Az ezüst róka meséje (Jimin ff.)

A megváltozott álom

~Ha Eun szemszöge ~

Másnap kora reggel, kialvatlanul ébredtem. Most kivételesen nem a hely idegensége miatt nem pihentem ki magam. Hanem egyszerűen az alvás közben látott álom volt az oka. Ismét a csuklyás fiúról álmodtam és most végre a kilétére is fény derült.

Tollaimba belekapott a játékos szél, vad fogócskára invitált, de ezúttal ellenálltam hívásának. Ennek nem most volt az ideje. Jobban foglalkoztatott az alattam elterülő város. Ami egyértelműen Animália volt. Ráismertem a kacskaringós utcák rengetegére, az apadhatatlan ember áradatra és a piac élettel teli nyüzsgésére.

Szememmel álmaim ismeretlen feketecsuklyás alakját kerestem. Nem volt nehéz megtalálni, hiszen Usain Boltot megszégyenítő sebességgel kerülgette az embereket. Mozdulatainak kecsességére ismét rácsodálkoztam. Valami viszont változott, ezt határozottan éreztem. A férfi folyamatosan a háta mögé pillantgatott, mintha az üldözőit keresné. S abban reménykedne, hogy sikerült leráznia őket. A szerencse nem az ő pártján állt, az őt üldöző fegyveres őrség nemhogy lemaradt volna, hanem rohamos tempóban egyre közelebb és közelebb került hozzá. Mit csinálhatott, hogy ilyen elszántan el akarják fogni?

A fiú futás közben néha-néha tapsolt egyet, amit nem tudtam hova tenni. Mert hát nem változott tőle semmi. Látszott rajta, hogy emiatt egyre feszültebbé vált. Az biztos, hogy nem végtelen jókedvében ütötte össze a két tenyerét. A nagy rohanás közben meg-meglibbent a gondosan fejére húzott csuklya. Felfedte ezüst színű haját. Még nem találkoztam olyannal, akinek ilyen színű haja lett volna. Vajon melyik törzshöz tartozhat?

A férfi, mint aki újabb veszélyforrást szimatol, megtorpant egy pillanatra. Ez hatalmas felelőtlenség volt a részéről. Valószínűleg megérezte, hogy még valaki figyeli. Tekintetét az égre emelte, egyenesen rám. Ismét ő volt az egyetlen, akinek feltűnt jelenlétem. A hirtelen mozdulatra hátracsúszott az arcát árnyékoló ruhadarab. A meglepettségtől alig kaptam levegőt. Sam barna tekintete fúródott kikerekedett szemeimbe.
- Ő lenne az… az Ezüst Róka? - fészkelte be magát a fejembe a gondolat. Hiszen egy óvodás is összerakná a rendelkezésre álló információ morzsákat. A Róka származása és az ezüst haj. A gondolatot aztán gyorsan félre is tettem, amint felgyorsultak az események.

Míg Sam bámészkodott, üldözői veszélyes közelségbe kerültek. Most azonnal indulnia kellett, ha esélyt akart a menekülésre.
-Siess! Ott vannak mögötted! - kiabáltam volna torkomszakadtából, de madár lévén csak egy kétségbeesett, de ugyanolyan erőteljes rikoltásra futotta. Reménykedtem, hogy ért a szóból.

Újból futásnak eredt, a katonák már a sarkában voltak. Egy pillanatig úgy tűnt, minden rendben lesz; a tömeg alkalmasnak bizonyult a meneküléshez. Csak annyi lett volna a dolga, hogy szépen elvegyül a rengeteg ember között. De, mint mondtam a szerencse nem az ő oldalán tette le a voksát. Egy pillanatnyi figyelmetlenség és minden elveszett.
Ha nem pillantgat a szeme sarkából felém, talán megmenekülhetett volna. Egy szempillantásnyi ideig nem figyelt a lába elé és meg is lett az eredménye: az alig egy perce, egy ügyetlen kofa által szétszórt zöldborsó bosszút állt rajta. Alig, hogy rájuk lépett, megcsúszott és hátravágódott. De ezt is olyan baromira kecsesen tette, amit a legjobb táncosok is megirigyelnének.

Vége volt. A katonák köré özönlöttek esélye sem volt a menekülésre, bárhogy is próbálkozott. Nem hagyta magát, az egyik őrt gyomorszájon vágta, a másiknak meg lekevert egyet. De sajnos ez sem volt elég. Felrángatták a földről és bilincsbe verték. De előtte még kapott egy-két ütést, csakhogy a törődés se maradjon el. A két, általa megsebesített katona elégedetlen vett rajta revánsot. Ha jól láttam az ajka felrepedt, a sebből vékonyan szivárgott a bíborvörös vér.