A maffia árnyékában |Taekook|

Harmincharmadik rész

*Jungkook szemszöge*

A serpenyőben készült vajon a tojás és a szalonna.

Amit találtam zöldséget már megpároltam és tányérra raktam.

Találtam kenyeret, és a terítékkel
együtt kivittem az étkezőasztalhoz.

Visszasétáltam a serpenyőhöz, már nem kell sok és ez is készen van.

Ekkor nagy robajjal érkezett le valaki a lépcsőn, mire kisétáltam a konyhából egy fakanállal a kezemben.

Háttal állt nekem.

-Valami baj van?-ijedten fordult hátra, és amikor meglátott, arcára kiült a
meglepetés és megkönnyebbülés keveréke.

Majd rendezte vonásait és mérgesen nézett rám.

Már épp nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de én megelőztem.

-Elfelejtetted bezárni a bejárati ajtót éjszakára. Ülj le az asztalhoz, mindjárt viszem a reggelit.

Nagy szemekkel bámult rám. Visszaléptem a konyhába, és kiszedtem két tányérra a reggelinket.

Majd egy kar fonódott a derekamra, és a vállamon éreztem meg homlokát.

-Taehyung mondtam, hogy ülj le az asztalhoz-megfordultam az ölelésében és nyakába fontam a karjaimat.
-Azt hittem elmentél-suttogta a nyakamba.
-Megfordult a fejemben-szorosabban húzott magához.

Nem fogok hazudni neki.

-Örülök, hogy maradtál-nézett a szemembe, és az arcomat vizslatta.

Elmosolyodtam.

-Együnk, mert kihűl a reggelink-kezembe fogtam a két tányért és elindultam az asztalhoz.

Lassan haladtunk, tekintve, hogy Tae nem volt hajlandó elengedni, és így
majdnem többször is orra buktam a rövid úton a konyhából az asztalig.

A szék helyett az ölébe ültetett és így reggeliztünk meg.

Mikor végeztünk a nappaliba húzott, és ölelésbe vont a kanapén.

Így feküdtünk egy darabig. A csöndet én törtem meg.

-Taetae, mikor jöttem lefele több ajtót is láttam. Lakik itt még valaki?
-Nem, azok a fiúk szobái. Néha átjönnek és itt alszanak. Meg van egy külön szobája Liának is. Tényleg. Ígértem, hogy mutatok róluk képet.

Felállt és elhúzta az egyik könyvespolcot, és kivett mögüle egy dobozt.

Kérdőn néztem rá, mert nem értettem miért van ennyire elrejtve.

-Ha megtudják, hogy igazából ennyire jóban vagyunk zsarolhatóak leszünk, főleg, akik együtt vannak. És Liáról sem tudhatnak semmiképp.

Bólintottam, hogy tudomásul vettem. Hallgatok, mint a sír.

Leült mellém és levette a doboz tetejét.

A kezembe került az első kép. Egy lila és egy sötétbarna hajú pár látszott,
egymás kezét fogták.

A következő képen szintén ők, csak már egy hosszú, barna hajú kislányt fognak maguk között.

-A lila hajú Jin, és mellette Nam, köztük pedig Lia-mosolygott.
-Hány éves?
-Múlt hónapban múlt négy éves.

A kezembe kaptam a következő képeket. A legtöbb lesifotónak tűnt, de nehezen tudtam elképzelni, hogy ezek az emberek veszélyesek lennének.

Egy valakit kivéve. Egy elég morcos tekintetű fiatalember képe került a
kezembe.

-Ő lenne Yoongi, a legjobb barátom. Ne tévesszen meg a tekintete. Itt véletlen felkeltettük, azért ilyen mérges.

Elnevettem magam. Majd a kezembe került egy ismerős arc képe.

-Ő Jimin. Vele már találkoztál. Legalábbis ezt állította-hangosan fújtatott egyet.

A képen az ezüst hajú fiú öltött nyelvet Yoongira. Bár itt a képen még szőke a haja.

-Az ő tanácsolta, hogy hódítsalak vissza-mosolygott szégyenlősen, mire egy puszit nyomtam az arcára.
-És milyen jól tetted, hogy hallgattál rá-motyogtam, majd hirtelen az ölébe kapott és így néztük végig a többi képet.

Mikor végignéztem az összes képet, Tae visszarakta a szekrény mögé,
biztonságba a dobozt.

Majd egy telefont nyomott a kezembe.

-Ez a tiéd. Visszaadom. Megyek gyorsan lefürdök.
-Rendben-mondtam.

Egy puszit nyomott a hajamba és felsietett a lépcsőn.

Csak pár napig nem voltam elérhető, de nem hiányozhattam sok mindenkinek, mert Tae írt Hobinak a nevemben, más barátaim nem igen voltak.

Feloldottam a telefonom. 17 nem fogadott hívás anyától.

Ó, baszki. Na erre nem számítottam.
Nem akartam velük beszélni.

Hogy fogom megmagyarázni, miért nem vettem fel?

Mondjuk már úgy is régóta érett ez a beszélgetés. De nem tudtam készen
állok-e rá.

Görcsösen szorítottam a telefont.

Észre sem vettem, hogy Taehyung végzett a fürdéssel.

A vizes haját törölgetve sétált felém.

Túl jól nézett ki.

-Baj van?-nézett rám.
-Nem, miért?-egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Akkor miért szorítod úgy a telefont?-odasétált elém, és lefejtette az ujjaimat arról a vacakról.

Majd megnézte és nagyot sóhajtott.

-Mennyire gáz a helyzet?
-Eléggé. Már egy ideje elkezdődött a szemeszter, és én még egy órán sem
voltam benn-lesütöttem a szemem.
-És erről tudomást szereztek.
-Úgy látszik-a kezembe temettem az arcom.

Tae letérdelt elém és állát a térdemre támasztotta.

-Miért nem mentél be egyszer sem?-semmi megvetés nem volt a hangjában, csak kíváncsiság.

Meglepetten pislogtam. Nem ehhez szoktam hozzá.

-Nem is tudom. Talán mert elegem lett. Mindig én voltam a kitűnő tanuló, a mintafiú és piszkáltak is ezzel. Lehet most telt be a pohár.

Kuncogott, mire ránéztem.

-Nem nevetlek ki. De nagyon úgy néz ki a kicsi Kookie elkezdett felnőni.

Megforgattam a szemem.

-Dehogy. Rettentően fosok a szüleim elé állni. Nem is tudom, hogy gondoltam ezt-megint a kezembe temettem az arcom.
-Szóval akkor bocsánatot kérsz és visszamész orvosnak?-kis haragot véltem felfedezni a hangjában.
-Nem azt mondtam. Csak azt, hogy félek. Elég határozott véleményük van mindenről. És nem tudom, hogy kezdjek neki-fújtattam egyet.

Utáltam, hogy ilyen esetlen vagyok.

-Akarod, hogy elkísérjelek?-értetlenül néztem rá-vagy az csak rosszabbítana a helyzeteden?
-Csak rosszabb lenne. Majd elrendezem őket valahogy. Csak még fogalmam nincs hogyan. De megoldom. Csak át kell gondolnom.
Lehet még Hobival is beszélek róla.

Tae kezében megszólalt a telefonja. Kiment a kiskertbe felvenni.

Idegesen kezdett fel-alá járkálni. A tartása merev lett.

Valami történt...