Sorsom végzete

20.rész

Egész nap azt a kibaszott ebédszünetet vártam,hogy hátha Elliot ma bejön.Mikor az utolsó órámról kicsengettek,ami töri volt,belesöpörtem mindent a táskámba,és a vállamra kapva siettem ki.

-Jenkins várjon!-hallottam Mr.Hale hangját.Jókor tud időzíteni az öreg.

-Igen?-fordultam meg kérdő tekintettel.

-Minden rendben?-húzta össze szemeir.

-Felcsapott pszchiologusnak tanár úr?-vigyorogtam el.

-Ahogy hallom minden rendben.-forgatta szemeit.-Menjen.-intet egyett.

Gyors léptekkel indultam meg a zene terem felé,csakhogy most az ifjabbik Hale állírott meg.Ezt nem hiszem el.
Meglátszik,hogy az apja Mr.Hale.

-Sietek Doug.-zártam le ennyivel.

-Hova?Ebédszünet van.-sétált mellettem

-Ma kihagyom.

-Meg egy csomószor.Hova tűnsz ilyenkor?

-Valahova.

-Des.-fogta meg a karom,ezzel megállásra késztettve.
-Kérdeztem valamit.

-Én meg válaszoltam.-rántottam ki a kezem és mentem volna tovább ,de visszahúzott.

-Őszintén.Hova mész?Vagy inkább kivel?

-Nem vagy olyan helyzetbe Doug,hogy kikérdezz.-néztem mélyen a szemébe.

-Ohh hogy nem vagyok?-háborodott fel.-Jó oké,akkor te se tedd ezt.

-Mikor tettem?

-Hát épp ez az.Sose.Állandóan csak magaddal vagy elfoglalva és csakis magaddal törődsz.Ha kicsit is érdekelnének a körülötted lévő emberek,akkor talán nem hagynának el.-vágta hangosan a fejemhez.

-Hű.-néztem könnyes szemmel az ővéibe.-Ahogy látom már neked sincs semmi szükséged rám.-nyeltem egy hatalmasat és hátat fordítva neki mentem el.Szememből kicsorduló könnycseppet letöröltem és gyors léptekkel haladtam a folyósón.Méghogy magamon kivűl nem törödök senkivel.Idegesen csaptam ki a zene terem ajtaját,ezzel pedig egy időben fordult meg Elliot.

-Minden oké?-kérdeztük teljesen egyszerre,amin mindketten elmosolyodtunk.

-Hogy van a hugod?-ültem fel mellé az asztalra.

-Egyre jobban.-nézet rám.

-Ennek örülök.-húztam mosolyra a szám.-És te hogy vagy?-fordultam teljesen felé érdeklődve.

-Én megvagyok.-rántotta meg enyhén a vállát.Elliot nem szeret az érzéseiről beszélni, amit tiszteletben tartok.Majd egyszer talán megnyíl, amire ha vissza gondolok már egyszer meg is tett...a kórházban.
-És te?-tette fel a kérdést,amire a választ még én sem tudom.

-Én is.-haraptam a számra.

-Miért voltál olyan dühös, mint egy bika mikor bejöttél?

-Egy bika?-nevettem fel.

-Pontosan.-vigyorgott rám.

-Na de kérem.-hihetetlenkedtem.
-Csak összekaptam Douggal.-legyintettem, mintha semmiség lenne.

-Ja,megértem...egy kicsit birtokló a srác és elég durván védelmező,ami nem feltétlen rossz,na de ennyire annak lenni baszki.Azt hittem letépi a fejem mikor oda jött hozzám.-rázta meg a fejét.

-Hogy mivan?Oda ment hozzád?-kerekedet el a szemem.Elliot csak bólintott egyet.
-Mikor,hol és mégis miért?

-Tegnap este...boltba mentem és a parkolóba "összefutottunk". -rajzolt idézőjelet a levegőbe.
-Beszámolt arról,hogy milyen sérüléseim lehetnek,ha bármit is csinálok veled.