Szépek és Szörnyek

Felismerés

Lucas

Nem tudok aludni. Igazság szerint nincs ebben sem új, sem meglepő. Sosem voltam jó alvó. Patkány mellett megtanul az ember állandóan – még álmában is – éber lenni. Nem egy számára problémás fiókájától szabadult meg, miközben aludt, vagy adta utasításba hozzám hasonló kevésbé szerencséseknek, hogy végezzék el helyette a piszkos munkát. És ez a nyugtalanul alvás, ez a rossz szokás – vagy életösztön? – azóta is velem maradt.

Utóbbi időben pedig Paddy miatt nem alszom jól. Amilyen gyorsan csak lehet helyre akarom hozni a hibámat, és ez nem hagy nyugtot. Éppen emiatt az utóbbi pár éjszakához hasonlóan, egy idő után most is elunom a félálomban forgolódást és a rémálmokat – amikor épp sikerül elbóbiskolnom, mindig megtalál valami rémkép, ami után remegve riadok fel –, ezért inkább a felkelés mellett döntök. Teljesen mindegy, hogy még csak nem is hajnalodik, de ha tudok előrelépéseket tenni, akkor már megérte.

Első utam a konyhába vezet. Főzhetnénk egy kávét is, de inkább csak kiveszek egy energiaitalt a hűtőből. Elmondani sem tudom, mennyi ilyenen éltem. Párszor az évek alatt megpróbáltam megválni tőle, de mindig arra jutottam, hogy a jó, alapos és persze gyors munkához elengedhetetlen – az meg, hogy hányszor voltam rosszul tőle az más kérdés. Még félálomban vonszolom ki magam a konyhába, éppen ezért alig érzékelem a külvilágot.

Robotpilóta üzemmódban veszem ki a hűtőből az energiaitalt, és bontom fel a fémdobozt. Belekerül pár kortyba, mire bunker ingerei értelmet nyernek körülöttem. De amint a hallásom és látásom kiélesedik, és a szaglásom is magához tér, azonnal tudom, hogy valami baj van. Statikus zajt hallok és füstszagot érzek, és már azt is értem, miért láttam kissé homályosan. Majdnem kicsúszik kezemből a fémdoboz, ahogy óriási lendülettel körbe fordulok, így próbálva beazonítani, hol lehet a forrás.

A felismerés azonnal kijózanítóan zúdul a nyakamba. A dolgozószoba... A gépterem. Onnan érzem a füstöt, és onnan hallatszik a recsegés is.
Körbefuttatom pillantásom a konyhán fegyver után kutatva. Olyan fegyver után, amivel két másodpercnél hosszabb ideig lesz esélyem Paddy ellen. Nem érek rá azon merengeni, hogy miért a legrosszabb forgatókönyv fut végig az agyamon. Egyszerűen csak a tapasztalat dolgozik bennem, ami már nem egy esetben mentette meg a bőrömet. Mivel a konyhában nem akad a kezem ügyébe semmi, ami hasznosítható lenne, ezért úgy ahogy vagyok, egyszál pizsamával felvértezve indulok a gépterem felé.

Majd két lépés után meg is torpanok. A statikus gépzajon és füst szagon kívül semmi gyanúsat nem észlelek onnan. Ha Paddy-t meghackelték, vagy ha egy visszamaradó, esetleg rejtett program ellenünk fordította, akkor először is Mary-t kell biztonságba helyeznem. Így inkább irányt változtatok, és a Paddy-vel közös szobájukba megyek. Itt a teljesen megszokott látvány fogad, a kislány  nyugodtan alszik a takarók hullámai közt, bár az apja nincs mellette. Az ágy mellé lépek, és egyetlen határozott mozdulattal kiemelem onnan Mary-t.

A régi tulajok annyira paranoiásak voltak, hogy amikor a bunkert építették, még arra is gondoltak, hogy betörhetnek ide, esetleg a bent menedéket találóktól kell majd megvédeniük magukat. Éppen ezért épült a komplexumhoz egy pánikszoba is. Ott akarom elrejteni Mary-t. Paddy nemcsak azért nem tud majd oda bejutni, mert áthatolhatatlanok a falai, hanem azért sem, mert nem tud róla, mit kellene keresnie. Ha pedig velem történik is valami ma éjszaka, a kislány biztonságban lesz.

Ahogy pánikszoba felé tartunk, Mary felébred a karomban. Csodálkozástól, és félelemtől elkerekedett szemekkel azonnal szólni készül, de megrázom a fejem, jelezve neki, hogy csak halkan. Én is suttogva szólalok meg:

– Valami baj van. Nem tudom, hol van apukád, de most el kell bújnod. Oké, Tücsök?

A kislány tekintetébe rémület költözik, remegve bólint, amit nézhetnék akár nyaka önkéntelen rándulásának is. De biztosan tudom, az eddigi kalandjaink után megtanulta már, mi forog kockán, és hogy az aggodalmam nem játék.