Az ezüst róka meséje (Jimin ff.)

Álomláz

~Taehyung szemszöge~

Egy hatalmas ásítás közepette pillantásom Ha Eunre siklott, aki egy ideje gyanúsan csendben volt. A lány, aki mesélésem közben fejét a vállamra hajtotta - amelynek következtében talán mondanom se kell, de a szívem őrült vágtába kezdett -, immár az álmok végtelen mezejére lépett. Békés szuszogása belevegyült az éjjel, tücskök kreálta eufóniájába. Arca kisimult, az aggodalom szarkalábai nyom nélkül tűntek el és egy finom mosolynak adták át helyüket. 

Óvatosan, nehogy felriasszam fektettem le magam mellé a fűbe. Selymes haja az arcába hullott, s én nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy remegő kezemmel ne simítsam kósza tincseit füle mögé. Még órákig képes lettem volna bámulni alvó alakját, de viszonylag hamar észbekaptam. Samhez lépdeltem, aki egy erélyesebb bökdösés után kissé nyűgösen és morogva vette tudomásul, hogy az én műszakom lejárt, s most Ő következik. 

~Sam szemszöge~

A reggel korán eljött, semmi sem zavarta meg az éjszaka békés nyugalmát, míg őrködtem. Pillantásom néha-néha az alvókra siklott, kiváltképp Ha Eunre. A lány közelsége, minden belső tiltakozásom ellenére olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amit egészen idáig lehetetlennek tartottam. Hiszen köztudott volt, hogy a Rókák egy életre választanak párt, s nekem már van társam, akiért az életem is odaadnám, s az biztos nem ez az a lány. Lehetetlen, hogy Ő legyen az, akivel életfonalam megmásíthatatlanul és végérvényesen összefonódott. A másik lehetőség még ennél is hihetetlenebbnek tűnt: ahhoz, hogy szabadon, mindent megkötés nélkül másért dobogjon a szívem, a szeretett lány halálára lett volna szükség, s ezt a gondolatot meg végképp elvetettem magamtól. Már csak a feltételezés is égető kínt hozott magával. 

<<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>

-Jó reggelt! - ült le mellém kissé később Taehyung. Hangja még kissé rekedtesen csengett, amit a kora reggeli óra számlájára írtam. Éreztem magamon vizslató tekintetét, de a világért sem néztem volna rá, sőt nem is viszonoztam előbbi köszöntését. Még egyszerűen nem sikerült túllépnem a korábbi, köztünk lezajlott eseményeken. Néhány perces várakozást követően egy lemondó sóhaj kíséretében felállt és elsétált, vélhetően azért, hogy a lányt is felébressze. 

-Ha Eun! - ébresztgette halkan az alvót.

Miután nagyjából ötödjére is kiejtette a lány nevét, hátrasandítottam a vállam felett, hogy megnézzem mi folyik köztük. Borzasztó jó alvókája lehet, ha a folyamatos rázogatásra sem ébredt fel álmából. Tae hangja egyre kétségbeesettebbé vált, s már én is aggódni kezdtem. Egy sóhaj kíséretében útitársaimhoz lépdeltem, hogy megnézzem mi a helyzet. A lány még mindig nem tért magához. Tae végső kétségbeesésében a tokkaebit szólította, aki néhány pillanaton belül ott is termett a fiú oldalánál. 

A lányt látva nem kérdezett semmit, alaposan végigmérte Ha Eun-t majd csak ennyit mondott:

-Álomláza van? 

-Hogy micsodája van? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. 

-Az álomláz hatására, az áldozat mély álomba merül, amelyben rémálmok gyötrik, ahonnan egyedül nem tud szabadulni. 

-S hogyan segíthetnénk neki? - kérdezte Taehyung aggodalmasan. 

-Egyikőtöknek be kell hatolnia a lány álmába, és megszabadítania Őt az álmok béklyóitól. Előre szólok, nem lesz egyszerű, hiszen teljesen meg lesz győződve arról, hogy amit lát, az a valóság. Csak egy próbálkozásra van lehetőségetek. A lány elméje csak az egyikőtöket képes rövid időre befogadni, míg a másikótoknak itt kell maradnia és biztosítania a kapcsot a valóság és az álomvilág között. Aki itt marad annak kell majd felébresztenie a másik kettőt.