A maffia árnyékában |Taekook|

Ötödik rész

*Jungkook szemszöge*

Beléptem az ajtón, ledobtam a táskám, és elfeküdtem a kanapén. Azon gondolkoztam, hogy nem volt-e óvatlanság megadni neki a telefonszámomat.

Normális embernek tűnt, de sosem lehet tudni. Gyönyörű fekete szemei vannak.

Vajon hívni fog?

Elnyomott az álom.

Valamikor hajnalban keltem, hogy már megint szétizzadtam a pólóm, és mikor megpróbáltam lehúzni magamról felszisszentem.

Remek. Valószínüleg megint rémálmom volt, és gazdagítottam az amúgy sem szép felsőtestemet, még egypár karmolással.

Átmentem a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyoztam, lekezeltem a sebeket, amik hál égnek nem voltak olyan mélyek, majd elindultam a szobámba.

Kerestem magamnak friss ruhákat, megnéztem a telefonomat. Hajnali hármat mutatott, és egy nem fogadott hívást Hobitól.

Csalódott voltam, nem hívott. Írtam egy üzenetet Hobának hogy olyan tíz fele megcsörgetem. Vele is rég találkoztam már. Most helyezték át egy másik őrsre, és rengeteg dolga van. Meg persze ott van neki a terhes felesége is.

Hobival még gimnáziumból ismerjük egymást. Mikor ide kerültem kilencedikbe, fel a nagyvárosba, Busan után, minden újnak és félelmetesnek hatott.

Ő három évvel volt idősebb, mint én, olyan volt nekem, mint egy nagytestvér. A feleségével akkor ismerkedett meg, mikor én elkezdtem az egyetemet. Nagyon rendes lány, csak egy évvel volt idősebb nálam. Ugyanarra az egyetemre járunk, csak más karra, így mikor megismertük egymást rengetegszer ebédeltünk együtt.

Azóta is tartjuk a kapcsolatot, bár most a tanulás és munka miatt nehezebb, főleg, hogy nekik hamarosan megszületik a pici. De nem felejtettek el, és én nagyon örülök a boldogságuknak.

Lefeküdtem az ágyra, elővettem a tankönyveimet. Borzasztó alvó vagyok, hogyha felkelek nagyon nehezen alszom vissza.

Így inkább hasznosan töltöm az időmet és tanulok.

Már elkezdett pirkadni, mikor egy kicsit elszundítottam.

Körübelül két órát aludhattam, de azt is rettentő felszínesen. Elmentem letusolni. Összeszedtem a dolgaimat a munkához és elindultam. Út közben jutott eszembe, hogy nem reggeliztem, ezért vettem egy péksütit, amit útközben elnyammogtam.

Ma Hannal közösen nyitottuk ki a boltot, mert Yeji írt, hogy neki ma dolga van, nem fog tudni bejönni, és Hanra bízta a kávézó vezetést.

Fél kilenckor láttam, hogy megint van egy nem fogadott hívásom Hobitól, és egy üzenetet is küldött utána.

JH: Jungkook nem akarlak zavarni, de szeretnék veled ma délután találkozni, ha neked is jó.

JK: Persze, háromkor végzek, hol találkozzunk?

JH: A mellette levő parkban. Ott várlak

Vajon mit akarhat? Nem mondott semmit, remélem nincs nagy baj.

Nyílt az ajtó, és besétált ő. Öltönyben. Hogy állhat valakinek ennyire jól a fekete? De nem csak nekem tűnt fel, egy ott lévő lánytársaság is összesúgott.

-Han, nem baj, ha őt én szolgálom ki?-kérdeztem, de egyből bele is pirultam.
-Dehogy, elég dögösen néz ki öltönyben. Kár, hogy én már foglalt vagyok. Minho szerintem élve megfojtaná vagy őt vagy engem, ha odamennék hozzá-majd odaintegetett az említettnek, aki épp felénk közeledett az asztalok között.

Így én elindultam Taehyung asztalához.

-Szia Jungkook-köszönt mikor odaértem- a szokásosat szeretném.
-Rendben máris hozom-mosolyogtam. 

Nem említette a hívást. Na várjunk, miért is foglalkoztat ez engem ennyire?

Szerencsére alig voltak, csak ő, meg az az irritáló lánycsapat, akik össze-vissza röhigcséltek. Ja és Minho, aki eltűnt valamerre Hannal. 

Remek. Leadtam a rendelést a szakácsnak, majd mikor kész lett fogtam az elkészített ételt, és a bögre kávéját. És kivittem neki.

-Tessék-raktam le elé, és már indultam is volna el, mikor utánam szólt.
-Nincsenek sokan, nincs kedved leülni és meginni velem egy kávét?
-Hmm?
-Jól hallottad. Kérlek-nézett rám nagy szemekkel.
-Hát jó leülök, de nem kávézok. Nem nagyon szeretem-motyogtam.
-Hogy lehet nem szeretni? Én 17 éves korom óta ezen élek-nézett rám meglepődve, mire én elnevettem magam.
-Sejtettem-forgattam meg a szemem-hogyhogy így kiöltözve?-hupsz, ezt lehet nem kellett volna, mert lefagyott egy pillanatra.

Már épp mondtam volna, hogy felejtsük el mikor megszólalt.

-Holnap este el kell utaznom üzleti ügyben, és ma beszélem meg a részleteket a főnökömmel.
-Ohh, értem-kicsit elszontyolodtam-és mennyi időre mész el?

Reméltem nem vagyok túl tolakodó.

-Még én sem tudom pontosan, lehet csak két nap, de az is lehet, hogy egy hét-hümmögtem egyet. 

Majd egy puha érintésre lettem figyelmes. Megcirógatta a kézfejem, amitől libabőrös lettem.

-Sajnálom, hogy nem hívtalak tegnap, közbejött valami és elhúzódott.
-Semmi gond-alig tudtam figyelni a keze miatt. 

Tökéletesen hosszú ujjai vannak.

-Jungkook, ha nem lenne ellenedre szeretnélek jobban megismerni. Tudom, hogy csak tegnap találkoztunk, de elég jó emberismerőnek tartom magam, és szimpatikus vagy-halványan elmosolyodott. 

De most őszintén. Ki tudna ellenállni ennek a fekete öltönybe bújtatott félistennek?

-Persze, annak nagyon örülnék-egy széles és határozott vigyor terült el azon a helyes arcán.
-Holnap délután már el kell utaznom, de örülnék, ha addig legalább telefonon beszélnénk-mondta.
-Uhm-bólogattam, majd a többi asztal irányába fordultam, és láttam, hogy érkezett pár vendég.
-Most mennem kell vissza dolgozni-néztem rá.

Majd kihúztam puha keze alól a kezemet, és egy mosoly kíséretében otthagytam.

Kiszolgáltam a vendégeket, és hátra kellett mennem, mert érkezett egy szállítmány, amit most nekem kellett átvennem. 

Mire visszaértem, Taehyung elment, megálltam a pult mellett, és kicsit szomorú voltam. Nem értettem. Alig két napja ismerem, de már most szimpatikusabb, mint kellett volna.

-A barátod üzeni, hogyha tud akkor ma felhív-szólt Han vigyorogva-ezek szerint már számot is cseréltetek.
-Hanie-hyung, inkább szedd rendbe a hajad, mert még mindig kócosan áll, mióta Minho itt járt-mondtam és megforgattam a szemem. 

Ő belenézett a tükörbe, és megigazította a haját.

-Hupszi-pirult el a füle hegyéig.

Majd visszamentünk dolgozni.