A 20 éves Min Ha Eun élete gyökeresen megváltozik, mikor szüleivel és bátyjával Szöulba költözik. Mivel az élet nem egy habostorta, ezért Ha Euné is tovább bonyolodik. Nem is beszélve arról, hogy egyik pillanatról a másikra egy idegen világban talál...
-Akkor én ezt most visszaveszem, tekintve, hogy nem engedtem meg, hogy használd. - rántotta le rólam meleget adó, viharvert köpenyét a vöröses hajú fiú. Hangjában ingerültséget véltem felfedezni. Meg kell hagyni, ezzel az akciójával hatásosabb ébresztőnek bizonyult a leharcolt vekkeremnél. Mire kellően magamhoz tértem, Sam már elment otthonról. Mint Charlotte-tól megtudtam, munkába sietett ilyen hevesen. Van egy saját kovácsműhelye a piacon, az ott eladott tárgyakból pont annyira futja, hogy szűkösen, de meg tudjanak élni. Én meg ide állítottam hozzájuk konkrétan semmi nélkül. Most már kezdem sejteni miért is nevezett korábban élősködőnek.
Ahogy ígértem tegnap, besegítettem Sam nagyanyjának a ház körül. Bármit bízott is rám az anyó, megcsináltam. Leporoltam azt a pár könyvet, ami a nappaliként szolgáló helyiség polcain sorakozott. . Az egyik vastag kötésű felkeltette az érdeklődésem. A bordó támlájú könyv gerincén aranyozott, cikornyás betűkkel ez állt: "A Nagy Kontinens földrajza és népessége" . -Nyugodtan beleolvashatsz, ha érdekel. - szólalt meg Charlotte rám emelve mindig derűs tekintetét. Volt egy olyan érzésem, hogy egész eddig engem figyelt. Hálásan pillantottam felé, majd a kezembe vettem az érdekesnek tűnő kötetet. Alig emeltem le a polcról, majdnem le is ejtettem. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen nehéz lesz. Terhemmel a legközelebbi székhez vánszorogtam. A könyvet az ölembe fektettem és alaposabban is szemügyre vettem. Látszott rajta, hogy nem igen lapozgatják, vastag porréteg terítettem be keményebb fedőlapját. Megszokásból lefújtam róla a makacs porcicákat, aminek egy hosszabb ideig tartó köhögő roham lett a vége.
Miután kiköhögtem az évtizedes port, találomra felcsaptam valahol. Egy térképre bukkantam, amely a kontinens országait és jelentősebb helyeit ábrázolta. A Gyilkos-Csoda-forrást is egyből kiszúrtam és ami azt illeti nem igazán tetszett, amit láttam. Borzasztóan messze helyezkedett el Animáliától, a fővárostól. Egy hónap mindenképp, míg eljutunk oda. Legalábbis így saccoltam. Azt meg persze meg sem merem említeni, hogy ez valószínűleg nem lesz ilyen egyszerű. Sam biztos okkal óckodik az úttól, szóval ennél csak veszélyesebb és fárasztóbb lehet. Meg hát nem véletlenül szerepel a forrás nevében a gyilkos szó. És az úti célunkat megelőző utolsó város neve: Végvár sem kecsegtetett semmi széppel és jóval.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Miután a szomszédos országokat is tanulmányoztam, tovább lapoztam a könyvben. A "Különleges tárgyak és ritka képességgel bíró eszközök" című szekcióban olyanra bukkantam, amire végképp nem számítottam. Egy rajzot találtam, ami szinte teljes egészében egyezett a nyakamban lógó sólyom tollas nyaklánccal. Önkéntelenül is a nyakamhoz kaptam, de már nem függött ott semmi. -Elhagytam volna? - futott át a nyugtalan gondolat a fejemen
-Sejtettem. - szólalt meg váratlanul Charlotte, közvetlen a hátam mögül, mire összerándultam az ijedtségtől. Ki tudja, mikor lopózhatott a hátam mögé. -Pontosan mire is tetszik gondolni? - kérdeztem zavartan. -A nyaklánc. Láttam, hogy keresni kezdted, amint megláttad a képet. Ezt leszámítva már az első találkozásunkkor láttam rajtad, hogy nem vagy idevalósi. Ezek szerint az unokám tényleg nem tévedett.
Az ékszer lehetővé teszi viselőjének, hogy egyetlenegyszer utazzon a világaink között. Eddig csak egyről hallottam az országunkban. Vagy nagyon szerencsés, vagy nagyon gazdag lehetsz, hogy hozzá jutottál egyhez. Rendkívüli ritkaság ez: a megmunkálása rengeteg időt vesz igénybe, az előállításához egy Utazó vérére van szükség. Ez a képesség még ritkábban üti fel a fejét, mint a Fehér Holló. -Akkor ez azt jelenti, hogy itt ragadtam? - pánikoltam be teljesen, minek is tagadtam volna le, hogy igaza van. -Nagy az esélye, ha csak nincs a zsebedben egy fiola vér, vagy nincs Utazó ismerősöd. -Hát akkor meg vagyok lőve. - gyülekeztek a könnyek a szemeimben elhomályosítva a látásomat.
Megrémisztett a gondolat, hogy az egész életemet egy idegen világban kell leélnem. Hogy a tesómat, a szüleimet és a barátaimat nem láthatom soha többé. -Ne sírj drágám! Először visszaszerezzük a hangodat, most az az elsődleges. Utána a hazajutásodról is gondoskodni fogunk. - nyugtatgatott, közben pedig engem ölelve a hátamat simogatta körkörös mozdulatokkal. -Köszönöm! - tátogtam miután elhúzódtunk egymástól.
Gyors mozdulatokkal eltüntettem a sírás nyomait. Egyedül a szemeimmel nem tudtam mit kezdeni. Sosem szerettem mások előtt sírni, ezzel még gyengébbnek tűnhetek a szemükben. Jól is tettem, alig telt el néhány perc és jellegzetes kopogás - az evilági Morse-kód - hangzott fel az ajtó felől. Valamivel viszont másabb volt, mint múltkor. Hosszabbnak tűnt, mintha Sam megtoldotta volna néhány plusz ütemmel. -Hmm. Úgy tűnik vendégünk lesz. - fordult felém az anyó, majd kinyitotta az ajtót.
Először Sam lépett be rajta az elmaradhatatlan köpenyébe burkolva. Utána egy másik, kb. vele egyidős fiú következett. Az ismeretlen srác vagy 5 centivel magasabb volt Samnél. Testalkata izmos volt, de látszólag nem fektetett különösebb hangsúlyt az edzésre.
Sötétbarna haj keretezte arcát, szemeiben - amiket egyenesen rám irányított - gyermeki kíváncsiság csillogott. Az ő alakját nem rejtette köpeny, szürke pulcsi féleséget és fekete nadrágot viselt, valamint fekete bakancsot. Hátán egy telepakolt hátizsák csücsült. Olyan hatást keltett, mintha gazdája túrázni készülne. Ruhái Saméhez képest jobb állapotban voltak, nem voltak kopottak, vagy viseltesek. Szinte újnak is mondhattam volna őket. Vagy nagyon jómódú Róka lehet, vagy valamelyik másik törzshöz tartozik. Eddigi tapasztalataim alapján az első lehetőséget ki is zártam. A fiú nem rendelkezett semelyik Rókákra jellemző tulajdonsággal.
Egy darabig zavartan néztük egymást, majd nagy megkönnyebbülésemre a kezébe vette az irányítást. -Öhm... szia! A nevem Kim Taehyung, Sam egyik barátja vagyok. - kellemes hangja meglepően mélyen csengett. Koreaihoz szokott szájából különösen csengettek az angol kifejezések. -Öhm... nem tudom mit mondjak... - nevetett zavartan, közben a tarkóját vakargatta. Mosolya félénk volt, olyan, amiért a legtöbb lány megőrülne és nyálcsorgatva rontana rá. Bár meg kell hagyni, tényleg aranyosan festett. -Az enyém Ha Eun. - mosolyogtam rá. Arcán meglepettség futott át tátogásomat látva. Észbe kapva gyorsan palástolta, nehogy megbántson vele. Hogy lehet ez a két fiú ennyire különböző?
-Nagyi, Tae itt maradhat addig, amíg nem talál másik helyet, ugyanis a mostohaapja ma kipenderítette otthonról. - fordult Charlotte felé. -Felőlem oké, Ha Eun te benne vagy? - nézett rám, mire kikerekedtek a szemeim. Nekem mióta van beleszólásom ebbe? -Na persze, nyilván neki is van beleszólása. - forgatta a szemeit Sam. -Nehogy már ő döntse el! -Igazán nem akarok senkinek a terhére lenni. - hajtotta le a fejét Taehyung. - Ha zavarok, tudok másik helyet keresni.
-Ha kevésbé vagy olyan undok, mint Sam, akkor felőlem maradhatsz. - kacsintottam, a számomra szinte azonnal szimpatikus fiúra. -Na látod, ugye milyen idegesítő? - morogta a vörös a barnának. -Hát pedig szerintem jófej! - kacsintott ő is egy sejtelmes mosollyal. -Hé! - bokszolt a vállába Sam, arcán az elárultak csalódottságával. - Te is fiam Taehyung? - szólt drámaian. Mindannyian nevetésben törtünk ki Sam kivételével. Mégis meg mertem volna rá esküdni, hogy a fiú szája sarkában egy halvány, de annál őszintébb mosoly bujkált.
