Az ezüst róka meséje (Jimin ff.)

Vakond-erdő

~Írói szemszög~

Már messziről hallatszott a lovak patáinak dübörgése a száraz, poros úton, olyan éktelen zajt csapva, hogy még a fúvós zenekarok hangerejével csivitelő madarak énekét is sikerült elnyomnia. Ennek és a hatalmas porfelhőnek volt köszönhető - amely, mint egy hatalmas jelzőrakéta, lebegett az ég felé -, hogy Pocokváros kapujának őrei már jóval azelőtt észlelték a három lovas közeledtét, minthogy azok valójában látótávolságba kerültek volna.

A három lovas lassú poroszkálásra ösztökélte az állatokat, amint a város határába értek. A főnök, vagy legalábbis az a lovas, aki annak látszott a többi közül, odaléptetett az őrök elé, míg a másik kettő félrehúzódott.

-Nam Kun Woo parancsnok küldött. - halászta elő szürkés köpenyének belső zsebéből a jelvényét és az utat elálló katonák képébe tolta azt. Azok jó alaposan végigmérték a hírnököt igazoló faragott kőzetdarabkát, majd miután megbizonyosodtak arról, hogy nem hamisítvány, helyeslően hümmögtek egyet és várakozva pillantottak a férfira.
- Járt erre egy Kim Taehyung nevű Farkas? - tette fel kertelés nélkül a kérdést, amire a választ várta.
-Igen, két szolgálóval az oldalán: egy Rókával és egy lánnyal, akiről nem tudtuk megállapítani hova tartozik.
-A Rókának milyen színű volt a haja?
-Természetesen vöröses. - felelt értetlenkedve a fiatalabbik.
-Azt nem tudják hova mehettek innen?
-A Taehyung nevű a nagyszüleit jött meglátogatni. Másik úticéljáról nem tudunk, de mikor elhagyta a várost nem Animália felé indultak, hanem a másik irányba.
-Mi a legközelebbi város arrafelé? - kérdezte a hírnök, hiszen nem rendelkezett beépített GPS-sel.
-Vidralaka, az odavezető út a Vakond-erdő mellett halad el, ott még utolérheti őket.

A hírnök megköszönte az információt és pár perc múlva ismét úton voltak. Minden másodperc számított, totojázásra nem volt idejük. A jószágokat feszes tempóra ösztökélték, minél előbb oda kellett érniük, mert még a végén elkerülik a lehetséges szökevényt és csak a hűlt helyét találják. Ebben az esetben pedig semmi jóra nem számíthatnának a parancsnok személyétől.

Egy jó óra lovaglás után egy sötét erdősávot pillantottak meg a távolban. Ahogy a kapuőrök is mondták, az út az erdő mellett vezetett végig. Helyben voltak. Egy újabb húsz perc elteltével már az erdő szélén álldogáló, az ég felé törő csenevészebb fácskákat is kiszúrták. És még valamit, pontosabban valakiket. Két fiú és egy lány ácsorgott a fák árnyas lombja alatt. Valószínűleg azok, akiket eddig kerestek.
-Ők azok! - kurjantotta el magát az egyik társa. Talán túlságosan hangosan is. A vöröses hajú fiú és a barna felkapta a fejét a hangra, majd szinte egyszerre nyúltak a lány egy-egy karja felé és határozott mozdulattal a fák közé rántották, amely úgy nyelte el őket hirtelen, mint mikor az amőba bekebelezi táplálékát.

~Ha Eun szemszöge~

-Nem esett bajod? - nyújtotta felém kapaszkodó gyanánt a karját Taehyung. Ugyanis olyan hirtelen ragadták meg a kezemet és ráncigáltak a fák takarásába, hogy a hatalmas lendülettel nem tudtam mit kezdeni, megbotlottam és elestem.
-Kutyabajom és köszönöm! - fogadtam el mosolyogva fiú hatalmas, meglepetésemre picit kérges tenyerét és abba kapaszkodva tápászkodtam fel a göröngyös talajról. Sam tüntetően másfelé nézett, mint akit rohadtul idegesít, amit csinálunk.

-Most, hogy kiturbékoltátok magatokat, igazán megnézhetnénk, hogy elmentek-e a lovasok. - nyilatkozott Sam nem túl kedvesen, de a szó hallatán forróság öntötte el az arcomat Tae pedig köhintett egyet legalább olyan zavarral, mint amivel én küszködtem.
-Ajjj, basszus! - hallatszott a vörös hangja a távolból.
-Baj van? - kiabálta Taehyung ugrásra készen, megfeszült izmokkal arra várva, hogy barátja kimondja a varázsszót, ezzel engedélyt adva, hogy segítségére siessen.