Szívek harca

Ötvenharmadik fejezet

Tina

"Nem akarok felkelni. Ma nincs hozzá erőm."
Az arcomat a párnába temetem, és még a takarót is a fejemre húzom, amikor meghallom, hogy valaki kopog az ajtón.
-Szépségem, ébresztő - Loki élénk hangja már a szobámban hangzik fel, tehát bejött. Mosolyt kényszerítek az arcomra, amikor lehúzza rólam a takarót.
-Szia - mosolyog vissza és apró csókot nyom a számra.
-Szia - köszöntöm én is, bár legszívesebben elküldeném. "Nem szabad ilyenre gondolnom. Ez óriási bunkóság!"
-Mi a baj ? - kérdezi azonnal, könnyen átlátva gyenge színészkedésemen.
-Semmi - hazudom, aztán gyorsan másra terelem a témát - Adj egy percet és összeszedem magam. Utána mehetünk reggelizni.
Loki bólint, de nem mozdul. Ül az ágy szélén és továbbra is áthatóan vizsgál a tekintetével.
-Haragszol rám valamiért?
-Mi? - kérdezek vissza rögtön - Nem, dehogy. Te haragszol rám.
-Valentina - a kezem után nyúl, megszorítja - Ezt megbeszéltük tegnap.
- Az, hogy megbeszéltük, azért túlzás. - sóhajtom, de éles pillantására inkább nem feszegetem a témát. Kimászok az ágyból és farmer, meg póló után kezdek kutatni a szekrényben. Persze magamban tovább morgok. Őszinte akartam lenni Lokihoz tegnap. Miután elhagytuk a bázist és elindultunk ebédelni egy közeli kis étterembe, próbáltam beszélgetést kezdeményezni vele. Azonban ő szigorúan elutasította. Csak akkor volt hajlandó végre megszólalni, amikor végeztünk az evéssel. "- Ő akarta, hogy bemenj a szobájába?
- Nem - feleltem őszintén - Magamtól mentem.
Loki emberi álcája egy pillanatra megremegett, szinte átütött rajta valódi alakja. De aztán vett néhány mély lélegzetet és újra magabiztosan kontrolálta.
- Értem - mondta és többé egy szót se engedett szólni a történtekkel kapcsolatban." S látszólag ez most sem fog változni. Anélkül,hogy mondanék valamit, a fürdőbe megyek, gyorsan magamra kapkodom a ruháimat. "Tudom, hogy bántja a dolog, hogy bármennyire is próbálja leplezni igenis csalódást okoztam neki. És pontosan ezért nem értem, miért nem engedi, hogy megmagyarázzam a dolgot." Amikor visszamegyek hozzá, újra jókedv csillog a szemeiben.
-Arra gondoltam, elmehetnénk ma valamerre. - mondja és kézen fog. - Mit szólsz?
-Rendben - egyezek bele, bár őszintén szólva ma nem igazán vágyok másra csak a magányra. "A mai nap a legrosszabb rémálmom, s a rémálmokat nem szívesen osztja meg az ember mással. Csak igyekszik nem sokat gondolkodni rajta, és mihamarabb túl lenni rajta." Ennek ellenére úgy teszek, mintha örülnék. Még programot is ajánlok.
-Mehetnénk moziba - ott sötét van, és nem kell beszélni.
-Én valami romantikusabbra gondoltam - húzza el a száját, közben kimegyünk a folyosóra - Elmehetnénk sétálni a parkba, utána pedig elvinnélek táncolni.
-Nem tudok valami jól táncolni.
-Majd megtanítalak - ölel magához, s leérünk a földszintre. "Akkor ez eldőlt."
Loki megsimogatja az arcom, az állam alá nyúl, majd szenvedélyes csókot nyom az ajkamra. Belesimulok ölelésébe, megfeledkezve egy kis időre nyomasztó gondolataimról. Jól esik megkapaszkodni benne, hagyni, hogy elterelje a figyelmem, azonban szinte rögtön úgy érzem, nem helyes, hogy úgy teszek, mintha minden rendben lenne.
-Ma nagyon fura vagy - húzódik el aggódva Loki. Valószínűleg kiült az arcomra, a belső gondolataim árnya. - Rosszul vagy? Fáj valamid?
-Nem - kezembe veszem az arcát és apró puszit nyomok az állára - Semmi bajom. Jól vagyok.
-Úrnőm - búgja - Kérlek, ne hazudj. Látom,hogy valami gond van. Mondd el, hát ha tudok segíteni.
Összeszorítom a szám. Nem akarok beszélni a lelkemet mételyező szörnyűségekről.
-Vale... - próbálkozik újra, azonban félbeszakítja egy dühös hang.
-Ha nem gondoltad meg magad, akkor minek jöttél ide?!
Azonnal felismerem a nappaliból kiszűrődő kiabálás gazdáját. Steve az.
-Ha csak újra bele akarsz rúgni egyet, akkor mehetsz is. Nem hagyom, hogy még több fájdalmat okoz neki.
-Nem fogok magyarázkodni neked, Rogers - érkezik a válasz, mire a szívem nagyot dobban. Olyan gyorsan fordulok el Lokitól és indulok a nappali felé, mintha nem lenne holnap.
-Clint ! - lépek be a helyiségbe, s szinte padlót fogok a hullámokban rám törő boldogságtól, amit csupán a látványa okoz. A mellkasomban feszülő gyász és veszteség érzése azonnal enyhülni kezd a gondolattól, hogy itt van, velem van. Azonban, amikor felém fordul, hideg, távolságtartó arcát látva,lefagy a mosoly az arcomról.
-Ez nálam maradt - mondja Clint kimérten és kiveszi a zsebéből a telefonomat, aminek a létezéséről is teljesen elfeledkeztem. Felém nyújtja, de nem mozdulok. Csak nézek rá, s érzem könnyek csípik a szemem.
-Egész reggel csörögött. - elém lép,majd a kezembe nyomja a készüléket, mivel továbbra is csak állok egy helyben - Hívd vissza. - veti oda a válla felett, aztán már itt sincs. Ki kerül és elmegy mellettem. Nem nézek utána, a telefonra meredek. Közben érzékelem, hogy Loki mellém áll, emellett Steve tekintete is rám irányul. Sóhajtva nyitom fel az ezer éves készüléket. Tíz nem fogadott hívás. Mind ugyanarról a számról.
-Ki az ? - kérdezi Loki, de én csak megrázom a fejem.
-Nem fontos - összecsukom a telefont, majd a farzsebembe csúsztatom. Ahogy felemelem a tekintetem, találkozik Steveével. "-Ha nem gondoltad meg magad, akkor minek jöttél ide?!....
-Ha csak újra bele akarsz rúgni egyet, akkor mehetsz is. Nem hagyom, hogy még több fájdalmat okoz neki." Az ajkamba harapok, ahogy az iménti vehemens kiabálása felidéződik bennem. "Beszélt volna Clintel az érdekemben? Miért?! " Bár nem kérdezek rá az okra, a miértre, a hogyanra, egy apró biccentéssel köszönöm meg, amit értem tett. Aztán megfordulok és elhagyom a nappalit. Loki ugyan követ, de nem kérdez rá, mi volt ez. "Jobb is így. Úgysem tudnám szavakba önteni, hisz magam se tudom, mit jelent mindaz, ami most történik körülöttem."

☆

A nap nagy részét a parkban töltjük Lokival. Egy csendes kis zugban meghúzódva, a fűben heverészve fürdőzünk a nap fényében, az eget kémlelve. Loki egy ideig próbált beszélgetni, de az én gondolataim egészen máshol járnak, szóval felhagyott vele. Most csak némán fekszünk egymás mellett és ez így tökéletesen megfelel nekem. De csak nekem.
-Beszélj hozzám. - kér sokadjára Loki, de én most is tiltakozva rázom meg a fejem. Sóhajtása, amivel minden alkalommal reagál, egyre inkább bosszant. "Miért erőlteti ?! Hát nem látja, hogy nem tudok és nem akarok most beszélni?!" Bár az idegeim pattanásig feszülnek, azért a lelkem mélyén jól tudom, hogy helytelen a bosszúságom. Loki nem tehet semmiről. Segíteni akar, csak épp nem tudja, hogy a kérdéseivel inkább ront a helyzeten.
-Gondolom akkor táncolni sincs kedved - mormolja, most már ő is bosszúsan. Fáradtan hunyom le a szemem. "Ha azt mondom fején találta a szöget, megbántom. De ha azt mondom van kedvem hozzá, és közben ugyan ilyen leszek, szintén megbántom. Nincs jó válasz."
-Nem tudom mi történik veled - mondja és közben hallom, ahogy felül - De kezd az az érzésem lenni,hogy ennek a fura viselkedésnek Rogershez van köze.
-Tessék?! - nyitom ki rögtön a szemem. Dühös, zaklatott arca fölöttem lebeg, nyakán az erek kidagadnak. Rózsaszín nyelve elő bukkan és ahogy igyekszik kordában tartani az indulatait, végig simit vele az alsó ajkán.
-Tegnapig semmi bajod nem volt. Aztán bementél hozzá és lám, ma meg épp csak elviselsz magad mellett.
-Ez nem igaz- felülök, mire kissé hátrébb húzza magát. Fehér inge megfeszül mellkasán, ami odavonzza a tekintetemet. A felső három gombot szabadon hagyta, így tökéletes rálátásom nyílik meztelen bőrére. Hirtelen ötlettől vezérelve felemelem a kezem, s rá simítom a tenyerem. Bőre puha és bársonyos. Érzem a szíve ütemes dobogását, viszont az én szívem ritmusa épp olyan lassú, mint volt. Megrázom a fejem.
-Tudom, hogy megbántottalak tegnap, de egyáltalán nincs okod ilyesmit feltételezni. - nézek fel az arcára. Kétkedő tekintetét hűvösnek érzem. - Komolyan mondom, Loki. Nincs semmi bajom. - győzködöm, ám látszólag nem érek el vele mást, csak hogy még dühösebb lesz.
-Most engem próbálsz meggyőzni vagy magadat?! - csattan fel, és közben ingerülten talpra áll - Mert bármelyikről is legyen szó, elég gyengén csinálod!
Eltátom a szám, annyira megdöbbent a stílusa. Épp ugyanúgy beszél velem, mint ahogy napokkal ezelőtt illúzióként tette. Csakhogy ezúttal az én indulataim is tombolnak. Sírás helyett, most a hangom a fegyverem.
-Ahelyett, hogy ostoba talányokba bocsátkozol, miért nem kérdezed meg, miért mentem be hozzá? - állok fel én is - Ha hagynád, hogy elmondjam miért tettem, megértenél!
Loki úgy pördül felém, mintha valami durva sértést vágtam volna a fejéhez.
-Megértenélek?! - kérdezi emelt hangon - Szerinted van olyan ok, ami elfogadhatóvá tenné a szememben, hogy bementél ahhoz a féreghez?!
-Ne nevezd így! - csattanok fel olyan hangon, hogy a parkban járkáló emberek nyomban felénk néznek. Engem azonban ez nem érdekel. - Azt mondod én viselkedek furán, és közben te vagy kifordulva magadból!
Loki felnevet. Azonban ez a nevetés egyáltalán nem jókedvű, sokkal inkább hitetlenkedő és gyúnyos.
-Nem hiszem el, még most is őt véded!
-Nem védem - ellenkezek - Steve megvédi saját magát! Egyszerűen csak nem tetszik, hogy így beszélsz róla.
-Nem tetszik?! - emeli meg a szemöldökét újabb hamis nevetés kíséretében - Hogy oda ne rohanjak! Talán én is rajongjam körbe, mint mindenki, miközben úgy nyomul rád, ahogy nem szégyelli?!
-Ezt most fejezd be! - mordulok fel olyan hévvel,ami nem csak Lokit, de engem is meglep. Egy pillanatig hevesen kapkodjuk mindketten a levegőt, aztán csalódottan megrázom a fejem. "Azt, hogy Lokiban, vagy inkább magamban csalódtam, még én sem tudom."
-Jobb ha ezt inkább most abba hagyjuk - mondom, közben pedig kisimítom az arcomba hullott hajszálakat - Te dühös és féltékeny vagy. Én pedig...Én pedig nem érzek elég erőt tovább veszekedni.
-Valentina - Loki tesz felém egy lépést, de felemelem a kezem, hogy megállítsam. Vékony vonallá préseli a száját, de ott marad.
-Később, ha már mindketten lenyugodtunk, megbeszéljük ezt. Addig viszont egyedül akarok lenni.
-Ne mondd ezt - Loki kérlelőn néz rám,de én csak a fejemet rázom. "Annyi minden történik, annyi minden kavarog bennem. Ma már nem tudom tovább színlelni, hogy jól vagyok. Muszáj kicsit egyedül lennem, különben megbolondulok."
Lehajolok a földön heverő táskámért, a vállamra akasztom, aztán vetek még egy pillantást Lokira, majd amilyen gyorsan csak tudom, elhagyom a park területét. "S reményeim szerint, a gondjaim egy részét is."