Szívek harca

Tizenötödik fejezet

Tina

Olyan erővel csapódok neki a kőkemény testnek, hogy szinte visszapattanok róla.
De mielött a hátsomra zuhanhatnák, két erős kar a vállamnál fogva, megtart.
- Bocsánat - szólalok meg, miközben igyekszem segítség nélkül is megállni a saját lábamon.
- Minden rendben ? - a mély férfi hangra felkapom a fejem és végre a lábaim helyett az idegenre emelem a tekintetem.
Aki igazából, nem is idegen.
- Bucky ?
- Ismerjük egymást ?! - Bucky arcán zavar és kíváncsiság játszik.
- Személyesen nem! Clint mesélt rólad - elpirulok a magyarázkodás közben - Tina vagyok. A tanítványa.
- Ó, hát persze - mosolyogva kezet nyújt - Steve, említett tegnap,mikor felhívtam. Örülök, hogy megismerhetlek ! - elfogadom a kézfogást és viszonzom a mosolyát. De közben belül öröm táncot lejtek. " Óh, te jó, ég ! Steve beszélt rólam a legjobb barátjának ! "
- Köszi, hogy elkaptál - váltok gyorsan témát,mielött kiülne az arcomra az izgalom - És tényleg bocsi, amiért neked rohantam !
- Semmi gond - lazán a folyosó falának dől - De mégis miért rohantál ? Történt valami ?
- Nem, vagyis - idegesen a hajamba túrok, majd kinyögöm - Steve és Tony, összevesztek.
- Nem újdonság - legyint rá - Most épp min kaptak össze?
- Rajtam - motyogom.
Bucky felhúzza az egyik sötét szemöldökét, de nem szól semmit. Az eszem azt súgja, talán nem kellett volna elmondanom neki, hiszen nem ismerjük egymást. De közben meg, van ebben a férfiban valami, ami arra ösztönöz, hogy őszinte legyek vele. " Néha könnyebb egy idegennel megosztani a gondolatainkat és problémáinkat, mint egy ismerőssel. "
Gondolkodás nélkül, ömleni kezdenek belőlem a szavak.
- Clint megkérte Stevet, hogy edzen velem. Arra akart megtanítani, hogyan üssek helyesen, de persze totál béna, voltam, szóval próbált segíteni. Aztán bejött Tony és félreértette a helyzetet, amiben voltunk.
- Miért ?
- Azt hitte, hogy Steve fogdos.
Bucky homloka ráncba szalad, én meg, folytatom tovább.
- Tony beszólt Stevenek, mire úgy bámulták egymást, mint akik mindjárt összeverekednek. Ezért rohantam. Felzaklatott, ilyennek látni őket. De most meg, úgy érzem vissza kellene mennem, hogy elmondjam Tonynak, félreértette a dolgot.
- Tina ! - Bucky ellöki magát a faltól - Steve csinált bármi olyat, amit Te nem akartál ?
- Nem - vágom rá azonnal - Dehogy!
- Akkor viszont, nincs miért magyarázkodnotok ! - a vállamra teszi a kezét - Tony és Steve is vezető típus. Folyton rivalizálnak. Ez a mostani nézeteltérés is csak egy, a többi alkalom közül.
- De azt hittem, barátok...
- Azok - lemondóan felnevet - De mindketten makacsok és büszkék. Összevesznek, aztán kibékülnek. Mindig ezt csinálják. Már azóta ez megy, hogy megismerték egymást. Idővel, te is megszokod.
- Talán - mondom bizonytalanul - Viszont akkor sem volt helyes, hogy ott hagytam Stevet.
- Steve nagyfiú. Megtudja védeni magát !
Bucky hangja annyira magabiztos, hogy további bizonytalanság nélkül hiszek neki. Az érvelései, nyugalmat hoznak feszült idegeimre.
- Adj egy kis időt nekik, hogy lenyugodjanak, aztán beszélhetsz velük.
- Rendben - most én dőlök a falnak és egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy ellazuljon a testem is.
- Be kellene fejezned az edzést - Bucky figyelmeztetésére nemet intek - Tina,az izmaid merevek, szinte remegnek a felgyült energiától. Le kell vezetned és nyújtanod se ártana!
- Meg akarom várni, amíg kijönnek.
- Az eltarthat egy darabig - megfogja a könyököm, s elhúz a faltól - Gyere el velem futni és mire visszajövünk, már úgyis lerendezik egymással a dolgot.
A folyosó végébe pillantok, az edzőterem ajtajára. "Egyetlen aprócska hang se szűrődik át rajta. Miért is hallhatnák bármit?!"
Ismét Buckyra nézek, szemei hívogatóan incselkednek velem.
Sóhajtva adom meg magam.
- Rendben. Menjünk!