Szívek harca

Huszonharmadik fejezet

Loki

Az egyetlen ok, ami visszatart, hogy ne essek neki a nyomorultnak, az Valentina.
Azok után, ahogy összebújva láttam őket, erősen kétlem, hogy díjjazná.
- Mi bajod, Loki?
- Semmi - felelem hanyagul, de Thor nem száll le a témáról.
- Látom rajtad, hogy dühít valami.
- Azt mondtam, nincs semmi bajom ! - herrenek rá, mire végre elnémul. Én meg, újra Valentinára szegezem a tekintetem. Úgy néz Rogersre, mintha rajta kívül mást észre se venne. S az az átkozott, úgy csókolja homlokon, mintha az övé lenne.
- Á, már értem mi bajod - motyogja mellettem Thor - Figyelmeztettelek már, Testvér! Verd ki a fejedből! - elfintorodok, de ezen kívül nem reagálok semmit a szavaira.
- Indulhatunk - szólal meg Rogers és Thor máris elmegy mellőlem. Alig tesznek meg pár lépést az ajtó felé, mikor a Kapitány visszafordul. Elösször azt gondolom, Tinának akar mondani valami nyálas búcsút, de aztán meglepődésemre, hozzám intézi a szavait.
- Te maradsz?
- Igen, maradok.
- Jó - megfeszül az álla és ez felkelti a kiváncsiságomat. "Vajon mi böki a csőrödet, Kapitány?" Tinára pillant, aki rajongva figyeli minden mozdulatát, aztán újra engem vesz szemügyre.
- Maradj, ha úgy tartja a kedved, de viselkedj, különben....
- Különben? - felnevetek a szánalmas fenyegetőzésén - Ó, Kapitány! Nem illik hozzád, az ilyen viselkedés! - gúnyolódásomra, tesz felém egy lépést, de Thor elkapja a vállát,majd az én drága testvérkém szikrázó tekintete, rám villan.
- Fejezd be, Öcsém és viselkedj! Különben szólok Hulknak! - a termet betölti mennydörgő hangja, s a szemem sarkából látom, hogy Valentina néhány lépéssel közelebb araszol Rogershez.
És ezért, Valentina miatt, visszavonulót fújok. "Nem akarom, hogy féljen!"
- Jól van - a szememet forgatva, lazán a falnak dőlök - Viselkedek.
- Úgy legyen - Thor hátat fordít nekem, Rogers meg vet egy utolsó pillantást Tinára, aztán végre elmennek.
Nem mozdulok a helyemről, innen nézem mosolyogva, ahogy Tina az ajkához emel egy üveg vizet és mohón inni kezd.
Szemeimmel követem a torka lágy mozgását, ahogy nyel és a látványtól én is meg szomjazom. "Csak épp, nem vizet kívánok!"
- Te miért nem mentél velük? - ártatlannak tűnő kérdése nem téveszt meg. Jól tudom, hogy érezte magán a perszelő tekintetem, s ettől most zavarban van.
- Én nem vagyok Bosszúálló - megyek bele a kis játékába, hogy könnyítsek a feszültségén.
- Óh, tényleg. Elfelejtettem - szabadkozva rám mosolyog, amit örömmel viszonzok - Hát, ahogy látod, én se mehetek. Szóval, egy cipőben járunk.
- Igen, valahogy úgy - el lököm magam a faltól és közelebb megyek hozzá - Mit csinálsz, amíg távol vannak?
- Edzek.
- Jól hangzik - leveszem a kabátom, a padra hajítom, majd feltűröm a harci öltözetem ujját - Veled maradnék, márha nem zavar? - kérdezem, mégközelebb lépve hozzá.
- Hát,... - sűrűn pislogva követi a mozdulataim, ahogy megkerülöm - Ha szeretnél, akkor maradj.
- De még mennyire, hogy szeretnék!
- Rendben - arcát elönti a pír és újra a vizes palackért nyúl. Hátat fordít nekem, amíg iszik. "Zavarban van, a kis édes. Ez tetszik!"
- Mutathatok neked néhány gyakorlatot, ha akarod - a válla felett néz rám - Tudod, megígértem.
- Igen, emlékszem - leteszi az immár üres üveget a padra - A tőr dobálós trükködet, szívesen megtanulnám.
Felnevetek.
Ha harc vagy fegyver a beszélgetés témája, akkor határozottabb és kíváncsibb,mint a legtöbb férfi akit ismerek, de minden flörtölésemtől zavarba jön. "Élvezni fogom minden percét, ahogy szép lassan megnyílsz elöttem és bátrabbá válsz,majd a közelemben!"
Elég csak gondolnom rá, meg is jelenik mindkét kezemben egy-egy tőr. Valentina ámulva figyeli, ahogy feldobom őket, s azok megpördülve a levegőben, vissza esnek, végül pedig újra a markolatok köré zárulnak a tenyereim.
- Tetszik amit látsz?
- Igen - válaszolja kapázsból, de rögtön el is kapja a tekintetét, amint rájön, a kérdés és a válasza kétértelműen hangzott.
Visszafogom magam és nem teszek megjegyzést.
- Ki próbálod? - kérdezem inkább, amire bólintással válaszol.
Átadom neki az egyik tőrt, s közben nem kerüli el a figyelmem, az a mély sóhaj, ami elhagyja az ajkát, amikor összeér a kezünk.