A maffia árnyékában |Taekook|

Huszonkettedik rész

*Jungkook szemszöge *

-Nem vagyok ideges. Csak rég nem szólítottak így-mondta.

Na persze. Ki akar hátrálni. Abból aztán nem eszik.

-De igen. Amikor először hívtalak így mintha szellemet láttál volna-határozottan néztem rá.

Tudni akarom. Mindent tudni akarok róla.

-Nem fogod feladni mi?-nevetett.

És homlokon csókolt. Kicsit feljebb húzott a fenekemnél, mire felszisszentem.

-Bocsánat-nézett rám bűnbánóan.

Nem mintha nem élveztem volna, de azért kicsit fájt. Főleg így utólag érzem.

De hozzá tudnék szokni. Azt mondják mindenből a legelső alkalom a
legrosszabb.

Szerintem ennél jobb nem lehet, ez is túl jó volt.

Még soha senkivel nem élveztem ennyire az együttlétet, mint vele.

Tíz percig így feküdtünk. Csöndben.

Már kezdtem feladni, mikor elkezdett mocorogni és nagyot sóhajtott.

-Tudod-kezdte-öt éve volt valakim. Egy könyvtárban ismerkedtünk meg.
Nagyon rendes, aranyos srác volt. Szerettem, és ő is engem. De pár hónap után jöttek a problémák. Az ő szülei sem akarták elfogadni, hogy a fiúk meleg. És ez nagyon sok vitát szült, mind a szülei és közöttünk is.

Felnéztem rá, kezemet a szíve fölé helyeztem. Nagyon gyorsan vert. Nem nézett rám, inkább kibámult az ablakon.

-Egyszer a szokásosnál jobban összevesztünk, és ő elviharzott. Akkor követtem el életem egyik legnagyobb hibáját. Nem mentem azonnal utána. Olyan fél óra múlva hívott, hogy eltévedt és menjek érte. Tudod hol van a hármas körzet?

Bólintottam. Nem a legbiztonságosabb hely.

-Na ott találtam rá, a földön összekuporodva sírt. Nagyon mérges voltam rá, és ő is rám. Megint elkezdtünk veszekedni, mikor egy férfi fegyvert fogott ránk. Egyikünknél sem volt semmi érték, ezért hamar el akart menni, de szerintem felismerték egymást, és oldalba lőtte. Túl lassan reagáltam, ezért a kezeim közt halt meg. Ő hívott egyedül Taetaenek. Azt hittem sikerült lezárni. De kicsit hírtelen ért a te szádból.

Rám mosolygott, én meg letöröltem a könnyeit. Nem tudtam mit mondhatnék.

A sajnálom rettentő közhelyes. És én még senkit nem szerettem ennyire.

Látszott rajta, hogy rettentően fáj neki. Szorosabban öleltem, ezzel adva a tudtára, hogy mellette vagyok.

-Mesélsz róla?-kérdeztem, és reméltem, hogy nem zaklatom fel vele túlságosan.
-Ha nem szeretnél nem muszáj, csak-
-Szívesen mesélnék róla, de még a barátaim se ismerték, és nem is meséltem róla soha senkinek. Nem tudom, hogyan is kéne beszélni róla.

Még a barátainak sem? Itt valami más is van a háttérben. De azt ráérek később megkérdezni.

-Hogy nézett ki? Milyen volt vele beszélni? Csak beszélj arról, hogy milyen volt-próbáltam nem túl tolakodó kérdéseket feltenni.

Mert azért kicsit fura, hogy most feküdtünk le, de az előző párkapcsolatáról beszélgetünk.

De valahol el kell kezdeni az ismerkedést is, és most olyan békés körülöttünk minden.

-Szöges ellentetje volt neked-kuncogott-sötét, szinte fekete haja és barna szeme volt, de imádta a kék kontaklencsét. Rettentően határozott személyisége volt, és tudta mit akart. Őt nem kellett ennyi időn keresztül randikra cipelnem.

Teljesen elvörösödtem. Tudom, hogy sokat kellett rám várnia, de én most
éreztem késznek rá magam.

Elkezdte simogatni a hátamat közben, éreztem ahogy mosolyog.

-Egyetemen tanult és ezért volt akkor a könyvtárban, mert amúgy nem
szeretett olvasni. Rengeteg barátja volt, sokat járt bulizni és társaságba, csak úgy lógni a többiekkel. Ezért mondtam, hogy a szöges ellentéte volt neked. Biztos nem jöttetek volna ki, két külön személyiség vagytok. De szerettem, és fájt, hogy elvesztettem.

Csöndben feküdtünk egy darabig. Próbáltam megemészteni a hallottakat.

Biztos szörnyű érzés lehetett.

-Jungkookie neked volt már valakid?-váratlanul ért a kérdés.
-Igen, még felső-középiskolában egy barátnőm. De a szüleim nem kedvelték. Lehet mert nem volt olyan gazdag-fújtattam.
-Egy idő után szétmentünk. De nekem nem volt még olyan, akihez ennyire
kötődtem volna-suttogtam és nagyon zavarban éreztem magam.

-Szóval én voltam az első, aki megmutatta milyen örömöket lehet átélni a négy fal között?-vigyorgott rám.

Megint teljesen vörös lett az arcom. Utáltam, hogy ennyire könnyen zavarba jövök.

Inkább beletemettem az arcom Taehyung mellkasába.

A keze a hátamról átvándorolt a fenekemre, és óvatosan masszírozni kezdte.

Kellemes volt, enyhített a fájdalmon. Olyan békés volt körülöttünk minden.

Egy idő után Tae karjaiban aludtam el.