Szépek és Szörnyek

Vissza az emberek közé

Hatalmas adag kávéval felszerelkezve ülök be a gépterembe. Arra az esetre készülök, ha esetleg mégis rám törne az álmosság. Nem szeretnék ugyanis addig felkelni a monitor elől, amíg át nem néztem azokat a profilokat, amiket esetleg kiköpött a kereső algoritmus. Hatalmas elvárásokkal esek neki a feladatnak, és szinte azonnal csalódás is ér. Nem tudnám megmondani, mennyi eredményre számítottam, de arra biztos nem, hogy egyetlen nyomorult android-pszichológus információit kapjam vissza a több órás lefutott keresés végén.

Sóhajtva nyitom meg a dokumentumot, ha már így alakult, akkor kényelmesen, a kávémat szürcsölgetve fogom átolvasni azt az egyetlen árva profilt. Egyébként alig kezdem el átnézni, azonnal látom, hogy nem mindennapi elme az illető. Első blikkre pont annak tűnik, akit én keresek.

Jack Fernsby. Egy döbbenetesen meglepő külsejű férfi néz vissza rám a fotóról. Világos, piszkosszőke haja elegáns formára nyírt, néhol ezüstszürke tincsek vegyülnek bele, tovább emelve megjelenése különlegességét. A kezdődő őszülés miatt egy idősebb férfire számítok, de arca fiatalos vonásai alapján nem lehet idősebb nálam. Fakó-kék szemekkel kémlel a képről a világra, szája lebiggyenő ívén azok lemondó kifejezése ül, akik meg vannak győződve arról, hogy róluk nem készülhet jó kép – és természetesen általában hatalmasat tévednek. Felsóhajtok.

Hozzá képest is, éppen ahogy Paddy-hez mérve is, én fájdalmasan átlagos vagyok. Nem szoktam hiú lenni a külsőmre, meg a monitorok mögül úgysem lát senki, emiatt sem törődök vele általában, hogy mennyire vagyok kócos, vékony vagy úgy általában véve elhanyagolt. Paddy nélkül természetesen sokkal rosszabb lenne a helyzet. Elvitathatatlan tény, hogy miatta igyekszem jobban figyelni magamra. És persze Mary-re is. Bár azt sem tagadhatom, hogy amióta ennyire retteg a közelünkben lenni, ismét sokat romlott a helyzet, és elkezdtem visszacsúszni a régi rossz szokásaim közé. Ami azért probléma, mert ez a kislányra is kihat. Neki nem lenne szabad ártanom a saját önromboló életmódommal.

Miután eléggé megvizsgáltam dr. Fernsby fotóit a portfóliójában, és úgy érzem, hogy sikerült memorizálnom minden vonását olyan mértékben, hogy egy ezer fős tömegben is felismerjem, továbblépek a lényegi részre. Azonnal szemet szúr, hogy több diploma és képzés áll mögötte, mint amennyit én valaha hamisítottam magamnak. Nem is értem, hogy lehet valaki ekkora koponya, hogy ennyi mindent a fejébe tömjön. Oké, én sem vagyok hülye, de azért az én helyzetemet nagyban megkönnyítik a fejembe épített adattároló chipek. Azt meg kötve hiszem, hogy a jó doktorúr ilyen illegális módszerekkel turbózná a memóriáját. Az más kérdés, hogy hackereknél ez sajnos elengedhetetlen. Nem tudhat többet a konkurencia, mint én.

Egyébként Jack Fernsby portfóliója kifejezetten ígéretes, kevés hozzá hasonlóan képzett és jól menő android pszichológusról hallottam eddig. Tökéletesnek tűnik arra a feladatra, amire nekem szakember kell. Mire végigolvasom az adatlapját, az összes ajánlót, és mindent, amit a keresés felhozott róla, szemernyi kétségem sem marad, hogy mindvégig őt kerestem. Viszont, ha ekkora koponya, és ekkora név, felmerül a kérdés, hogy miért az archivált és törölt profilok közül kerül elő, miért nem hangos minden fórum és közösségi oldal az érdemeitől és eredményeitől?

Pár perc további kutakodás erre is megadja a választ, ami meglepően egyszerű. Azért, mert nagyjából három éve az egyik legnagyobb androidfejlesztő vállalat alkalmazásában áll. Ő a vezető android pszichológusok, aki kizárólag első szériás és prototípus modellekkel foglalkozik. Az internet szerint a magánpraxisa továbbra is létezik, de nagyjából egy csodára van szükség, hogy a botor jelentkező egyáltalán egy kezdeti konzultációt kiérdemeljen nála. Az első lépés pedig, ami eljuttathat ehhez, nem más, mint egy ajánlólevél valami felsőbb hatalomtól.