Szívek harca

Hatvannyolcadik fejezet

Loki

Barton idegesen járkál fel-alá a nappaliban. Nem lát engem, én azonban tisztán látom őt. Látom az aggodalomtól eltorzult arcát, a bizonytalanságtól remegő kezét és a félelemtől izzadó tarkóját. Az elmúlt fél órában, mióta a többiek elmentek, egyre inkább idegessé vált. Ugyan Valentinával nem sikerült találkoznom, így sem bánom, hogy maradtam. Az álcámnak hála Bartonnak fogalma sincs róla, hogy itt vagyok, amit nyugodt szívvel ki is használok.

- Barton? - Nick Fury hangja a semmiből hangzik fel, s töri meg a bázis némaságát, amint megjelenik a folyosón.

- Itt vagyok.

Elmosolyodok, miközben végig nézem, amint kezet ráznak. Furyból épp úgy árad a frusztráció, mint a másikból, s amikor megszólal, végre megértem a feszültségük okát.

- Sikerült szóra bírnom őket.

- És mit tudtál meg?

- Felbérelték őket. - Fury feszült sóhajt hallat - Loki volt. Ő áll a támadás mögött.

Megmerevedek, a szememet meg lehunyom egy pillanatra, hogy elfojtsam a káromkodásomat, ami megegyezik azzal, ami végül Barton száját hagyja el. "Őszintén szólva erre nem számítottam. Pedig tudnom kellett volna, hogy ez a szemfüles fickó rá fog jönni a titkomra. Sose bízott bennem. Nyíltan felvállalta az ellenszenvét, én még se vettem komolyan. És ez nagy hiba volt, belátom. De ami késik, az nem múlik. Még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát."

- Hogy a francba mondjam el a kölyöknek?! - Barton beletúr a hajába - Ki fog készülni, ha megtudja.

- Valentina meg fog birkózni vele. - jelenti ki Fury, mire nem csak Barton, de én is felkapom a fejem - Biztos vagyok benne, hogy a lány helyén fogja kezelni a dolgokat és a történtek fényében, véget vet a kapcsolatuknak.

- Hát épp ez az! - rázza meg a fejét Barton - Már nincsenek együtt. Tina szakított vele, mert Rogersbe szerelmes, Loki pedig ezért akarta megöletni őt. Ha Tina ezt megtudja, önmagát fogja hibáztatni.

Fury töprengve hallgatja végig Bartont. Egyetlen szeme fürkészve kémlel, szemlátomást erősen agyal.

- Akkor nem mondjuk meg neki. - jelenti ki végül, amivel őszintén meglep. Biztosra vettem, hogy felfedik Valentina előtt az igazságot, már csak azért is, hogy még nagyobb éket verjenek közénk, de úgy látszik ezúttal másképp akarnak játszani. S nem állíthatom, hogy ez nem tetszik nekem. Sőt! Ezzel csak nekem kedveznek.

Alattomos vigyorra görbül a szám, miközben lassan hagyom szertefoszlani az álcám, felfedve így magam a két férfi előtt. Mivel háttal állnak nekem, nem vesznek azonnal észre. Magamban jól mulatva rajtuk, hangot adok a jelenlétemnek.

- Ez lenne a megfelelő eljárás? Komolyan mondom, csalódott vagyok!

Egyszerre perdülnek felém, s egyikük arcán nagyobb a döbbenet, mint a másikén. Aztán Fury szedi össze magát elsőként.

- Maga csalódott?! És én mit mondjak? Megszegte a szabályokat!

- Ugyan miért törődnék az ostoba szabályaival? - lazán az új könyvespolcnak dőlök, közben persze egy pillanatra sem tűnik el az arcomról a pimasz mosoly.

- Mert bizalmat szavaztunk neked! - válaszol Fury helyett Barton - Legfőképp Tina. - teszi hozzá szemrehányó hangon, mire lelohad a vigyorom. Érzem, ahogy megfeszülnek az izmaim Valentina említésére, s bár nyugodt, játékos stílusban akartam ezt a kört lefutni, most mégis vicsorogva köpöm feléjük a szavakat.

- Sosem bíztatok bennem! De tudod mit? - ellököm magam a polctól és teszek egy lépést feléje, ami láttán Barton a derekán csüngő fegyverért nyúl, engem azonban ez hidegen hagy - Egyáltalán nem érdekelt, bíztok-e vagy sem bennem. És most, hogy ezt megbeszéltük... Hol van Valentina?

- Ezt nem gondolhatod komolyan?! - Barton úgy néz rám, mintha megőrültem volna - Azt hiszed, azok után amit tettél, megmondom hol van? Erről ne is álmodj!

Oldalra döntöm a fejem, ám a szememet nem veszem le róla, majd megszívom a fogamat.

- Ahogy akarod... - motyogom aztán az orrom alá, s egy pillanat múlva elszabadul a pokol. Én szabadítom el, méghozzá kíméletlenül.

Mindkét kezemből egyszerre törnek ki a zöld energianyalábok, amik közül az egyik telibe találja Furyt, míg Bartonnak sikerül kitérnie a másik elől. Viszont a fegyverét elejti, így nem marad más lehetőség számára, csak a futás. Azonban én nem állok meg ennyinél. Újabb és újabb energianyalábot szabadítok rá, követve őt, ahogy a bázis más-más helyiségein keresztül menekül. Micsoda gyáva alak... Azonban a lépcsőn rohanva, hirtelen szem elől tévesztem. Óvatosan lépem át a legfelső fokot, majd teszek néhány lépést az emelet szűk folyosóján és...

- Megvagy! - mordulok fel, s az utolsó pillanatban odébb ugrok Barton elől, aki az egyik szobából igyekezett rám vetődni. Mivel már lendületben van, képtelen kitérni az öklöm elől, amivel visszáról orron vágom. Rögtön a padlón találja magát, a törött orrából gejzírkén ömlő vérrel.

- Ejnye, ejnye... - kuncogva lépek a mellkasára, s hiába kap a csizmám után, a földhöz szegezve tartom - Ez nem volt túl okos döntés a részedről, Barton.

- Rohadj meg, te mocsok! - mondja, majd ugyanazzal a mozdulattal felkapja a fejét és arcon köp. A szájában összegyűlt vér, egyenest a szemeim közt végzi, ám nem éri el vele a kívánt hatást. Nem kezdek dühöngeni, sem a sértett egóm miatt siránkozni, egyszerűen csak letörlöm a kabátom ujjával, aztán visszahajolok fölé.

- Lépjük túl a felesleges szitkozódást és térjünk rá a lényegre. Mondd meg hol van Valentina.

- Soha!

Unva ezt az értelmetlen és közhelyes próbálkozást, nagyon sóhajtok. "Miért nem vettem egyből a kezembe a dolgot? Már rég túl is lennék rajta."

- Soha nem mondd, hogy soha. - jelentem ki, aztán tudomást se véve Barton rémült tekintetéről, a homlokára szorítom a tenyerem és lehunyom a szemem. Szinte azonnal megjelennek a lelki szemeim előtt Barton emlékei, gondolatai. Telepatikus képességemnek hála, könnyedén végig nézem ezeket a képeket, azok után kutatva, amikre szükségem van. "Bár közel se vagyok ezzel a képességemmel képes mindarra, mint amivel a jogarommal voltam, igencsak hasznos tud lenni." Elég néhány másodperc, s már meg is találom a számomra oly értékes információt.

- Ah, szóval Starknál van. Remek. - öröm költözik belém és izgalommal vegyes várakozás, amiért tudom hol keressem Valentinát - Kösz mindent Barton, és most szép álmokat!

Csak egy kicsit kell a mentális karmaimat használva hadakoznom a tudatával, s máris úgy alszik, mint egy kisbaba. Könnyedén szökkenek talpra, talán a kelleténél jóval vidámabban is, de ez most nem érdekel, hisz csak percek kérdése és beteljesíthetem a tervemet. "Elviszem innen Valentinát, és boldogan élünk míg..."

Megakadok az ábrándozásban, ahogy leérek a lépcsőn. Vércsík áztatja a padlót a nappaliból indulva.

- Francba! - sietős léptekkel iramodok a szobához, de elég csak benéznem, hogy lássam, Fury eltűnt - Francba! - ismétlem magam, aztán feledve az előbbi jókedvem, elhagyom a bázist.

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, amiben mint olvashattátok, a mi csínytevő istenkénk, rá jellemző módon rossz oldalról közelíti meg a problémáját. A kövi fejezetben kiderül mi fog ebből kisülni és Tina miként reagál majd minderre, ha megtudja. (már pedig meg fogja)

Köszönöm, hogy végig olvastátok, és ha tetszett a rész, kérlek egy csillaggal vagy egy commentel jelezzétek felém.

Legyen szép estétek, puszi!