A maffia árnyékában |Taekook|

Harmincötödik rész

*Taehyung szemszöge*

Kookie mellkasán ébredtem az éjszaka közepén.

Aztán eszembe jutott minden, és még szorosabban bújtam hozzá.

Mintha megérezte volna, és mikor felnéztem egy álmos szempárral találtam szembe magam.

-Éhes vagy? Csináltam levest.

Bólintottam, és feltápászkodtunk az ágyból, majd elindultunk konyhába.

Leérve kapcsoltam egy villanyt, Kookie pedig mert nekünk vacsorát és megmelegítette.

Kezdtem megnyugodni, legalább már tudtam tisztán gondolkodni.

Sokat segített, hogy Jungkook nem kérdezősködött, és hogy mellettem maradt este.

A konyhapultnál ettünk. Egyikünknek sem volt kedve két métert sétálni az
asztalig.

Mikor végeztünk Kookie elmosta a tányérokat. Hátulról átkaroltam és
nyakába fúrtam a fejem.

Nagyot sóhajtott.

-Elmeséled mi történt?-suttogta.

Megfordult az ölelésemben, és derekamra fonta kezeit.

Hallgattam.

Össze kellett szednem a gondolataim. Nem sürgetett, és imádtam érte.

*Jungkook szemszöge*

Összekarolva álltunk pár percig, majd megszólalt.

-Namjoonnak és Jinnek városon kívül volt dolga, és így Jiminnek és Yoonginak kellett elintéznie egy elég bajos ügyet egy másik bandával.

Elhallgatott egy pillanatra.

-Elfajultak a dolgok, Yoongira fegyvert fogtak és elküldték Jimint, hogy
teljesítse a követeléseiket. Jimin hívott engem, ahelyett, hogy eleget tett volna nekik, kirobbantottuk a balhét. Nem halt meg senki, csak megsérültek páran.

-Yoongi és Jimin?
-Ők is jól vannak, Yoonginak van pár kisebb karcolása. De ennyi.

Nem tűnt olyannak, aki “csak” ennyi miatt kiakad.

-Vissza kellett mennem a hármas körzetbe-suttogta olyan halkan, hogy alig hallottam.

Szorosabban ölelt magához. Az a hely, ahol meghallt az előző párja.

Most már mindent értek. Nem csoda, hogy kiborult.

-Azóta most voltál ott először?-bólintott.

A hátát kezdtem simogatni nyugtatásképpen.

-Olyan rossz volt. Ugyanazok az utcák, mint amikor Yoongi hazavitt utána.
Mintha újra az ő vére lett volna rajtam.

Megint sírni kezdett, és meg nem tudtam mást tenni csak hallgattam.

Mikor alábbhagyott a zokogása, elindultunk fel a lépcsőn vissza az
ágyba.

Miután kiadta magából, sokkal nyugodtabbnak tűnt, de láttam rajta, hogy régi sebeket tépett fel ez az ügy.

Mikor visszafeküdtünk már engem fektetett a mellkasára, ebből is látszott, hogy kezd jobban lenni.

Másnap reggel egyedül ébredtem.

Megnéztem a telefonom. Fél kilencet
mutatott.

Hova tűnt Tae ilyenkor? Gyorsan letusoltam és elindultam megkeresni.

Mikor leértem a nappaliba, meglepetten álltam meg az ajtóban.

Tae egy kislányt dobált a plafon felé éppen, aki nagyokat kacagott.