Az ezüst róka meséje (Jimin ff.)

Előkészületek

~Ha Eun szemszöge~

-Na, most, hogy ismeritek egymást, ideje nekilátni a lényegi dolgoknak! Első körben tervezzük meg az útvonalat! Minél előbb túl akarok lenni ezen az egészen. - törte meg a beálló csendet az alacsonyabbik fiú.
-Hmm… útvonal? Csak nem túrázni mentek? - kérdezte Tae egy sejtelmes mosollyal az arcán.
-Hát, úgy is vehetjük… de ne számíts semmi olyanra, hiszen te is tudod, hogy van párom. - sóhajtotta.
-Amúgy nem csak mi megyünk, hanem te is, különben vagy én, vagy a lány, de valamelyikük biztos kárt tesz a másikban.
-Hát végül is nincs más programom… - vigyorgott Taehyung, előre örülve a "kis" kiruccanásnak.
-Mikor indulunk?
-Amint megvan az útiterv és szereztünk megfelelő felszerelést.

-És hova megyünk, a Sólyomfészek rengetegbe? - kérdezte még mindig vigyorogva.
-Nem, a Gyilkos-Csoda-forráshoz.
-Aha, az egy jó hely. - bólogatott nagy beleéléssel, fel se fogva mit is mondott Sam.
-Várjuk! Hogy mi? Ti teljesen megőrültetek?! - esett le neki végre a tantusz. - Az egy öngyilkos küldetés!
-Én is tisztában vagyok vele, de Ha Eun elvesztette a hangját és nincs más lehetősége. És nekem sincs, hiszen a nagyanyám hajthatatlan a témában.
-Várjuk, te mióta is állsz ki Ha Eunért? - kérdezte Taehyung szemöldök ráncolás közepette.
-Most nem ez a lényeg… - rázta a fejét Sam.
-Óóhohó! Dehogynem!

-Fiúk, elég! - hadonásztam magam előtt, hiszen kiabálni nem tudtam. Reménykedtem benne, elég hülyén nézek ki ahhoz, hogy rám figyeljenek.
-Mi van? - nézett rám ingerülten Sam.
-Tudom, hogy ez egy rendkívül veszélyes küldetés, így nem várhatom el, hogy kockáztassátok a testi épségeteket, vagy akár az életeteket ezért. Főleg úgy, hogy téged csak pár napja - néztem Samre -, téged pedig csak pár perce ismerlek. - tekintetem Taehyung-ra vándorolt. Lehet még azért az emberért sem vállalkoznátok az útra, akit ezer éve ismertek, szóval ilyen téren labdába sem rúghatok. Még az se száz százalék, hogy tud rajtam segíteni a forrás vize. Szóval ha adtok egy térképet, meg felszerelést, akkor csak eltálok oda egyedül is.
-Arról szó sem lehet! Nem hagyjuk, hogy egy lány egyedül bolyongjon, ugye Sam? - szállt vitába azonnal a barnahajú.
-Bármennyire is nehéz ezt kimondanom, de igaza van. Vagy együtt megyünk, vagy sehogy.
- Hát akkor köszönöm, hogy segítetek! - hálalkodtam. Arcomra nem ült ki semmilyen más érzelem, de belül megmelengették szívemet szavaik.

      <<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

-Ezzel meg is volnánk! - állt fel Sam elégedetten a konyhaasztaltól több órás munka után. Nem az útvonal megtervezése tartott ilyen sokáig, hanem, hogy átmásolta az általam még délelőtt talált térképet egy másik papírdarabra. Hiszen a könyvet mégsem cipelhettük magunkkal, csak plusz terhet jelentett volna. Míg dolgozott, csend telepedett a házra, Tae-vel nem mertünk megszólalni, hátha megzavarjuk őt. Némasági fogadalmunknak meg is lett az eredménye: egy teljesen ugyanolyan térkép hevert az asztalon, mint ami a könyvben is szerepelt. Sam a fénymásolókat is megszégyenítően jó munkát végzett.

-Akkor hogyan tovább? - kérdezte Tae.
-Hát… felszerelés és kaja is kéne, szóval folytassuk azzal. - indítványoztam. Így hát a piacon kötöttünk ki.

Délutánba hajlott az idő, de az emberfolyam csak nem akart apadni. Megállíthatatlanul hömpölygött tovább, jelentősen megnehezítve az előrejutást. Sam és Tae ennek ellenére is határozottan és célirányosan törte maga előtt az utat. Én meg próbáltam nem túlságosan lemaradni, hisz a kezük nyomát viselő szűk járatok se perc alatt újra  összezáródtak. Akkora tempóval mentek, hogy szinte futólépésben kellett követnem őket.

Aztán meg is történt a baj. Miután sikerült pár napra elegendő élelmiszert szereznünk egy mogorva fickótól - aki nem mellesleg szemeivel majd fel nyársalta Tae-t -, felszerelésért indultunk. Sam még tovább gyorsított a sebességén, mondván nem érünk rá egész nap. Így nekem is gyorsítanom kellett. A nagy sietségben megbotlottam és egyensúlyomat vesztve a porba hullottam, mint a szárnyaszegett madár.