A maffia árnyékában |Taekook|

Huszonnegyedik rész

*Jungkook szemszöge*

Hideg volt és sötét. Nem láttam semmit, csak sutyorgó hangokat hallottam, majd egy sikítást.
De nem tudtam rájönni ki sikított.
A sötétben tapogatóztam, mikor valaki megszorította a csuklómat. Fájt, túl erős volt a szorítás, de nem
engedett el.
Kiabálni szerettem volna, de nem tudtam, a másik kezét felemelte, meg akart ütni.
Megijesztett és rettentően féltem.

Izzadságban fürödve ébredtem. Hirtelen nem tudtam hol vagyok.

Miután kitisztult a látásom és megnyugodtam, rájöttem, hogy az ágyamban vagyok, és nincs mellettem senki.

Az álmomra nem emlékeztem, sosem emlékszem az álmaimra. Csak a karmolásnyomok tudatják velem, hogy valami nincs rendben.

Elszakadt a pólóm, és egy mély karmolás húzódott a mellkasomon.

Taehyung nem volt mellettem.

Miután lekezeltem a sebet, körülnéztem a lakásban, de nem találtam sehol. Hívtam, de nem vette fel.

Mégis mi történt? A címét nem tudtam, így elmenni nem tudtam hozzá, az üzeneteimre és hívásaimra nem válaszolt.

Lekoppintott.

Nem akartam elhinni.

Egész nap próbáltam elérni, de semmi. Ezek szerint csak egy éjszakára voltam jó.

De akkor miért találkozgatott velem és várt rám majdnem egy teljes
hónapot? Ennyire félreismertem volna?

Nem tudtam tanulni, mert folyton csak ő járt a fejemben és hogy mit
ronthattam el.

Emlékszem mondta, hogy nem akar párkapcsolatot, de erre nem számítottam.

Este a szokásosnál rosszabbul aludtam.

Folyton felriadtam, és lett pár új karmolásom is.

Másnap úgy döntöttem beülök egy kávézóba, mert a gondolataim
elemésztenek a négy fal között.

Nem messze a házamtól volt egy kis cuki üzlet, oda ültem be és kértem egy jó forró teát és egy szendvicset, amit már vagy tíz perce bámulok, mert nincs étvágyam.

A szüleim is folyton csak szidni tudtak, és azt hajtogatták, hogy semmire nem vagyok jó, és soha senkinek nem fogok kelleni.

Úgy látszik igazuk lett. Az
előző barátnőm is talált valaki jobbat, mint én. És most Taehyung is szó nélkül hagyott itt.

Legalább, ha annyit mondott volna, hogy fapapucs. De még azt
sem. Csak felszívódott.

Kevesen voltak, ezért is szeretek néha ide beülni. Hobi azt mondta, hogy
holnap átjönne beszélni velem.

Addigra jó lenne összeszedni magam. Mintha megérezte volna, hogy valami baj van.

Megszólalt az ajtócsengő. Egy ezüsthajú ember lépett be rajta. Olyan angyali ártatlan arca volt. A pulthoz sétált, és rendelt.

Nem volt olyan karakán kiállása, mint Taehyungnak, de rajta is látszott, hogy nem önbizalomhiányos.

Csak úgy vonzotta a tekinteteket. Határozott és gyönyörü volt.

Hátranézett, tekintetünk összetalálkozott, szemében felismerés csillant.

Lassan elindult felém.

-Ismerjük egymást?-kérdeztem, mikor odaért az asztalomhoz, és leült velem szemben.
-Nem, csak én ismerlek téged. Van egy közös ismerősünk-mondta
mosolyogva.
-Taetaere gondolsz?-kérdeztem, mert nem emlékszem, hogy Hobi barátai
közé tartozna.
-Engedi, hogy így szólítsd?-kerekedtek ki a szemei-minket már rég
hullazsákba csomagolt volna.

Egy kis csönd telepedett közénk. Nem tudtam, hogy mit akart és mi célból jött ide.

-Tudod Taenek vannak bizalmi problémái. Történtek dolgok a múltban és azok sem segítettek rajta. Sejtettük, hogy találkozgat valakivel, elkezdett vidámabb lenni és többet mosolygott is. És amikor tegnap átmentem hozzá, tudtam, hogy történt valami, mert elég maga alatt van. Holnap vissza is kell mennie dolgozni, szóval nincs valami jól. Ezért kerestelek meg.

-Mit akarsz mit csináljak? Ő hagyott ott minden szó nélkül-nem tehetek róla, de egy könnycsepp gördült le az arcomon.
-Nem próbálom védeni, mert nagyon nagy idióta tud lenne az esetek
többségében. És a munkája sem támogatja a kapcsolatokat, szóval
mindenhogy szar most. Én inkább a te pártodat fogom, és megpróbálom
észhez téríteni, csak arra kérlek, hogy ne mondj le róla.

Kész lett a rendelése, még egyszer rám nézett és kisétált.

Újra egyedül maradtam a gondolataimmal.

Ki volt ő és miért papolt itt nekem Taeről?

Még a nevét sem árulta el. És a beszélgetésből ítélve, még Taehyung sem tudta, hogy megkeresett engem.

Kifizettem a számlát és elindultam haza, már szürkület volt, és úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni egyet és átgondolom ezt az egészet.

Végül a parkban kötöttem ki és leültem egy padra. Az ismeretlen azt mondta, hogy ő sincs túl fényesen. De akkor miért tűnt el? Írtam neki még egy üzenetet, de nem válaszolt.

Mégis mit dolgozhat? Nem mondott ezzel kapcsolatban semmit, folyton elterelte a témát. De elég veszélyes munka lehetett, ha még az angyalarcú is így emlegette.

Valahogy rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban.

Amikor Taevel bárhol voltunk, mindig maga mögé nézett, és sokszor lett ideges ezután.

Ez tűnt fel az ezüsthajúnál is.

Folyton maga mögé nézett, mintha azt ellenőrizné, hogy nem követik-e.

Még az elején poénkodtam is vele, hogy biztosan titkosügynök, de lehet más áll a háttérben.

Elkezdett besötétedni, így haza indultam, mert nem szerettem sötétben kinn mászkálni.

Épp az egyik sikátor előtt haladtam el, mikor felfigyeltem valamire. Három
személy állt ott egy sötét furgon mellett. Rossz érzés kerített hatalmába.

Az egyiküknek nő alakja volt, mintha hátra lettek volna kötve a kezei. De nem kiáltott segítségért, és a másik két fickó észrevett és elkezdett felém
közeledni.

Nagyon megijedtem és inkább elfutottam. Tudom, nem a legbátrabb, de bepánikoltam. Az utcák egyre veszélyesebbek mindenki számára.

Rengeteget hallani egy BangtangBoys nevezetű bandáról, Hobi is utánuk nyomoz, és állítása szerint nagyon veszedelmes banda.

A hírekben is egyre többet
bukkannak fel, mint emberkereskedők, drogügyletek és gyilkosok.

De senkire nem tudták rábizonyítani. Ez előtt sem szerettem sötétben kimozdulni otthonról, de így még jobban ügyeltem rá, hogy időben hazaérjek.

Szerencsére nem jöttek utánam. Hazáig futottam, és szóltam Hobinak, hogy nézzenek szét azon a környéken, mert mintha láttam volna valamit.

Bezártam az ajtót, és minden ablakot.

Fáradt volta, és ilyenkor jobban kijön rajtam a paranioia.

Főleg, hogy egyedül vagyok itthon.

Nem nagyon sikerült aludnom, folyton hangokat hallottam, és rendszeresen felriadtam.

Reggel úgy néztem ki, mint a mosott rongy.

Hoba átjött és egész délelőtt próbált jobb kedvre deríteni, nem sok sikerrel.

De délután mennie kellett dolgozni.

Mondta, hogy tegnap este nem találtak semmit ott, ahol mondtam.

Egy kicsit megnygodtam, hogy akkor valószínűleg nem jól láttam.

De nem számítottam arra, ami ezután történt.