I Think They Know (StylesTriplets x Louis)

25

Egyértelmű volt, hogy Edward keresztül ment a kimondhatatlanon. De arra talán egyikük sem akart gondolni, hogy nem lesz képes feldolgozni. Hogy hiába tart ki évekig, ha egy ponton éppen ez a kitartás töri majd meg. 

- Nem lett volna muszáj jönnöd. - mondta Harry halkan a mögötte sétáló Edward-nak, ahogyan beléptek a boltba. Harry elvett egy kosarat, még Edward ajkait biggyesztve nézett rá.

- Nem akarok egész nap bent maradni. - felelte. - Louis visszament a barátaihoz, Marcel pedig ír. Nem akarom őt zavarni. 

Arról ír, ami veled történt. Amit miatta érez.

Ezt akarta Harry mondani, de végül csak egy lágy mosollyal az arcán bólintott.

- Akkor most vásárolgatunk egy kicsit együtt, oké? - indult el Harry a tejtermékek felé.- Elég sok mindent kéne már venni amúgy is. - Edward megmosolyogta, ahogyan Harry sokkal inkább magának kezdte el motyogni a dolgokat, mintsem neki. 

Ahogyan Harry nézelődött a tejeshűtőn, addig Edward elkezdett a sorok között sétálgatni. Nézte az embereket, a kitett árakat, a különböző árukat. Igyekezett észben tartani, hogy a világ még mindig forog, hogy mindenki csak nyugodtan éli az életét, és minden ami körbe veszi, az nem árthat neki. Sem a gondolatai. Elolvasta pár csomagoláson az összetevőket, hogy hogyan kell használni a konyhai kellékeket és ehhez hasonlók. Igyekezett mindent a legátlagosabban csinálni, csak hogy lekösse elméjét, mi megállás nélkül kavargott. Igaz nem vette észre, de Harry ott volt a nyomában minden egyes soron, és figyelte, hogy mit csinál. Ha csak a szeme sarkából, de akkor is. Úgy vigyázott rá, akár egy kis tollpihére, mit hirtelen szélnek eresztettek. Most már folyton azt figyelte, hogy Edward-nak milyen szomorú is sokszor az arca. Hogy hiába van csendben, akkor is mintha minden percben ordítani készülne. Harry bele sem mert gondolni abba, hogy mi zajlhat le benne, hogy mit is érezhet, hogy mi volt addig, ameddig nem is beszélt erről senkinek. Edward magát hibáztatta mindenért, Harry pedig szinte megfulladt ettől az érzéstől a torkában, ami ezekre a gondolatokra bukkant fel. 

Mikor Edward mosolyogva Harry-re nézett a szeme sarkából, kezében egy csomag pudingporral, Harry is elmosolyodott. Halk léptekkel odament testvéréhez, aki továbbra is a csomagolást olvasgatta.

- Szeretnéd, hogy megvegyük? - kérdezte, hangja akár a leggyengédebb simítás a sebes bőrön. 

- Epres. Az a legjobb. - felelte Edward, ujjaival végig játszadozott a csomagolás szélén. - Megcsináljuk ma este? - Harry habozás nélkül bólintott, majd átkarolta testvérét és nyomott egy puszit a fejére.

- Persze, Eddie. Filmes este? - ajánlotta fel csillogó szemekkel Harry, Edward pedig a kosárba tette a pudingport.

- Filmes este. - erősítette meg Edward ezt a felvetést. 

Még vagy tizenöt percet töltöttek a boltban, Edward pedig úgy kóválygott ott, mintha most tért volna be ide először. Úgy gondolta, hogy inkább legyen tompa és lusta az elméje, mintsem rosszabbnál rosszabb gondolatokkal megtöltve. Inkább higgyék őt az emberek őrültnek, bolondnak vagy bárkinek, mintsem hogy szembesüljenek azzal, hogy ki is ő valójában. Nem sokkal azután, mikor meglátta apját, Edward rossz dolgokra kezdett gondolni. Úgy gondolta nem akarja ezzel terhelni Harry-t, ami a világ legnagyobb marhasága volt. Mert Harry meghallgatta volna az összes gondolatot, ami valaha is Edward fejében megfordult, de Edward kezdett elérni egy olyan állapotot, amiben már nem is akarta, hogy megmentsék. Csupán annyira vágyott, hogy elbukjon, hogy ne kelljen többet próbálkoznia és végre megkönnyebbülhessen. Talán egy másik világban, sokkal inkább. De az a kis remény, az a kis erő továbbra is megtartotta őt, ez pedig sokkal jobban ártott neki. Ő így gondolta, de meg lehetett érteni. Évekig harcolt saját magával szemben, csak mert az az ember, akiben bíznia kellett volna, akinek az lett volna a feladata, hogy megvédje őt, az eltörte a szárnyait és megfosztotta attól, hogy valaha is szabadon repüljön saját elméje fogságából.