Az ezüst róka meséje (Jimin ff.)

Nyomok

~Írói szemszög~

Május végének közeledtével egyre melegedett az idő, nem véletlenül, hiszen ezt a hónapot akár a nyár kapujának is lehetne tekinteni. A nappalok alig észrevehetően hosszabbodtak, a hőmérséklet is lassan, de biztosan emelkedett, hogy július végére, augusztus elejére elérhesse maximumát. Gyakran előfordultak kisebb záporok, zivatarok, melyeket a hirtelen feltámadó szél és a fülledt levegő jelzett előre. Az emberek áhították ezeket az alkalmakat, hiszen az eső kellemesen lehűtötte az olykor forrónak mondható időjárást.

Ezen a délutánon is párás volt a levegő, szinte már fojtogatóan. A szél is olykor-olykor erőre kapott. A sötét fellegek még nem gyülekeztek a láthatáron, de ettől függetlenül sejteni lehetett, hogy eső közeleg. Ha ez pedig nem volt elegendő bizonyíték, akkor elég volt meghallgatni az idősebb korosztály ízületi fájdalomról, vagy esetleg fejfájásról való panaszkodását.

Bár még csak nyárelő volt, azok közül, akik tehették, sokan árnyékba húzódtak, hogy később folytathassák munkájukat, ha már kedvezőbbek lesznek a körülmények. Ennek volt köszönhető az is, hogy szinte akadálytalanul haladhatott a keskeny utcákon keresztül az Ezüst Róka elfogására kirendelt járőrcsapat. A menetet egy magabiztos lovas vezette, míg mögötte kb. egy tucat katona menetelt fáradhatatlanul. Alighanem jó kondiban lehettek, hiszen a palota nem két méter távolságban helyezkedett el a nyomornegyedtől, ugyanis odatartottak. Ez volt az egyetlen olyan hely, ahol a Rókákat megtűrték, szóval logikusnak tűnt itt kutatni utána.

A nyomornegyed lakóiból eltérő reakciókat váltott ki ez a fajta megmozdulás, amit a rendfenntartók képviseltek. A keményebb kötésű férfiak gyanakodva és rosszindulattalteli tekintettel vizslatták a betolakodókat. Voltak olyanok is, akik ajánlkoztak, hogy segítenek az őröknek, bármiről is legyen szó. Minden lehetőséget meg akartak ragadni, ami csak egy szikrányi reménnyel is kecsegtetett azt illetően, hogy valamelyest javulnak a nyomorúságos életkörülményeik. Még akkor is, ha ehhez be kell nyalniuk az ellenségnek, az elnyomó hatalomnak, ezzel a saját, maradék méltóságukat is sárba tiporva.

A többség azonban rettegett. Féltek, hiszen nem tudhatták ezeknek a Farkasoknak mi dolga van erre felé. Milyen őrült gondolatok foroghattak már megint Min Jae fejében, aminek eredményeként ide rendelte őket? Fogalmuk se volt róla...A tudatlanságból bizonytalanság és gyengeség következett, ezek pedig félelmet szültek. Lehet, előlről kezdődik az egész szenvedés és hercehurca? Melyik családot szakítják szét megint? És melyik lesz az, amelyik majd sosem egyesül újra, vagy némelyik tagja csak hiányában lesz jelen? Megannyi kínzó és fájdalmas kérdés, mely belülről emésztette a Rókák lelkét, akárhányszor a közeledő alakokra pillantottak. Sokan lehajtották fejüket és a földön heverő kavicsokat fixírozták. Csak ne kelljen az őrök szemébe nézniük, így magukra vonva azok figyelmét és újabb okot adni egy-egy erőszakos cselekdetre. Bár többnyire nem is volt szükségük okra ahhoz, hogy megverjenek valakit, vagy belerúgjanak valakibe, ha az éppen "útban" volt.

De voltak olyanok is, akik otthonuk rejtekéből kísérték figyelemmel az eseményeket.

A lovas, aki történetesen Nam Kun Woo volt, végre megállította a parancsnoksága alá tartozókat.
-Keressetek nyomokat és tudjatok meg mindent erről a fattyúról! - utasította őket határozottan, majd ő is így tett.
Leszállt a lováról és kantáron vezetve a jószágot kérdezősködni kezdett. Többnyire eredménytelenül, hiszen a Rókának volt annyi esze, hogy nem lófrált fel-alá az utcákon, hanem meglapult és nem hívta fel magára a figyelmet.

Kun Woo kénytelen volt stratégiát váltani, most már a kérdéseit nem kifejezetten célpontjára élezte ki, hanem bármilyen gyanúsnak mondható személyről szóló információt hasznosnak talált. Így jutott el egy középkorú férfiig, aki halkan pisszegve hívta magához őt.
-Hallgatom! - pillantott az idegen fickóra, aki hirtelen felindulásból az informátorának tette meg magát.
-Öhhmm... Mennyit is ér magának ez az információ? Tudja, manapság a pénz beszél... - dörzsölgette a tenyerét a férfi.
-Mennyit akar?
-Mivel nem vagyok telhetetlen, megelégednék 1000 arannyal is. - felelte vigyorogva, már előre örült a szerencséjének, ami véletlenül éppen a parancsnokkal hozta össze.
-Rendben. - egyezett bele fogát csikorgatva Kun Woo. Egyáltalán nem volt ínyére ennyi pénzt kiadni egy olyan információért, ami lehet, kicsit sem megbízható, vagy az emberei már ki is derítették, csak még egyikük sem tett jelentést róla.

Miután a fickó megkapta az összeget (az örök rejtély marad, hogy Kun Woo-nál milyen apropóból volt kapásból ennyi pénz), beszélni kezdett.
-Van egy alak, aki bárhová is megy köpenyt visel...
-Na és ebben mi különleges van, az emberek többsége hord köpenyt. - vágott közbe türelmetlenül a hajtóvadászat vezetője. Ha valaki, hát akkor ő nem engedhette meg magának, hogy pocsékolja a drága idejét.
-Ha nem vágott volna közbe, elmondtam volna, hogy ez a férfi mindig a szemébe húzza fekete, viseltes köpenyének csuklyáját, mintha nem akarná, hogy bárki is felismerje.
-Ez kezd érdekessé válni. - szúrta közbe Kun Woo. - Van még valami?
- Ami azt illeti, igen. A férfi kovácsként szokott dolgozni, van is egy standja a piacon.
-Azt meg tudja mondani, merre lakik?
-Abból a sikátorból szokott előbukkanni. - mutatott egy kis, szűk, eldugott járatra jobb oldalt.

Nem sokkal később a sikátor bejárata előtt állt az embereivel, amikor egy lovas tűnt fel a látómezejében.
-Híreket hoztam! - kezdett is bele mondadójába, amint hallótávolságon belülre került. Kun Woo eléérve leszállt a hátasáról és meghajolt.
-Hallgatlak.
-A városkaputól jövök, ahol a kapuőrök már megtették az elrendelt intézkedéseket. Ennek ellenére szükségesnek éreztem kikérdezni őket, arról kiket is engedtek még ki a lezárás előtt. És a listán szerepelt a maga mostohatestvérének, Kim Taehyungnak a neve. Vele pedig még két ember utazott, akiket a szolgálóinak mondott. Ebből az egyik pedig Róka volt.
-Óh, szóval még a várost is elhagyta az a vakarcs! Hogy lehet egy férfi ennyire nyámnyila? - ejtette ki a szavakat fölényesen, némi undorral fűszerezve. - Ami a Rókát illeti, elég gyanús, hogy pont most lépett le...meg az is, hogy Taehyungnak szolgálói vannak, ettől még gyanúsabbá válik ez az egész. - tűnődött hangosan. - Milyen színű volt a haja? - fordult a hírvivő felé.
-Azt nem kérdeztem, uram.
-Fogj még két embert és eredjetek utánuk! - adta ki a parancsot, mire a hírnök felpattant a lovára és elviharzott.
Lehet, csak egy nyomorék vörös Rókáról volt szó, de nem akart kockáztatni, hiszen ki tudja, van rá esély, hogy az Ezüst Róka volt az. Legalábbis az időzítés elég gyanúsnak tűnt. Amíg pedig az emberei utána járnak ennek, addig ő itt rendezi el a dolgokat.

-Akkor induljon a hajtóvadászat! - kiáltotta, és bevágtatott a sikátorba. Az emberei hasonló harci kedvvel eredtek utána.
Szemük előtt a vérdíj hatalmas összege lebegett, amit ha nem is testvériesen osztanak majd el, akkor is elegendő lesz ahhoz, hogy mindannyian gond nélkül élhessenek hátralévő életükben.