Az ezüst róka meséje (Jimin ff.)

A különös furulya hangja

Észrevétlenül jutottunk el az otthonomig. A keskeny zsákutcát, ahol laktam, kidőlt-bedőlt viskók szegélyezték. Abszurd módon mindig is egy dominó sorhoz hasonlítottam az utcát. A házak olyan szinten nyomódtak egymásnak, megtámasztva a másikat, hogy ha bármelyik is elmozdul a helyéről, az egész sor összedől. Mintha csak egy játékos kedvű kisgyerek szeszélyeitől függene az épületek sorsa. Az utca piszkos volt, senki sem törődött azzal, hogy tisztára söpörje. Itt-ott egy patkány rohant el ijedten fedezékbe vonulni lépteink elől. A nyomornegyed sosem a higiéniáról volt híres. A mögöttem haladó lány felszisszent az ijedtségtől. Ezek az "úri" lányok, milyen kényesek!

-Megérkeztünk. - fordultam felé, akinek még csak a nevét se tudtam.
A házak instabilitása miatt elővigyázatosságból óvatosan kopogtam be nagyi tudtára adva, visszatértem. De nem akárhogy: volt egy kissé bonyolultnak mondható kód, amit lekopogva azonosítottuk egymást, ezzel próbáltuk kizárni az illetéktelenek behatolását. Tisztára, mint valami titkos társaság. Az ajtó kinyílt, a nyíláson pedig a nagymamám dugta ki a fejét. Gyorsan körül tekintett nem figyel-e valaki minket, majd beterelt a kunyhóba. A lányt meglepődve mérte végig, sokáig elidőzve a testét fedő köpenyemen. Mintha megkönnyebbült sóhaj hagyta volna el ajkát, de lehet, hogy csak képzelődtem. Kérdő tekintetét viszont csak nekem tartogatta.

-Az utcán szedtem össze, valszeg valami örömlány lehet. - mondtam unottam, csepp undorral a hangomban.
-Na, de S! Miket feltételezel, így ismeretlenül, erről a szegény páráról! És meg ne halljam még egyszer, hogy ilyen undorral beszélsz bárkiről is! - ragadta meg egy hirtelen mozdulattal a fülcimpámat, kínzó fájdalmat okozva ezzel. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy nálam egy fejjel alacsonyabb volt, mellesleg meglepően kínosan éreztem magam.
-Ah, ah! - adtam hangot a nem tetszésemnek.
-Na de milyen modortalan is vagyok - engedte el nagy megkönnyebbülésemre testfüggelékemet-, be sem mutatkoztam, a nevem Charlotte.
-Ezé a lókötőé pedig Sam - bökött rám.
A lányon volt a sor, várakozás teljesen pillantottunk rá.
-Öhm... A nevem... Ha Eun. - olvastam le a szavakat a szájáról. Szemem megvillant nevének hallatán.
-Jaj drágám, veled meg mi történt? - kérdezte sajnálkozva a nagyim. - Hogy hívják? Sajnos nem tudok szájról olvasni... - pillantott felém segítségkérően.
-Ha Eun a neve és azt állította korábban, hogy kirabolták - forgattam a szemeim -, de arról se felejtkezzünk meg, hogy nem csak a ruháit vitték el, hanem hangját is.

Erre a kijelentésemre hevesen bólogatott, na de ki hallott már ilyet?! Valakinek ellopják a hangját, ekkora baromságot!

A mamám ábrázata viszont még komorabb lett, mint korábban volt.
-Mi az nagyi? - mindig vidám, mosolygós hangja is komorrá vált. Arcán sötét árnyék suhant át. Tuti tud valamit, amit én nem.
-Érezd otthon magad drágám! Mifelénk ritkák a vendégek, addig maradsz, míg kedved tartja. - fordult egy halvány mosollyal a lány felé.
Elhatároztam, hogy amint lehet kifaggatom és választ találok a kérdéseimre.

A házunk, - de sokkal inkább a kalyiba illene rá- nem volt túl nagy. Két szoba, egy konyha és egy apró fürdő húzódott meg benne. Kettőnek épphogy elég volt, most meg itt van Ő. A legkevésbé sem hiányzott. Amúgy is hol fog aludni, ha már öreganyám ennyire marasztalta? Mert hogy a szobámba be nem teszi a lábát az is biztos.

-Tessék drágám, biztos éhes vagy már. - tett egy tányér ételt Ha Eun elé. Mindannyian a kis asztalnál ültünk a konyhában és vacsoráztunk. A lánynak több se kellett, akkora hévvel kezdett enni, mintha nem evett volna semmit a héten.
Akaratlanul is elmosolyodtam cselekedetét, de rögtön észbe kaptam és magamra öltöttem unott ábrázatomat, néhol egy kis undorral fűszerezve, de csak óvatosan, nehogy megint a fülem bánja. Én komoly rámosolyogtam egy ribancra? Mi van velem?
-Köszönöm, nagyon finom! - tátogta két falat között.
-Örülök, hogy ízlik! - mosolygott Charlotte, mint valami büszkeségtől kicsattanó sztárszakács, pedig csak egy egyszerű tteokbokki-ról volt szó. Egyébként is azt mondta, nem tud szájról olvasni, most persze lebukott az a sumák öreglány.