úgy, hogy soha nem is volt az enyém. És ha ez nem lenne elég a bizonytalanságra, ott van Clint. Nem hagyhatom el azt az embert, aki feltétel nélkül elfogadott, otthont, és biztonságot adott nekem.
-Ha elmegyek veled, azzal megbántom a többieket.
- De ha itt maradsz, magadat fogod bántani.
Elgondolkodtat az, amit Loki mond. Ha itt maradok, Steve közelében, soha nem tudom őt, kitépni a szívemből. Túl erős az iránta érzett szerelmem, hogy elviseljem a közelségét, miközben tudom, hogy soha nem fogja viszonozni.
Miért szerettem belé ?! Miért?! Óh persze, megvan. Csakis a gyönyörű szemei tehetnek róla,melyektől a szívem őrült száguldásba kezdett minden alkalommal, amikor rám nézett. A mély, vibráló hangja a felelős érte, mert bármennyire ideges is voltam, csupán egyetlen szóval képes volt megnyugtatni. Az érintése okozta, ami a biztonságon túl, vágyakat ébresztett bennem. Az őszinte mosolya ejtett rabul, a szívében rejlő jóság vonzott hozzá,és talán az is közrejátszott, hogy akartam őt szeretni. Úgy akartam szeretni,hogy az örökké szóljon. És még mindig erre vágyok. Rá és egy közös jövőre. Pedig....nekem is el kellene engednem.
-Tudom, hogy igazad van - suttogom Lokinak,a szemébe nézve - De...
- Félsz - fejezi be helyettem. Bólintok, mire hirtelen magához húz, és átölel - Tudod mit teszek, amikor félek?
- Mit?
- Elhitetem másokkal, hogy nem félek.
- És ez segít?
- Az segít, hogy ők kezdenek félni. - válaszolja a hajamba mormolva - Ha az ember azt látja, hogy az ellenfelét semmi nem rémíti meg, ő maga kezd félni. Mert nincs annál félelmetesebb, ha valakit soha nem látunk félni. - elhúzódik,majd a szemembe néz - Mutasd meg neki, hogy képes vagy tovább lépni! Hitesd el, hogy nem félsz!
Loki szavai,és a mögöttük megbúvó igazság, megmozgat bennem valamit. Azt nem mondhatnám, hogy bátorságot, vagy netán határozottságot, de a reményt mindenképp feléleszti bennem. Egy boldogabb jövő reményét.
-Rendben - mondom remegő hangon, amit hallva, elmosolyodik.
-Nem kell aggódnod semmiért. Végig melletted leszek, semmiben nem fogsz hiányt szenvedni. - apró puszit hint a homlokomra - Ígérem!
Bármennyire is labilis jelenleg a szívem, hiába kérdőjelezek meg mindent, amit eddig biztosra vettem, ezt az ígéretet kétségek nélkül elhiszem.
-Tudod Loki, nagy kár, hogy elrejted a világ elől a szívedet, miközben... - suttogom a mellkasába,amint újra átölel - Miközben ennyire, gyönyörű.
Anélkül, hogy felnéznék az arcára, tudom, hogy mosolyog, mert, amikor felkiált, a hangja megtelik boldogsággal.
-Heimdall !
ESTÁS LEYENDO
Szívek harca
Fanfic"Nem szabadna, mégis hozzá bújok. Karjait rögtön körém fonja, megtartja és lágyan ringatni kezdi a sírástól remegő testemet. Nem mond semmit. Nem próbál vigasztalni vagy meggyőzni, hogy nem az én hibám volt. Egyszerűen csak hagyja, hogy ismét megkap...
