Szívek harca

Negyvenkettedik fejezet

Loki

Valentina teljesen elbűvöl.
Megbabonázva bújok hozzá, élvezem bőre lágyságát, haja barack illatát, amint az arcom elmerül nyaka hajlatában, ő pedig a frissz szalmában.
-Loki....- sóhajtja a nevem, miközben ujjaival beletúr sötét hajamba. Ajkaimmal puhán csókolom bőrét, de semmi mást nem teszek. Nem sietek, hagyom, hogy ne csak a teste, de a szíve is sóvárogjon az érintésem után.
Az ami reggel történt, az ahogy ledermedt, nyíltan tükrözi, még nem áll készen többre. És ez nem baj, kész vagyok várni. Nem akarok rá erőltetni semmit.
Azonban azzal kellemesen meglepett, hogy utánam jött. Nem vártam tőle, hogy ezt tegye, azt meg végképp nem, hogy abban a ruhában lépjen elém, amit neki csináltattam, de kár lenne tagadnom, hogy a kezdetek óta erre vágytam.
-Gyönyörű vagy ! - súgom a fülébe, mire megborzong. Vállától kezdve végig simítok az oldalán, ujjaim alig érintik a finom anyagot. - Szépséges Úrnőm...Istenőm - lehelem az ajkára - El se tudod képzelni, mennyire boldoggá tettél, azzal, hogy felvetted ezt a ruhát.
-Reméltem, hogy így lesz...- néz fel rám csillogó szemekkel - Szerettem volna ezzel kifejezni mennyire fontos vagy nekem, annak ellenére ami történt.
-Nem történt semmi - döntöm homlokának a sajátomat, s közben az arcát elöntő pírben gyönyörködök.- Istenőm...
-Ne nevezz így. - súgja remegő hangon.
-Miért ne?
-Én nem vagyok Istennő, -mondja - Ember vagyok. Halandó.
-Igen, az vagy - bólintok - De közben a szívemnek igen is Istennő vagy. - lágy csókot hintek az ajkára,majd a mellkasára hajtom a fejem, s míg szívének ütemes dobogását hallgatom, azt mondom - Nem számít, hogy halandónak születtél, találok rá megoldást, hogy felemelkedj közénk, istenek közé.
-Hogyan?! - nyög fel, s közben gyengéden felnyom, hogy a szemembe tudjon nézni - Ezt, nem értem.
-Nem akarlak elveszíteni Valentina - mondom határozottan - Soha!
-Nem fogsz elveszíteni. Itt vagyok. Veled vagyok.
-Igen - sóhajtom - Még igen. De előbb vagy utóbb utolér majd a halandók egyik,ha nem a legnagyobb gyengesége, a halál.
-Szerinted a halál egy gyengeség?! - értetlenkedve ráncolja a szemöldökét.
-Miért, szerinted nem? - kérdezek vissza - Ha kegyes lesz is a sors hozzád, mennyit élhetsz majd? Hetven,nyolcvan évet? Mi az ahhoz képest,ami nekem adatott? És ha számításba vesszük az életviteled, azt hogy rendszerint olyan harcokban veszel részt, amik nem csak értelmetlenek, hanem veszélyesek is,csodálom, hogy egyáltalán élsz még. - hadarom zaklatottan - Ez nem mehet így tovább. Azzal, hogy elfogadtál párodnak, jár neked...
-Hagyd abba,Loki ! - szakít váratlanul félbe. Szemei elkerekednek, nem tudom eldönteni, hogy döbbenetében vagy inkább félelmében. Elhúzódik, felül, zaklatottan maga köré fonja a karjait. - Én nem akarok örök életet. - motyogja kerülve a tekintetem.
- Nem is ajánlottam örök életet - mondom, s az álla alá nyúlok, hogy magam felé fordítsam az arcát - Csupán kábé plusz ötezer évet, amit mi,együtt tölthetnénk el.
Elnyílnak az ajkai, írisze vadul megremeg.
-Nem akarod? - kérdezem, s tudom kicseng a hangomból a csalódottság.
-Veled lenni? - súgja - De igen, akarom. Még ötezer évig élni és viselni a múlt terhét, ami azzal fenyeget, hogy felemészt ? Nem...Nem akarom.
-Őszinte leszek Valentina...Nem igazán értem miről beszél.
Valentina felsóhajt, elfordul tőlem, aztán feláll és Szleipnirhez lép. Apró kezét a ló bársonyos nyakára teszi, s lágyan simogatni kezdi.
-Szépségem...- állok fel én is - Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?
Válla felett rám néz, könny csillog a szemeiben, de ajka nem nyílik szólásra. Néhány percig némán figyelem,-tudom nem fogja elmondani mi jár a fejében-majd mögé lépek.Fáj szomorúnak látnom, pláne, hogy nem engedi, hogy segítsek vagy, hogy legalább megértsem a bánatát.
-Gyere! - fordítom magam felé, és szoros ölelésbe vonom. Hozzám simul, ajkát csókra nyújtja, s én készségesen megadom neki.
Finom, érzéki mozdulatokkal érintem, igyekszem tudtára adni, megbízhat bennem.
-Szeretlek - súgom az ajkára, mire élesen szívja be a levegőt. Tekintete nyomban az enyémet keresi, látom rajta mondani akar valamit, de ekkor...
-Engedd el ! - harsan fel mögöttem.