Szívek harca

Negyvennyolcadik fejezet

Tina

Amint felbukkan az első napsugár az égen, átlépem a bázis küszöbét.
Nagyot nyelek az idegességtől, ahogy elindulok a folyosón. Egészen eddig határozott és nyugodt voltam, viszont az elmúlt két percben -mióta különváltunk Lokival- újra eluralkodott felettem a pánik. Ki fognak akadni. Rohadtul, ki fognak akadni. Izzadó tenyeremet a nadrágomba törlöm, aztán megtorpanok a nappali előtt. Mit csináljak? Várjak itt míg felkelnek vagy... Nem tudom befejezni magamban a gondolatmenetet, mert ingerült beszélgetés csapja meg a fülem. A hangok a konyhából jönnek, ezért arra indulok tovább. Aggodalmam csak fokozódik, amikor elcsípek néhány szót.
-Ha megint az a rohadék vitte el...
-Ne fussunk rögtön a falnak, talán csak sétálni ment.
Bucky és Natasha hangja kiemelkedik a többiből, amit csupán gyors hadarásnak érzékelek. Lelassulnak a lépteim, a légzésem pedig épp ellenkezőleg, felgyorsul, ahogy egyre közelebb kerülök a konyhához.Vegyes gondolatok és képek peregnek le a szemem előtt, amint elképzelem, hogy alakul majd ez a beszélgetés. Semmi jóra nem számítok...
Hiába húzom kétségbeesve az időt,végül a konyha elé érek,mire megállok egy pillanatra. Mélyeket lélegzek, igyekszek erőt gyűjteni, hogy legyen bátorságom szembenézni vele,de őszintén szólva semmit nem segít ez az ostoba stresszoldó trükk. A francba is! , mordulok fel magamban, majd ökölbe szorítom a kezem és határozott léptekkel belépek az ajtón. Azonnal csend borul a konyhára, és minden tekintet rám szegeződik. A hirtelen jött keménységem nyomban szertefoszlik, amikor egyesével belenézek a szemükbe. Tony, Bucky és Nat megkönnyebbülve sóhajtanak fel, de Clint szigorúan mered rám.
-Valentina! - szólal meg, mire összerezzenek a hangjában megbúvó indulattól. Amióta ismerem, csupán kétszer beszélt ilyen stílusban velem. Először, amikor felvezette az új életem szabályait."- Ha újra önbíráskodásba kezdesz, repülsz! Ha felelőtlenül, vagy önös érdekből használod az általam megismert tudást, repülsz! Ha akár csak, egyetlen egyszer is ellenszegülsz a parancsomnak, repülsz!!"
Másodszor, alig a hozzá költözésem után egy héttel, mikor az arcába üvöltve közöltem, dugja fel magának a tanácsait és hagyjon engem békén. Persze nem akart rosszat, csak épp én még lázadtam minden és mindenki ellen, ha az jó volt hozzám, mert nem tudtam túllépni a múlt tragédiáján.Ő meg tudta ezt, ahogy azt is mit mondjon, hogy végre nyitni kezdjek feléje. "- Azt hiszed ezzel a viselkedéssel elűzhetsz?! Hiába félsz, hiába fáj, én nem megyek innen sehova! Itt leszek, ha tetszik,ha nem, és nem fogom elengedni a kezed!"
Az emlékek felrémlése határozottan felkészítenek arra, ami következni fog. Clint kendőzetlenül a képembe fogja vágni a véleményét,s bármennyire is fájni fog, tudom, hogy igaza lesz.
-Remélem igazán nyomós magyarázattal tudsz szolgálni. - mondja és igazi parancsnok módjára emelkedik fel az asztal mellől. Teleszívom a tüdőmet oxigénnel, hogy gyorsan és egyszerre el tudjam hadarni az este történteket,de... váratlanul ráeszmélek valamire, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Akkorára tágul a szemem, mint egy csészealj, a szívem meg pánikolva a torkomba kúszik.
-Hol van, Steve ? - suttogom az eredeti mondanivalóm helyett. Clint szemöldöke kérdőn megemelkedik, de aztán pillanatnyi meglepettsége tova száll, s újra szigorúság ül az arcán.
- Nem az a lényeg, hogy a Kapitány hol van - tesz felém egy határozott lépést - Hanem,hogy te hol voltál!
Az ajkamba harapok. Kétségek marcangolnak, nem tudom, hogyan vezessem fel a történteket, emelett az sem segít, hogy nem tudom, hol van Steve. Ugye nem próbálta ki a Dobbantót? Ha baja esett, azt nem bírnám ki...
-Válaszolnál ?! - Natasha kimért hangjától behúzom a nyakam.
-Történt valami...-kezdem kerülve a szemkontaktust.
-Baj van? - vág közbe Bucky hevesen.Aggodalma kézzelfogható. Te jó ég, hogy ki fog akadni...
-Az attól függ, hogyan reagáltok.
-Ne kertelj tovább Tina - szólal meg Tony is - Most már halljuk, mi folyik itt?!
Nagyot sóhajtok, aztán :
-Az este, találkoztam Lokival.
-Tessék? - Bucky döbbenten kezdi, de hamar indulatossá válik - Ugye csak rosszul hallottam?!
-Ez nem lehet igaz! - kontrázik rá Clint is - Azok után, hogy elrabolt...
-Nem rabolt el! - szakítom félbe, bár meg se hallja - És most,hogy ezt tisztáztuk - fűzöm hozzá emelt hangon - Fogadjátok el, hogy együtt vagyunk.
-Ezt nem gondolhatod komolyan?! - csattan fel eléggé paprikás stílusban Nat - Loki egy gyilkos!
-Több tucat embert megölt már - helyesel Clint - Minket is megpróbált! Ez neked semmit nem szá...
-Elég! - kiáltja el magát Tony. Hangjára nem csak a többiek hallgatnak el, de a testem remegése is alábbhagy.
- Tina is tudja, mit tett Loki. - mondja Clintnek erélyesen - És igen, Loki egy vérbeli ripacs, egy eszement, őrült gyilkos, de változik.
-Nem hiszem! - vágja rá grimaszolva Bucky.
-Nem számít, hogy te, én, vagy bárki más mit hisz. A lényeg az, amit Tina gondol. Ez az ő döntése! - találkozik a tekintetünk, támogatása szíven talál. Hálásan mosolygok rá, mire vállat von, mintha ez semmiség lenne részéről. - Most hol van Loki ? - kérdezi inkább.
- A bázis előtt. Kértem tőle pár percet, hogy beszélhessek veletek.
-Remek - áll fel az asztaltól Bucky. A székét nyikorogva tolja hátrébb. Nagy lépésekkel indul ki a konyhából, s amikor elhalad mellettem rám sem néz.
-Bucky... - szólok utána, még a karját is megragadom - Ne csináld ezt. - kérem, ami mintha hatással lenne rá. Teste feszültsége enyhül egy kicsit, viszont továbbra is maga elé mered.
-Szerintem ne várassuk tovább, Lokit - lép mellénk hirtelen Tony. Bár szeretném tisztázni Buckyval a dolgokat és megnyugtatni, bólintok. - Gyere.
Tony indul meg először, én mögötte lépkedek lehajtott fejjel. Hallom, ahogy a többiek is utánunk indulnak, susmorognak hol dühösen, hol csalódottan. Nagyot nyelek, hogy visszatartsam a könnyeim. A legrosszabb érzés a világon, mikor a számodra fontos személyeknek csalódást okozol.
Épp, hogy oda érünk a bázis fő ajtajához, amikor az kinyílik és Loki belép rajta. Még mindig az esti álcáját viseli, de magabiztos tartása, büszke tekintete így is királyi eleganciát sugároz. Elmosolyodok a kis műsorán. Pimasz vigyora nem rejti véka alá, szándékosan most jött be. De hát, pont ettől olyan lenyűgöző. Loki imádja, ha minden figyelem rá irányul és végül is jár is ez neki.
-Natasha - köszön, viszont Nat nem méltatja válaszra. Megvető pillantással mered rá, azonban Lokit ez hidegen hagyja.
-Barton - fordul Clinthez, de ő is hasonlóan reagál. Akárcsak Bucky, bár ő dühösen elhúzza a száját.
-Oké...- Loki cinikusan felnevet - Stark? - néz aztán Tonyra. Idegesen pillantok egyetlen támogatómra.
-Üdv,Loki - válaszolja, mire megkönnyebbülve fújom ki a bent tartott levegőt.
-Szia édesem...- szélesedik ki Loki mosolya, amint elém áll. Időm sincs válaszolni, rögtön ajkamra nyomja a sajátját. Nem számítottam erre, ezért aztán csak állok, mint egy darab fa. Loki finoman megharapja az alsó ajkamat, így kér bejutást a számba, de elhúzódok. Égő vörös fejjel pillantok rá, majd a többiekre. Loki meg kuncog a zavaromon. Remek...morgom magamban, hasonló stílusban, mint az előbb Bucky.Legszívesebben a szobámba menekülnék olyan kényelmetlen ez az egész.
-Mi ez az új külső? - szólal meg hirtelen Natasha, ami miatt sikerül megfeledkeznem a zavaromról.
-Álca. - feleli Loki,közben a derekam köré fonja egyik kezét.
-Így találkoztatok az este - mondja Tony, nem igazán nekünk címezve, inkább csak magának.
-Igen - bólint Loki mégis - Így könnyebb volt elvegyülnöm az emberek között.
- Előttünk azonban teljesen felesleges rejtegetned a valódi arcodat. Jól tudjuk mi van az álca alatt. - Clint szavaira, Loki ránéz. A két férfi egymást meregeti. Clint dühösen, undorodva, míg Loki szemtelen vigyorral. - Egy gyilkos! - fejezi be Clint, mire lefagy a mosoly Loki arcáról. Élesen szívom be a levegőt. Ujjaimat rögtön Lokié köré kulcsolom, így próbálom némán támogatni. - Egy szörnyeteg! - döfi még mélyebbre Clint a képzeletbeli kést Loki szívébe. A derekamon lévő keze megfeszül, remeg a visszafojtott indulattól, míg a másik keze rászorít az enyémre. Érezhetően megnő a feszültség a folyosón, amit csak kihangsúlyoz, hogy Clint fenyegető testtartást vesz fel.
-Hát szerintem meg, sokkal jobb így. - vonja magára Tony, Loki figyelmet. - Mit gondolsz Tina? - újra egymásra nézünk, csak szemmel kommunikálunk. Tony is érezte a kirobbani akaró indulatokat.
-Határozottan szexi - bólintok és mosolyt varázsolok az arcomra,ami láthatólag megnyugtatja Lokit. - Dehát Lokinak mi nem áll jól?!
-Mondjuk egy szétvert arca - csattan fel hirtelen egy mély hang az ajtó felől, mire rögtön arra fordulok. A szívem megáll egy másodpercre, aztán kétszer gyorsabban újra verni kezd. Steve szigorú arccal, támadásra kész tartással mered Lokira, állában egy izom meg-megrándul. Pislogni is elfelejtek, amikor lassan rám emeli igéző szemeit, s azokban halványan felragyog valami más érzelem is a haragon kívül. Talán öröm...De aztán újra a mellettem álló férfira néz.
-Kapitány! - szólal meg Loki cinikusan. Nem nézek rá, viszont így is tudom arcán ott virít a mosolya - Hát végre itt vagy. Már hiányoltalak.
-Nem fogsz így vigyorogni, ha péppé verlek - köpi kicsit se titkolva dühet Steve, amivel őszintén meglep. Soha nem láttam ennyire kikelni önmagából. Amikor összeveszett Tonyval miattam, még akkor se volt ilyen heves és vad. Szemei most a viharosan tomboló tengerre emlékeztetnek, ökölbe szoruló kezei láttán bizsergés nyilal a hasamba. Tény, hogy Stevenek van egy mindig megfontolt, s nyugodt énje, de kezd az az érzésem lenni, hogy van neki egy nyers és vad oldala is. És ez olyasmiket juttat az eszembe amik nem helyesek. Mint például, hogy milyen érzés lenne most a hevesen emelkedő és süllyedő mellkasának dőlni. Vagy, hogy ilyen állapotban hogyan csókol?
-Jaj, de mérges vagy- válaszolja Loki, ami visszaránt a gondolataimból - Talán bánt valami?
Loki heccelő nevetésben tör ki, Steve pedig fogait csikorgatja. Ebből baj lesz.
-Elég már - emelem meg a hangom és szigorúan nézek Lokira - Ne idegesítsd tovább! - elkerekedik a szeme szavaimra, de nem törődök vele. Stevehez fordulok. -Nyugodj le,kérlek!
-Oké, de előtte még kicsinálom ! - jelenti ki, és meg is indul Loki felé. Tudom, hogy Loki képes lenne megvédeni magát és azt is tudom, hogy Steve erejével szemben én mit sem tehetek,mégis közéjük ugrok. Steve teste belecsapódik az enyémbe. Mellkasa, hasa,és lábai teljesen hozzám nyomódnak, nincs közöttünk egyetlen pici hézag se. Valószínűleg a becsapódás lendülete következtében hátra kellett volna zuhannom, de Steve karjai már azelőtt a csípőmre fonódnak, hogy meginoghatnék. Tekintetünk találkozik, mire nyomban elveszek háborgó szemeiben.
-Miért véded őt ? - kérdezi érces hangon, közel hajolva hozzám. Szeretnék válaszolni, de képtelen vagyok. Szám szólásra nyílik, de nem jön rajta ki hang. Csak nézem őt, és a gondolataim zabolátlanul száguldanak. Olyan régóta vágytam rá, hogy újra megérintsen. Szívem hevesen kalapál, testem megremeg. Nem érzékelek sem időt, sem valóságot. Hirtelen minden elcsitul, csupán a saját szívem dobogását és Steve szapora légzését hallom. Nem szabadna, mégis elönt a sóvárgás, testem elárul, bele olvadok ölelésébe. Remegő tenyerem a karjára simul, szorosan kapaszkodok egyenruhájában, mintha Steve lenne az én egyetlen kapaszkodóm az élet csúfos szakadéka fölött, mintha ő lenne az én egyetlen valóságom, az élet, amire vágyok, az igazság mi valójában vagyok. Steve tekintete ellágyul, s lassan az ajkamra pillant. Érzem, amint csípőmet még szorosabban öleli, miközben megnyalja az ajkát.
-Talán mert a kedvesem ! - csendül fel Loki kemény hangja mögöttem.Steve felkapja a fejét, dús szakálla ellenére látom,ahogy megfeszül az állkapcsa. A szívem apróra zsugorodva húzódik vissza, átadva helyét az eszemnek,ezzel véglegesen megtörve ezt a szomorú mégis gyönyörű pillanatot.
Elengedem Steve karját, szemeim átsiklanak a válla felett, megállapodva a folyosó fehér falán.
-Tina...- remegő hangja kegyetlenül belém mar - Kérlek, mond, hogy ez...ez nem igaz...Könyörgöm!
Darabjaimra hullok, elfeketedek belülről, gyűlölet égeti a szívem,amiért így megsebzem ezt a csupa szív, angyali férfit.
-Loki igazat mond...- motyogom, kerülve újra rám irányuló reménykedő tekintetét.
-Nem...- lesiklik rólam a keze. Elenged. Újra. Én pedig újra meghalok egy kicsit. - Ez nem lehet igaz...
- Bármennyire is fáj, ez az igazság - lép mögém Loki és karomnál fogva hátrébb húz, szorosan maga mellé.
-Fogd be! - vicsorogja Steve - Gyerünk Tina! - nem törődve Lokival újra elém áll - Mondd a szemembe. Ezt akarod?
Érzem magamon mindenki tekintetét, érzem Loki kezének fokozódó szorítását a karomon, de csak Stevere tudok figyelni. Belenézek a szemeibe, melyek ismét rabul ejtenek, s némán könyörgök neki,hogy ne kényszerítsen válaszolásra.
-Őt akarod? - ismétli ennek ellenére, s már tudom, hogy vesztettem. Válaszolnom kell.
-Én...Én...- lesütöm a szemem. Inkább a mellkasán díszelgő csillagot nézem. - Mi együtt vagyunk. - térek ki a válasz alól, amit hallva Steve hitetlenkedve elhátrál tőlem. Szabad kezem megremeg a visszafojtott késztetéstől,hogy utána nyúljak. Gyorsan ökölbe szorítom, nehogy megtegyem. Körmeim mélyen bőrömbe vájnak.
-És most mi lesz? - szólal meg Clint - Visszamész vele Asgardba?
-Nem! Mégegyszer nem hagylak el titeket, és többé nem menekülök a problémák elől.
-Pedig most is épp azt teszed - vágja rá kimérten Steve.
-Nem...
-De igen! - nem hagyja,hogy tiltakozzak - Azt gondolod rajtad kívül mást nem gyötör kétely vagy félelem?! - egyenest a szemembe néz - Itt mindenkinek megvannak a saját démonjai. Egyformák vagyunk, Tina. Nem csak te, mi is hibázunk.
Nem tudom a többiek mennyit értenek Steve szavaiból, de számomra minden szava érthető. Nem csak a tegnap esti beszélgetésünkre utal, hanem, mintha pontosan látná a lelkemet mételyező szörnyűségeket. Meddig titkolhatom előtte, előttük az igazat magammal kapcsolatban?
-Ne csak a hősöket lásd - folytatja erősen gesztikulálva - A mindennapokban nem számít hányszor mentettük meg a világot. A kimondott és a ki nem mondott szavak fontosak. Vedd észre a hibáinkat, kísérd figyelemmel a rossz döntéseinket,és lásd meg, amikor jóvá akarjuk azokat tenni. Mert mi is csak emberek vagyunk.- kemény hangja most megremeg - Kérlek hidd el, amit mondtam este. Komolyan gondoltam. Nem kell félned!
-Mégis miért félne? - kérdezi Loki, de se Steve, se én nem nézünk rá. Még mindig csakis egymásra fókuszálunk. Már hogyne félnék. Üzenem csupán a szememmel, mire Steve írisze elsötétül. Ha a kezedbe adom a szívem, és összetöröd...abba belehalok. Látom Steven a kétségbeesést, szinte hallom ki nem mondott szavait, de a félelmem erősebb.
-Már döntöttem.
Összepréseli az ajkát, széles tenyerét végig húzza a szakállan, aztán azt mondja.
-Én ezt nem fogadom el!
Eltátom a szám, kikerekedik a szemem a döbbenettől. Nem tudom mit mondjak erre, egyáltalán mondjak-e valamit, hirtelen abban se vagyok biztos mit kezdjek a szavaira felizzó érzéseimmel. Viszont Loki egészen másképp reagál.
-Nem tudsz veszíteni,Rogers? - fenyegető hangon kérdezi,s közben maga mögé tól. A két férfi alig egy centire egymástól néz szemtől szembe.
-Ó, nem. - Steve elmosolyodik, azonban ebben a mosolyban nincs semmi kedvesség vagy lágyság. Sokkal inkább ígéret és megvetés. - Én nem veszítettem.
-Irigylésre méltó, az optimizmusod. - feleli gúnyosan Loki - Bár valójában ez csak ostobaság.
-Nevezd aminek akarod - hajol Steve mégközelebb - De Tina szíve az enyém. És ezen senki, még te sem változtathatsz.
Levegő után kapok, még mélyebbre vájom tenyeremben a körmeimet, de a szememet nem veszem le az egymást méregető férfiakról.
-Majd meglátjuk - morogja Loki, amit hallva Steve újra elmosolyodik. Ez a mosoly egyszerre rémisztő, s gyönyörű.
Válaszra nyitja a száját, de hirtelen elnéz Loki mellett, egyenest rám. Nem tudom azért történik-e mert én is őt nézem, vagy mert igazából nekem szánja a szavait, mindenesetre belém ivódik minden szó.
-Nyisd ki a szemed és már most meglátod, kiért dobog a szíve.