Az iskola folyósóján sétáltam kifele a friss levegőre, mikor megállított valaki.
-Des.-kiabált utánam.
-Doug.-fordultam meg bólintva egyett.
-Figyelj.-kezdtem bele, de a szavamba vágott.
-Nem, te figyelj...tudom, hogy egy orbitális nagy seggfej voltam és tényleg nagyon sajnálom amiket mondtam és tettem eddig.
-Mivan veled?-tettem keresztbe a karom.
-Egyik percben hülyésketsz velem a másikba leordítod a fejem, összeveszel velem, majd újra jó minden, megcsókolsz majd úgycsinálsz mintha meg sem történt volna.
-Mivan veled?-ráztam meg a fejem elnézve róla, majd amikor nem kaptam választ újra rá emeltem a szemeimet.
-Sajnálom.-nézet mélyen a szemeimbe.
-Hogy?
-Nem mondhatom el.-rázta meg a fejét.
-Szóval nem mondhatod el?-nevettem fel hihetetlenkedve.
-Elmondtam neked mindent, érted Doug?MINDENT. Meséltem a múltamról, mert biztam benned...erre ennyit kapok? Egy sajnálom? Bízol te bennem egyáltalán?
-Persze hogy bízok, Des ne hülyéskedj.-lépett közelebb hozzám sajnálkozva.
-Nem úgy tűnik, de ha nem akarod megosztani velem a sérelmeidet nem kell, de tényleg Doug. Én ott akarok neked lenni, de ha te el löksz magadtól, akkor nem tudok. Sajnálom.-nyeltem egy nagyot és csendben figyeltem a rekacióját, de semmit nem kaptam.
-Destiny.-hallotam meg a nevemet, de nem az ő szájából.Hanem valaki máséból...akiről azt hittem már soha többet nem fogom látni.
Lassan megfordultam, hogy megbizonyosodjak tényleg ő az...de ezt nem kell bizonygatni, ugyanis ezt a hangot annyi év után is megismerem.
-Daniel?-remeget meg a hangom, a szemeimet pedig el lepték a könnyek, de tartottam magam annyira, hogy ne engedjem ki őket.
-Jó újra látni.-mosolygott rám.
-Hé.-fogta meg a vállamat Doug és lépett mellém. -Des. -nézett rám aggódva.
-Nem...nem.-suttogtam magam elé, félő hogy meg sem hallotta.
-Mi az?-zárta tenyerébe az arcomat.
-Nem kapok levegőt.-pánikoltam be, majd sietve befutottam a fiú öltözőbe, hisz az volt a legközelebb. Tompán hallottam ahogy Doug elküldi Danielt kicsit sem kedvesen, majd fut utánam.
A szekrényeken végig csúszva ültem le a földre és kapkodtam a levegőt.
-Des.-guggolt elém Doug. -Figyelj rám.-simított végig a hajamon.
-Hallod Des?-csúsztatta újjait az állam alá és emelte fel gyengéden a fejemet.
-Meg...megfulladok Doug.-próbáltam nagy levegőket venni, de nem ment.
-Cshhh.-törölte le a könnycseppet az arcomról hüvelykújjával.
-Lassan szívd be a levegő...majd ki.-mondta és csinálta velem együtt.
-Be és ki.-muttogatta a tenyerével is, de nem ment.
-Nem tudom.-ráztam hevesen a fejem.
-Nem megy.-suttogtam.
Aggódva nézett rám egy pár másodpercig, majd a következő amit megéreztem az a szája a számon.
A meglepődöttségtől hirtelen nem is tudtam mit reagálni egy pillanatig, majd végül az agymat kikapcsolva adtam át magamat Doug lágy csókjának. Arcomra simította tenyerét és közelebb férközött hozzám. Az egész olyan meghitt volt, mígnem elnem váltunk egymástól. Némán figyeltük a másikat és már nem lehetett hallani az őrült zihálásomat...csakis a beférkőzött csendet kettőnk között.
Doug az alsó ajkát megnyalva hajtotta le a fejét és ült le mellém a falnak támaszkodva. Lábait felhúzta és hajába beletúrva tette karját a térdére.
ESTÁS LEYENDO
Sorsom végzete
RomanceNéha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet.
