Az ezüst róka meséje (Jimin ff.)

Az Örökélet Elixíre

~Taehyung szemszöge~

-Mi a baj, Sam? - bámultam még mindig a fiút. Az arcán szélsebesen elsuhanó sötét árnyak egyszerűen nem hagytak nyugodni. Valami okának biztos lennie kell, hiszen ő nem az az anyámasszony katonája, aki a saját árnyékától, vagy a tükörképétől megretten.
-Nehogy azt mondd, hogy a "Vakond-erdő" névről semmi sem jutott az eszedbe. - forgatta a szemeit bosszúsan.
-Pedig pont erre készültem… - szólaltam meg zavartan.
-Nyugi, én sem tudom mire gondolhat. - kapcsolódott be Ha Eun is.
-Ezen már meg sem lepődöm. - sóhajtotta a vörös, olyan fájdalmasan, mintha egy csapat gyengeelméjűnek próbálná elmagyarázni, miért hülyeség a lakatlan szigetre lakatot vinni.

-Na szóval… - kezdett a magyarázatba Sam -, mikor kisebb voltam, Charlotte rengeteget mesélt nekem lefekvés előtt. Valamiért még tizenévesen is lekötötték a történetei a figyelmemet. Órákig el tudtam hallgatni, ahogy lágy hangja betölti a házat, szavai nyomán pedig újabb és újabb szereplő, vagy helyszín jelenik meg lelki szemeim előtt.

Volt egy története a Vakond-erdőről is.

Arra szerintem rájöhettetek  már, hogy ezt az erdőt többnyire Vakondok lakják. - vezette végig rajtunk tekintetét, majd beleegyező bólintásainkat látva folytatta.
-Akik nem meglepő módon borzasztóan jól értenek az ásáshoz. A Vakondok által kivájt, kacskaringós járatok és a fák sűrű, áthatolhatatlan rengetege pedig valóságos labirintust alkot. Ahonnan belső segítség nélkül a lehetetlennel egyenlő a kijutás esélye. Az a hír járja, hogy ez a valaha volt legnagyobb és legbonyolultabb útvesztő.
És akkor felmerül a kérdés, hogy miért is volt szükségük egy ilyen óriási labirintusra.
-Valamit rejtegetnek.
-Ez így is van. - nyugtázta egy bólintással a válaszomat.
-Jó, de mit? - vette ki a lány a számból a szót, legalább olyan kíváncsian, mint jómagam.
-És épp erre ad választ az a bizonyos történet.

"Mióta az ember az eszét tudta, ámulatba ejtették a hősies eposzok, amelyek istenek  véget nem érő harcairól és a világ keletkezéséről szóltak. A felvonultatott hatalmas seregek és a különös teremtmények, amiknek kizárólag az istenek tudtak parancsolni. De ami a legjobban megmozgatta a fantáziájukat, az a természetfelettiek képességei, örök fiatalságuk és a halhatatlanságuk volt. Titkon az emberek egy része arról álmodozott, mi lenne, ha örökké élhetne és így több időt tölthetne a szeretteivel. Mások pedig egyszerűen csak féltek az ismeretlentől, ami az elmúlással járt.

Másik részük viszont inkább a képességeket választotta volna, hiszen annak több hasznát látta. Az utóbbiak kívánsága hihetetlen módon teljesülhetett. Mikor ezer évvel ezelőtt a csatározások véget értek, *Tu-Ti-Po vagy másik nevén Tu-Ti-Kung, a jólét és bőség istene úgy látta jónak és igazságosnak, ha a seregekben harcoló embereket és utódaikat megjutalmazzák. Addig beszélt a többi istenségnek, míg azok elfogadták javaslatát. Mindegyikük a hozzá hű családokat, vagy nemzetségeket megajándékozta a képességével. Ennek persze volt egy feltétele is: ha a szükség úgy hozza, mint egy elit hadtest harcolnak az istenség seregében, ha az harcba hívja őket. Az emberek földet is kaptak, a Nagy Kontinens egész területét, ahol a hasonló képességekkel rendelkezők saját országot alapítottak. Így született meg Animálium, Kristálium, Herbárium és a Sivatagi Pusztaság is.

Az istenek most már háttérbe vonultak és onnan figyelték tovább az emberek ténykedéseit. Nem avatkoztak közbe, csak csendben szemelélődtek és hagyták, hogy az emberek elkövethessék a saját hibáikat. A baklövéseket, amik emberekké teszik őket és alkalmat biztosítanak a tanulásra és a fejlődésre is. Több emberöltő elteltével pedig még el is felejtkeztek azokról a kis "hangyákról", akiknek örök életükre fájt a foguk. Ez a fajta eszme viszont nem szűnt meg az idő elteltével, hanem tovább erősödött, generációkon ívelt át. Míg nem, egy ember sikerrel nem járt. Ez a személy, Jeon Min Ho rendelkezett képességgel is, még pedig a gyógyítással, de ő betegségeket és járványokat kezdett hozni az emberekre. Mert ahol jó szándékú emberek vannak, ott előfordulnak az ellenkezőek is. Mint ahogy ahol fény van, ott fellelhető a sötétség is. A kettő nem létezhet egymás nélkül.