Szívek harca

Negyvenötödik fejezet

Steve

Kétségbeesetten szorítom a lépcsőfordulónál lévő korlátot. Igyekszem visszafogni magam, nehogy neki essek Thornak.
Mióta Nat és Tina magukra zárták a szobaajtót, a srácok és én, itt a folyosón várakozunk. Persze, mint várható volt, mindenki tudni akarja mi történt pontosan és ezt az infót Thorból akarják kiszedni, hisz ő hozta haza Tinát. Ezzel nem is lenne bajom,ha Thor féken tudná tartani a nyelvét.
-Szóval Loki elvitte a Földről és ezzel meg is szegte Fury amaz szabályát, hogy nem veszélyeztethet és kontrolálhat embereket. - jelenti ki Thor, amivel csak fokozza a többiek haragját.
- Az a rohadék...bántotta ? - remeg meg visszafojtott dühétől Bucky.
-Nem! - szólalok meg, bízva benne, hogy ennyi elég, s végre alábbhagy a gyűlölet cunami.
- Fizikailag nem - néz rám Thor dacosan - De mentálisan igen!
Felegyenesedek, elengedem a korlátot, majd teszek egy lépést Thor felé.
-Fejezd be ! - szólítom fel, emelt hangon - Ne uszítsd őket a testvéred ellen!
-Én nem uszítok senkit ! - lép ő is közelebb - Ez az igazság! Loki elhitette vele, hogy szere...
-Nem! - csattanok fel, elveszítve a türelmem - Loki nem tett ilyet! - Thor úgy mered rám,mintha elment volna az eszem, s hasonlóan vélekedhetnek a többiek is, az arcukon lévő grimaszból ítélve.
-Miért véded ?! - kérdezi szemrehányó stílusban Clint, amivel magára vonja a figyelmem - Neked kellene a legjobban gyűlölnöd!
-Rogers - szólal meg Tony is - Mond, hogy ez az egész csak azért van, mert nem akarod elfogadni, hogy Tina és Loki között...
-Elég már ! - fújtatok idegességemben - Nem vagyok féltékeny, Stark! És nem, nem gyűlölöm Lokit ! - csalódottan rázom meg a fejem - Bár szétvet a düh, amiért Tina nem volt itt, nem Lokira hanem magamra vagyok dühös.
Látom az arcukon nem értik mit beszélek, ezért sóhajtva megadom magam.
-Loki nem bántani akarta Tinát, hanem segíteni próbált neki.
-Azzal, hogy elvitte ? - csattan fel Tony.
-Azzal, hogy megmutatta neki, hogy van élet a Bosszúállók nélkül is. Tőlünk....Tőlem távol. - válaszolom,s bár majd belehasad a szívem akkor is kimondom az igazat - Összetörtem Tina szívét,Loki pedig...megpróbálta meggyógyítani. - a bűntudat és a bánat terhe úgy sújt le rám, hogy alig tudok megállni a lábamon. Kénytelen vagyok vissza támolyogni a korláthoz és újra megkapaszkodni benne. - Tina elmondta nekem mi történt...Elmondta, hogy...nem bírt a közelemben maradni. - könnyeimet csak vasakarattal tudom visszatartani - Loki nem a legjobb ember, ezt mind tudjuk, de...- egyesével a szemükbe nézek - Most százszor jobban cselekedett, mint én. Tina mellett volt. Vigyázott rá. Boldoggá tette. - szigorú tekintettel kiegyenesedek - És pontosan ezért nem vonható felelősség alá! Nem szegett szabályt !
Néhány percig csak néznek rám, aztán sorban elfogadják az igazságot. Clint elkeseredve roskad le a lépcsőre.
-Szóval Loki új életet kínált Tinának? - kérdezi elcsukló hangon. Fájó dolog elismerni, de...
- Úgy hiszem, igen. - sóhajtom, mire Clint lehunyja a szemét és a falnak dönti a fejét.
-Francba! - szitkozódik Bucky, s olyan erősen rúg a korlátba, hogy az megreccsen.
-Ez az egész csupán egyetlen kérdést vet fel. - emeli rám Stark a tekintetét - Mégpedig, hogy Tina miként fog dönteni. Vajon itt marad velünk, vagy...Visszamegy Lokihoz ?
-Nem tudom - mondom akadozóan - Talán az lenne a legjobb számára, ha őt választaná,de...- hirtelen Bucky felém fordul és megragadja a vállam.
- Fejezd már be ! - üvölt az arcomba, s közben neki taszít a korlátnak - Ne akarj megint helyette dönteni !
-Állj le Barnes! - lép hozzánk Stark, de Bucky tudomást se vesz róla.
- Jól figyelj rám, Steve! Egyszer már elcseszted a dolgokat, még egyszer nem hagyom, hogy megtedd! Megértetted?! - elképedve meredek barátom haragos szemébe, mire közelebb hajol, ujjai durván a vállamba marnak - Nem fogom miattad elveszíteni! - izzó acélkék tekintete összeütközik az enyémmel, s hábórgó óceánként robban ki belőlem is az agresszió. Egyetlen mozdulattal rázom le a kezét magamról, s ragadom meg a kabátja gallérját. Pillanatok alatt a szemközti falnak nyomom, mozdulni se tud.
- Szerinted én ezt akarom?! - mordulok fel - Szerinted én el akarom őt veszíteni?! - most én hajolok az arcába - Nem akartam dönteni helyette! Csupán elismertem, hogy Lokival boldog lenne! De ez nem jelenti azt, hogy ezt is akarom! Egyszer elcsesztem, igen, de többé nem fogom!
Bucky grimaszba torzult arca most kisimul, tekintetéből eltűnik a maró düh.
-Sajnálom. - mondja sokkal higgadtabb hangon - Én csak azt hittem, megint...
-Tudom - elengedem, s hátrébb lépek - Jogod van haragudni rám. Hibáztam. Kibaszottul nagyot hibáztam, ami miatt meg is érdemelném, hogy valaki alaposan helyben hagyjon. De tanultam a hibámból. Soha többet nem erőltetek rá semmit.- mondom, majd kikerülve a döbbent Thort, Tina szobája felé veszem az irányt. Épp mikor kopogásra emelem a kezem, kinyílik és Nat jelenik meg a küszöbön.
- Halkabban is civakodhatnátok! - fed meg elfojtott hangon - Az egyetlen szerencsétek, hogy úgy alszik, mint a bunda, különben magam vernélek el mindkettőtöket!
-Elaludt ? - kérdezem, s közben át pillantok a feje felett. A szoba másik felében, velem szemben, Tina az igazak álmát alussza szorosan maga köré vonva a takarót.
-Igen. - pillant Natasha is rá - Beszélgettünk egy darabig, de végül elnyomta a fáradtság.
-Mondott bármit ...
-A történtekkel kapcsolatban?
-Nem. - nézek újra Natra - A terveivel kapcsolatban.
-Tervei?! - Nat szemöldöke kérdőn emelkedik meg - Nincs semmilyen terv, Steve. Szegényem, nem akar mást csak nyugalmat és időt.
Nem válaszolok. Inkább belépek Nat mellett a szobába.
-Steve... - szól utánam, mire visszanézek -Neked is pihenned kellene.
Nemet intek, ő meg beletörődötten sóhajt egyet, aztán kimegy a szobából. Amint becsukódik mögötte az ajtó, leengedem a szívem köré emelt pajzsot, s térdre hullok az ágy előtt.
-Bocsáss meg...- suttogom némán zokogva - Elrontottam. Mindent elrontottam!
Az arcomat áztató könnyek olyan hidegnek tűnnek, a levegő pedig olyan kevésnek.... Vágytam a rám zúduló lavinára. Akartam, mégis mászni, menekülni próbáltam. S most, hogy elmerülnék benne... Félő, hogy késő!