Szépek és Szörnyek

Előző élet

Miután magunkra maradunk így mi hárman, Paddy olyan képet vágva méreget, hogy még az élettől is elmegy a kedvem. Nem is értem ezt a számonkérő nézést, nem mintha barátok lettünk volna azelőtt, hogy belevágtunk ebbe az őrült gyerekmentő misszióba – az meg, hogy én milyen burjánzó érzéseket táplálok az irányába, úgy látszik, mellékes. Szóval, ha onnan nézzük, nem hazudtam semmivel, egyszerűen csak nem mondtam el olyan dolgokat, amik sosem jöttek elő köztünk. Természetesen Paddy egyáltalán nem így gondolja, legalábbis erre jutok, amikor megszólal:

– Mi olyan van még, amit tudnom kellene rólad, Lucas?

Ettől a bizalmatlan, mégis követelőző hangtól azonnal forrni kezdenek bennem az indulatok. Hogy jön ő ehhez, azok után, hogy többször csak egy hajszálon múlt, hogy nem haltam bele ebbe a kalandba? Meg egyébként is mit vár tőlem? A jelenlegi és az eddigi életem egy százalékára sincs rálátása, nem is értem, hogy követelőzhet.

– Lehet, hogy most újat mondok – mordulom minden akaratom ellenére –, de mindenki származik valahonnan. Mit ad isten, én éppen innen! És tudod, mit? Szerencsénk van, hogy az itteniek ismernek, és emlékeznek még rám, mert különben sokkal nagyobb bajban lennénk.

Pillantásunk egymásba fúródik, és szinte látom homloka rándulásain, ahogy a gondolatok egymást kergetik a koponyájában. És a dühöm szinte azonnal csillapodni kezd, ahogy az arcát borító vágásokra és sérülésekre siklik a tekintetem. Pár ponton még a speciális műanyag- és fémötvözetből készült csont is kilátszik a felhasadt bőr alól. De legalább már az a rikítókék vér nem szivárog belőle. Nem tehetek róla, de ez a látvány minden igyekezetem ellenére kioltja az indulataimat, és képtelen vagyok másra gondolni, mint arra, hogy alkalom adtán ki kell majd javítanom ezeket a sebeket az arcán.

– Ha mindenképp kérdéseket szeretnél feltenni, amikre válaszokat vársz – folytatom sokkal halkabban, lesütött szemmel –, akkor inkább azt kérdezd meg, hogy mibe fog kerülni nekem Patkány vendégszeretete.

Nem akarom megijeszteni, de hazudnék, ha azt mondanám, nyugodt vagyok azt illetően, hogy mit fog még követelni tőlünk, vagyis első sorban tőlem ez a kaland. Patkány vendégszeretetével nem az a baj, hogy ára van – azokban a körökben, ahol mozogni szoktam, majdnem mindent drágán mérnek –, hanem az, hogy képtelenség megjósolni ezt az árat. Ha olyan kedvében kapjuk el, akkor valószínüleg valami apróságot fog kérni, ami megvan pár perc alatt, de kényelmesebbé teszi az életüket a csatornában. Ha viszont nincs ekkora szerencsénk, akkor egy közel öngyilkos megbízással fogja mérni a bujkálás és regenerálódás értékét.

Paddy sejtheti, hogy komolyabb dolgokról van szó, mert ő is sokkal nyugodtabban szólal meg ismét:

– Rendben. Akkor válaszolj erre: mibe fog ez kerülni nekünk?

– Nekünk? – kapom fel a fejem hitetlenkedve.

– Igen, nekünk – bólint ő. – Ez nemcsak a te bulid, Lucas. Segítettél kimenteni Mary-t abból a börtönből. Akármit is kérjen ez a Patkány, ketten fogjuk megcsinálni.

– Ugye tudod – suttogom bizonytalanul –, hogy titeket sehova nem engednek majd innen? Ti lesztek a biztosíték, hogy bármit megcsináljak, amit kitalál. De ne aggódj, nem maradunk itt a feltétlenül szükségesnél tovább.

– Kezdjek aggódni érted? – Ekkor először érzem úgy, hogy visszatért kettőnk közé a korábbi dinamika.

– Még nincs miért. – Még inkább lehalkítom a hangom, és úgy folytatom. – Még mindig én vagyok a legjobb. De ezt nekik természetesen nem kell tudniuk. Addig jó, amíg azt hiszik, hogy az ő kezükben vannak a jobb lapok. Csak bízz bennem, Paddy, én pedig ígérem, hogy nem lesz semmi gond.