Légy az enyém! (BakuDeku)

17.

Midoriya arra ébredt, hogy valaki birizgálja a haját. Először azt hitte álmodik, majd lassan tudatára ébredve eszébe jutott a tegnapi nap.
Szeme kipattant és ekkor jött rá, hogy nem az ágyán fekszik. Hanem egy kemény mellkason.
Szélsebesen kapta fel a fejét és húzódott el az ágyon, miközben Bakugoura nézett.
A szőke komolyan nézett rá, szinte tanulmányozta az arcát.
   - Megbántad.- állapította meg a tényt.
Deku zavartan lesütötte a szemét.
Bakugou elrejtve csalódottságát felállt és a fürdő felé vette az irányt.
   - Pedig a buli estéjén mintha nem zavart volna annyira a közelségem.- mondta mellékesen, annak ellenére, hogy tudta, Deku azon az éjszakán nem volt magánál.
A mondatot hallva a zöld hajú kikerekedett szemmel nézett Bakugoura, mire az megállt a fürdőajtó előtt.
 "Tényleg. Annyira sokkos állapotban voltam tegnap, hogy el is felejtettem megkérdezni mi történt pénteken."- nyelt Deku.
   - Mi... mi történt pénteken?- dadogta Midoriya.
Bakugou félmosolyra húzta a száját, mire Deku szíve megdobbant, szája elnyílt.
Még sosem látta Bakugout mosolyogni, de ez a látvány... Egyszerűen csodálatos volt.
   - Mire vagy kíváncsi?- húzta vissza ámulatából a fiút Bakugou.
   - Hát... izé... Uraraka-san azt mondta, hogy mikor már épp próbált volna... megzavartál minket.
   - Így volt.- bólintott Bakugou komolyan.
   - É-és utána?
Bakugou tudta, hogy Midoriya attól fél, hogy történt köztük valami "olyan" dolog amíg ki volt ütve. A szőke nem sértődött meg, hogy ilyet feltételez róla, miszerint kihasználná a helyzetet, hiszen valóban megfordult a fejében.
   - Nem kell aggódnod. Miután kipateroltam azt a picsát csak leültem melléd. Te pedig rám dőltél. Majd megcsókoltalak. Végül pedig lefektettelek az ágyba mert elaludtál.- magyarázta Bakugou.
Midoriya elképzelve a történetet elpirult, és meg is könnyebbült.
   - Kö... köszönöm Kacchan.
   - Mit?- vonta fel a szemöldökét Bakugou.
   - Hogy... hogy nem használtad ki az alkalmat...- motyogta.
   - Ne köszönd. Azóta is bánom.
Midoriya ezt hallva sápadttá vált, mire Bakugou lehajtott fejjel elnevette magát.
Midoriya ahogy hallgatta Bakugou dallamos nevetését úgy érezte még sosem hallott ennél szebbet. Nem is értette mért nem nevet és mosolyog gyakrabban a fiú. Hiszen olyan jól állt neki!
   - Nyugi Deku. Csak vicceltem.- emelte fel a fejét a szőke, majd megdöbbent mikor észrevette a fiú kipirult, elvarázsolt arcát.
Olyan gyönyörű volt mint egy festmény.
   - Kacchan...- kezdte Deku, de inkább meggondolta magát és megrázta a fejét.- Mindegy.
Bakugou újra felvette komoly tekintetét és karba fonta a kezét.
   - Most, hogy ezt tisztáztuk én kérdezek.- jelentette ki.
Deku meglepődött de azért bólintott.
   - A motelben. Mi történt köztetek? Amikor azt kérdeztem lefeküdtetek-e azt mondtad nem. Viszont belepirultál. Szóval tudni akarom mi történt igazából.
Deku bólintott.
   - Uraraka-san előre eltervelte az egészet. A mozit és a motelt is. Mikor megérkeztünk a szobánkba már kész nászutas lakosztálynak tűnt. Virágszirmok voltak mindenhol, gyertyák... Kérdőre is vontam, mire azt válaszolta abban reménykedett a szerelmi vallomása után összejövünk és itt beteljesedhet a szerelmünk. Próbáltam figyelmen kívül hagyni mindent de nem igazán sikerült. Mivel már késő volt csak aludni akartam. Mindketten fürödtünk, addig nem is volt probléma. Aztán lefeküdtünk az ágyba és miközben én próbáltam aludni ő... elkezdte simogatni a kezem... Én elhúzódtam, mire ő még közelebb jött. Végül már nem tudtam odébb menni, mert különben leestem volna az ágyról. Így rám mászott és... el... elkezdte simogatni a mellkasom mire idegesen lelöktem magamról. Megmondtam neki, hogy vagy abbahagyja ezt, vagy visszamegyek a koliba. Ezután sűrű bocsánatkérésbe kezdett és előadta a "mindent megbántam" szöveget. Én pedig... elhittem. És megsajnáltam amiért nem tudom viszont szeretni. Utána megint megpróbáltunk elaludni de szerintem sokáig egyikünknek sem sikerült. És végül ezért késtünk el.- fejezte be a mesét Deku.
Bakugou türelmesen hallgatta a fiút. Amikor azokhoz a bizonyos részekhez ért Bakugou magában megfojtotta, szétrobbantotta és más különböző módokban végzett a lánnyal. De végül megnyugodott, hogy tényleg nem történt köztük semmi.
 "Ez a picsa hülyébb mint gondoltam."- gondolta magában.
   - Értem.- mondta végül.
Midoriyat meglepte, hogy egyetlen szóval el van intézve a dolog, de örült is neki.
Bakugou ezután már tényleg bement a fürdőbe, hogy elkezdje a reggeli készülődést. Eközben Midoriya agytekervényei folyamatos működésbe kezdtek.
 "Kacchan milyen rendes... Sosem gondoltam volna, hogy ilyen nyugodt és megértő is tud lenni. És kedves. Ráadásul amikor mosolyog és nevet olyan... édes. Melegség tölti el az embert, ha csak ránéz."
Midoriya belepirult gondolataiba.
 "Mégis... mégis mi van velem? Mi... ez az érzés?"
Bakugou az ajtónak dőlve figyelte Midoriyat, aki gondolataiba merülve észre sem vette, hogy a fiú végzett a fürdőben.
Bakugou a fiú arcát nézve töprengett azon, vajon mi járhat a fejében, ugyanis Deku mosolygott.
Oda akart menni hozzá. Át akarta ölelni. De nem akarta elijeszteni ezért csak megköszörülte a torkát, mire Deku kizökkenve gondolataiból felé fordult.
Bakugout egy száll alsó takarta. Deku tekintette akaratlanul is Bakugou alsójához tévedt. Mikor megállapította, hogy a szőke nemi szerve még alsónadrág takarásában is nagynak tűnik elpirult, amit Bakugou is észrevett.
   - Tied a fürdő.- indult el a szekrényéhez ahonnan előszedte sulis egyenruháját.
Deku zavartan bólintott, majd elindult a fürdő felé, ám félúton megtorpant.
   - Várjunk. Kacchan... Nekem... nincsenek itt a ruháim. És semmilyen más cuccom se.- nézett Bakugoura kétségbeesetten.
Bakugou fújt egyet.
   - Nálad van a szobád kulcsa igaz?
Midorya bólintott.
   - Akkor add ide. Még elintézed magad elhozom a dolgaidat a szobádból. Csak mond mi kell.- nyújtotta a kezét Bakugou.
Midoriya csodálkozva nézett rá.
   - Ko-komolyan megtennéd?
Bakugou csak a szemét forgatta.
   - Nem nagy dolog. Na! Ide a kulccsal.- sürgette.
Midoriya megdöbbenve bólintott.
 "Mikor lett Kacchan ilyen előzékeny?"
Bakugou kezébe adta a kulcsot miközben elhadarta neki mit hol talál a szobájában.
Bakugou a végén bólintott majd már felöltözve kilépett a folyosóra és Deku szobája felé vette az irányt. Még kora volt, így senkivel sem találkozott.
Deku szobájába érve tisztaság fogadta és rendezettség. Neki indult összeszedni a dolgokat ügyelve arra, hogy ne kezdjen kutakodni a fiúnál.
 "Azért ilyen mélyre még nem süllyedtem."- gondolta.
Mikor az összes dolog meg volt már indult volna vissza, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve keresett egy papírt és egy tollat majd ráfirkantott egy üzenetet.
Ezután újból felkapta a cuccokat és visszament a szobájába.
Mikor kinyitotta az ajtót Deku épp az ablakon nézett ki háttal neki egy száll alsóban.
Bakugou miközben halkan letette Midoriya dolgait az ágyra gyönyörködött egy sort. Végigjáratta a tekintetét a fiú egész testén, fenekénél egy kicsit tovább időzve, majd elindult felé.
Tudta, hogy mit csinál, és azt is, hogy nem kéne. Mégis... Deku itt volt a szobájában. Egy száll alsógatyában. Ha nem most akkor mikor használja ki az alkalmat?
Hangtalanul lépkedett, így Deku csak akkor vette észre, mikor Bakugou karjai átölelték őt.
Szíve megugrott.
   - Kacchan...
   - Hmm?- hajtotta a fejét Bakugou Deku vállára.
   - Izé... el... el fogunk késni.- motyogta.
   - Elhiszed, hogy nem érdekel?- suttogta a fülébe.
Deku hasában abban a pillanatba felébredtek az addig nyugvó pillangók és hevesen repkedni kezdtek, mellé pedig el is pirult.
Kissé oldalra fordította a fejét, hogy Bakugoura nézhessen, mire a szőke is felemelte a fejét a válláról, hogy ugyanígy tehessen.
Alig pár centi választotta el őket, úgy nézték egymást. Végül Bakugou megszólalt.
   - Mit akartál mondani?
   - Mi... mikor?- kérdezte zavartan a fiú és mocorogni kezdett a szőke karjaiban. Ezt célzásnak véve Bakugou elengedte és két lépést hátrált tőle. Midoriya zavartan nézett rá.
   - Amikor a fürdőszoba előtt álltam és rákérdeztem volna a motelben történtekre.
Deku gondolkodott kicsit, majd mikor eszébe jutott elpirulva lehajtotta a fejét.
   - N-nem fontos...- motyogta.
   - Tudni akarom.- vágta rá Bakugou komolyan.
Deku nagyot nyelt.
   - Hát... Csak az a kérdés fordult meg a fejemben, hogy miért nem nevetsz többet...- bámulta a földet félve Bakugou reakciójától.
Bakugou értetlenül húzta össze a szemöldökét.
   - Miért kéne nevetnem?
Midoriya izzadni kezdett.
   - Há-hát... mert jó-jól áll...- nyögte ki a fiú, mire Bakugou meglepve pislogott egyet.
Gyorsan átszelte a köztük lévő távolságot és felemelte Deku tűzpiros fejét. Mikor belenézett Bakugou vörös íriszeibe azonnal lehunyta a szemét.
   - Nézz rám!- kötelezte Bakugou, mire Deku félve kinyitotta a szemét.
Bakugou egy ideig tanulmányozta az arcát, majd előrehajolt, mire Deku ijedten hátrált pár lépést.
Bakugou már tényleg nem értette a helyzetet.
   - Deku...- sóhajtott fáradtan.- Ne szórakozz velem. Egyik pillanatban letámadsz, a másikban pedig menekülsz előlem? Áruld el. Mégis mit érzel irántam?- fújt dühösen.
Midoriya bűnbánón hajtotta le ismét a fejét.
   - Hát én... én... én magam sem tudom.- bökte ki nagy nehezen.
Tudta, hogy Bakugou nem erre a válaszra számított. De valóban nem tudta mit is érez. Csak annyit tudott, hogy teljesen összezavarodott.
Bakugou sóhajtott. Jobbnak látta, ha ezt a beszélgetést befejezik.
   - Elhoztam a dolgaidat. Öltözz fel. Aztán induljunk mert el fogunk késni.
   - Kacchan!- emelte fel a fejét Deku, Bakugou pedig kérdőn nézett rá.- Én... össze... összezavarodtam.- hajtotta le újra a fejét.
Bakugou nem tudta mit mondhatna erre. Azt gondolta, hogy Deku még nem érez szerelmet iránta, hiszen két héttel ezelőtt még rettegett tőle. De azt remélte, hogy az este történtek után... érezhet valami biztosat. Valami... biztatót.
Miután Deku látta, hogy Bakugou nem fog megszólalni az ágyon lévő ruháihoz lépett és szomorúan öltözni kezdett. Bakugou pedig leplezetlenül végig nézte.
Mikor Midoriya végzett Bakugoura nézett.
   - Indulhatunk...- motyogta, mire Bakugou csak bólintott egyet és felkapta a kulcsát.
Mikor a szőke kinyitotta a szobaajtót és kilépett rajta lecövekelt.
   - Mi az?- kérdezte Deku miután megkerülte Bakugout.
Bakugou komoly tekintettel nézte az előtte álló Kirishimat, aki most kikerekedett szemmel nézte végig, ahogy együtt lépnek ki a szobából. Egy darabig még így álltak némán, majd Kirishima sarkon fordult és gyors léptekkel eltűnt a folyosó végén.
Bakugou összeszorított szájjal nézett utána.
   - Kacchan... már meg akartam kérdezni. Mi történt köztetek?- kérdezte Deku a szőke felé nézve.
   - Semmi.- szolt Bakugou komolyan még mindig abba az irányba nézve ahol Kirishima távozott.
Midorya egy bólintással jelezte, hogy megérti, ha nem szeretne róla beszélni.
Ezután pedig szó nélkül elindultak a suli felé.
Útközben elváltak, mert jobbnak látták, ha nem együtt érnek be. Az pletykákat szülne, és ők egyáltalán nem akartak beszédtémává válni. Bakugou a suli felé menet végig Kirishimán gondolkozott, ami idegesítette, de ha belegondolt mit gondolhat most róluk...
 "Francba! Deku mellett ennyire elpuhultam volna? Mit érdekel engem mit gondol az az idióta? Higgyen csak amit akar, nem érdekel."
De akárhogyan is próbálta kiűzni keserű gondolatait, azok sehogy sem akartak eltűnni.

                                                              🧨🧨🧨

Kirishima alig akart hinni a szemének. Bakugou és Midoriya együtt töltötték az éjszakát? Hát micsoda képtelenség ez? De így történt. Kirishima szíve pedig ahogy meglátta őket összetört. Hiszen ha együtt aludtak akkor nyilvánvalóan lefeküdtek egymással. Ez a gondolat olyan volt Kirishima számára mintha tört döftek volna a szívébe. Egyre csak azon gondolkozott mért vele történik ez. Elvesztette egyszerre a legjobb barátját és a szerelmét is.
Dühében belerúgott egy nagy kavicsba.
 "Mégis miféle őrület ez? Miért kellett beleszeretnem? Miért kellett segítenem abban, hogy összejöjjenek Midoriyaval? Igen, elértem, összejöttek. Sikerült. Gratulálok Kirishima elintézted! Most aztán megcsináltad büszke lehetsz magadra! Hogy a rohadt életbe is!"
Kirishima a szívénél megragadta a ruháját és ökölbe szorította a kezét. Könnyei potyogni kezdtek, amit gyűlölt. Gyűlölt sírni, mert erősnek akart látszani. De tudván, hogy azt a háborút, amiben esélye sem volt elvesztette teljes letargiába sodorta. Csak remélni tudta, hogy azzal, hogy kiengedi könnyeit szíve talán megkönnyebbülhet. Csekély esélyű ügy volt, de reménykedett.