A maffia árnyékában |Taekook|

Negyedik rész

*Taehyung szemszöge*

Délután ébredtem. Namjoonnal lett volna találkozóm fél óra múlva, de most semmi kedvem nem volt hozzá. Ezért küldtem neki egy üzenetet, hogy a mai nap nem jó és tegyük át mikor hazaértem. 

Viszont jól esett volna a friss levegő, így összeszedtem magam, és elindultam a közeli parkba. Csak a kulcsomat vettem magamhoz, de eszembe jutott, hogy esőt mondtak ma délutánra, kezembe vettem egy ernyőt is.

Elindultam és a lábam magamtól arra az útra kanyarodott, amerre a kis kávézó van.

Félúton eleredt az eső. Sejtettem, az időjárás Söulban kiszámíthatatlan. Mikor már a távolból láttam a kávézót feltűnt, hogy valaki ott áll előtte a fedett részen. Már kötény nélkül, hátizsákkal a hátán állt ott, gondolom vége a munkaidőnek.

-Jungkook igaz?-kérdeztem, mikor odaértem elé-elfelejtettél esernyőt hozni magaddal?-kuncogtam.
-Ne nevess, késésben voltam-mondta kicsit durcisan.
-Mivel aranyosnak tűnsz, gyere elkísérlek hazáig.
-Tessék?-nézett rám azzal a nagy szemeivel.
-Az eső még egy darabig nem fog elállni, de ha nem szeretnéd-gyanakodva nézett rám.
-Nyugi semmi hátsó szándékom nincs-mondtam.

Még, mert hamarosan az enyém leszel.

-Akkor elfogadom, köszönöm-mondta alig hallhatóan. 

Amin megint jót mosolyogtam. Félénk a srác, ez még jobban beindítja a fantáziám.

-Merre laksz?
-Nem lakom olyan messzire, át a parkon, majd három sarokkal odébb.
-Akkor induljunk.

Csöndben sétáltunk egy darabig.

-Hány éves vagy?-törte meg ő először a csöndet.
-25 vagyok, és te?
-Én még csak 20-pirult el. Kíváncsi vagyok mi járhat a fejében.
-Sajnálom, ez a társalgás része nekem mindig nehezen ment-suttogta, és eltűrt egy tincset, ami a szemébe lógott. 

Hogy lehet valaki ilyen ártatlan?

-Akkor jól ki fogunk jönni egymással-mosolyogtam rá.

Beértünk a parkba, és láttam rajta, hogy kezd elszállni az idegessége. Amíg sétáltunk folyton szóval tartottam, kiderült, hogy másodéves orvostanhallgató. 

Ezt a munkát csak egynyárinak tervezte, hogy legyen egy kis saját keresete. Azt mondta nincs sok barátja, mert nehezen nyit az emberek felé, amit tök megértek, én is hasonló típus vagyok.

Majd megálltunk egy háztömb előtt.

-Megérkeztünk-mondta-köszönöm, hogy nem hagytál elázni.
-Nagyon szívesen, legközelebb ne felejt el bepakolni egy ernyőt-mosolyogtam rá.

Beállt egy kis csönd.

-Jungkook-kezdtem-ha elkérném a telefonszámodat, tolakodásnak vennéd?

Elnyílt a szája, majd elmosolyodott.

-Nem-majd előkutatott a táskájából egy tollat és egy cetlit és ráfirkantotta a számát.

Átnyújtotta, majd megfordult, és besétált az épületbe.

Én egy darabig csak álltam, mert egy rég nem elfeledett érzés kerített hatalmába.

Mint akkor öt éve.

Nem akartam tudomásul venni, még egyszer nem fog megtörténni ugyanaz.

Az biztos, hogy megszerzem magamnak, és utána lekoptatom. Lehet utálni fog érte, de nekem már mindegy, hogy egyel több vagy kevesebb utáló.