Szívek harca

Huszonegyedik fejezet

Tina

"Elegem van! Nem bírom tovább!"
Igyekeztem nem törődni vele, de mostanra már lehetetlennek tűnik figyelmenkívül hagyni, ahogy viselkedik velem.
A szemem sarkából, Stevere pillantok. Akárcsak én, ő is kemény ütésekkel püföli a saját zsákját.
Hát igen, ez lett nálunk a módi. Külön-külön, mégis együtt.
Nem szabadna zavarnia, de nem tehetek ellene. Az első edzés óta, nem vágyok másra, csakhogy újra megérintsen. Azonban nem csupán az a bajom, hogy ő ezt nem teszi meg, hanem az is, hogy újabban már azokat az alkalmakat is feltűnően kerüli, amikor én érhetnék,ő hozzá. S igazán nem értem, miért lett ilyen velem.
- Tina, lassabban - mély hangjától megborzongok - Ne ilyen hevesen, a végén még kárt teszel magadban - kérését elengedem a fülem mellett, mert ha most engedelmeskednék, akkor kibukna belőlem az a rengeteg gondolat és érzelem, amit titkolok előle. Ezért aztán,folytatom. Minden ütésem erejét érzem az öklömben, a karomban, a vállamban, de összeszorított szájjal tűröm a fájdalmat.
- Tina - indulatosan ejti ki a nevem és a következő pillanatban már elöttem áll, s mindkét karomat leszorítja az oldalam mellé - Mi ütött beléd?! Történt valami? Miért vagy ennyire dühös?
- Én... - elakad a szavam, mert ekkor fogom fel, hogy hozzám ért. Tenyerei szorosan tartják a karjaimat és a belőle áradó melegség átjárja a testem. "Ha továbbra is így fogunk állni, hát én menten meggyulladok!" Túl régóta vártam erre a percre, ezért alig hiszem el, hogy megtörténik. Ösztönösen a kezére pillantok, csakhogy biztos legyek benne,nem halucinálok-e. De erre, szinte azonnal elenged. Csalódott sóhaj hagyja el a szám, aztán el lépek Steve mellett és magamban zsörtölődve leülök a terem túlsó felében lévő padra.
- Tina - Steve utánam jön s mellém ül, persze a pad másik végébe - Nem akartam...Én, sajnálom.
- Mégis mit?! - förmedek rá, mert már nem tudom megfékezni az indulataimat - Azt, hogy megfogtad a karom?! Ezt sajnálod?! Komolyan?!
Tágra nyílt szemei nem csak a meglepetségéről árulkodnak, de arról is, hogy bele trafáltam a dologba.
- Hát, igazán köszi, Steve, de ne sajnáld - szét tárom a karom és végig mutatok magamon - Veled ellentétben, engem rohadtul nem zavar, ha megérintesz!
- Tina - döbbenetemre közelebb csúszik,s ettől alig marad közöttünk hely - Kérlek, ne gondold azt, hogy zavar ha hozzád kell érnem. Erről szó sincs! Én csak nem akarom, hogy azt hidd tapizni próbá... - bele fojtom a szót azzal, hogy áthidalom a maradék távolságot és megfogom az egyik kezét.
- Soha nem hinnék ilyesmit. Tudom, hogy Te nem olyan férfi vagy - mondom őszintén, mire ellágyul az arca. Találkozik a tekintetünk és szemébe nézve, akaratlanul is egy valamire tudok gondolni. S mintha Steveben is hasonló gondolat bontakozna ki,mert hirtelen még közelebb hajol. A torkomban dobog a szívem, az egész testem remegni kezd az izgalomtól, ahogy ajka már-már hozzá ér az enyémhez.
- Tina - leheli az ajkamra - annyira....- vágyakozóan felsóhajtok, mindkét kezemet a mellkasára simítom, s a tenyerem alatt érződő lüktető szíve, felbátorít. Nem várok tovább, a saját kezembe veszem az irányítást! Egy kicsit feljebb emelem a fejem, s az ajkaink máris összeérnek. Aztán Steve el is veszi tőlem az irányítást. Egyik keze az arcomon, a másik a derekamon, s az ajka..."óh te jó ég," az ajka nekem feszül. Éhesen, követelőzően, mégis olyan édesen és érzékien, hogy még levegőt is elfelejtek venni. Nyelve végig simít az alsó ajkamon, így kérve bejutást a számba, mire rögtön reagálok. S az, ami ezután következik, meghaladja mindazt amit valaha is képzeltem egy csókról. Az ajka, a nyelve olyan szenvedélyes ,,táncra" sarkalja a sajátom,amit bár nem ismerek, most mégis gond nélkül ,,lejtek". A testem, a szívem minden simításra, minden szenvedélyes érintésre reagál, pontosan viszonozva azokat.
Steve csak akkor enged el, mikor már mindketten levegő után kapunk. Homlokát az enyémhez érinti, ujjait összefűzi a sajátjaimmal.
- Tina - súgja, miközben a tekintete az enyémet keresi - Ez...
- Csodálatos volt - vágok a szavába, mire megjelenik az arcán, az az elbűvölő mosoly, amit az utóbbi napokban megvont tőlem.
- Igen, csodálatos volt - tenyerét ismét az arcomra simítja, s már azt hiszem újra megakar csókolni, de ekkor valaki megköszörüli a torkát az ajtóban és emiatt véget is ér ez a gyönyörű pillanat.