Sorsom végzete

19.rész

Az ágyamon feküdtem és írtam a beadandómat, eközben Doug pedig telefonozot. Egyszer csak elkezdte bögdösni a karomat és nem állt le.

-Ah mivan már? -néztem rá.

-Mikor lesz már kéész? -temette arcát a párnába.

-Nemsoká. -válaszoltam és folytattam tovább, de újra megbökött.
-Doug. -szóltam neki élesen, de nem állt le.
-10 perc és tényleg kész.-ültem fel és feküdtem a hasamra miközben a lábam Doug válla mellet volt, ha esetleg nem hagyna jól pofán rugom.

-Jó. -mondta halkan és csodák csodájára csendben is maradt.

Talán hamarabb kész lettem, mint 10 perc, majd mikor megfordultam tekintetét elkapta a fenekemről és pajkosan a szemembe nézett. Hogy az a....

-Te stirőltél? -akadtam ki.

-Nyugodtan folytathatod még, valami nagyon elvonta a figyelmem. -vigyorgot el.

-Te bunkó szemét. -vágtam hozzá a biológia könyvemet.

-Most miért? Én nem tehetek róla, hogy pont arra fordultál, így pedig tökéletes rálátást kaptam.

-Kussolj el. -ütöttem rá,majd vissza vettem a biológiai könyvet, mert még abból meg kell csinálnom egy  bemutatást az emberi testről.

-Most csak szivatsz ugye?-háborodott fel mikor kinyitottam a könyvet.

-Sajnálom. -vigyorogtam rá direkt és neki támaszkodtam a falnak.

-Miről kell írnod? -kérdezete meg.

-Az emberi testről. -mondtam rá se nézve.

Körülbelül 5 perc után Doug mellém feküdt és nézte amit csinálok. Egyszer csak a keze a bokámhoz ért és végig simított egészen a térdemig.

-Doug. -néztem rá mérgesen, de ő csak kisfiúsan, mint valami ártatlan angyalka, elmosolyodott. Tenyere a combomat kezdte el simogatni, mire megfeszültem, ő pedig belamarkolt.
Ujjait végig húzta a pólómon, hasam aljától a kulcscsontomig.

-Mit csinálsz? -tettem magam mellé a füzetet és a tollat.

-Kiselőadást tartok neked az emberi testről. -vigyorgot el pimaszul,majd benyult a pólóm alá és a bőrömet simogatta, amitől az egész testem libabőrös lett és a levegőt is nehézkesebben vettem.

-Ne...nem kéne. -ráztam meg a fejem.

-Ugyan Des, csak egy kis biológiai órát tartok. -suttogta a fülembe, majd belepuszilt a nyakamba.

-Doug. -mondtam ki elcsukló hangon a nevét.

-Hmm? -morogta a nyakamba.

-Nem akarom, hogy játszadoz velem. -mondtam ki, mire ő a szemembe nézett.

-Sose játszadoznék veled.

-Pedig már egy párszor megtetted.

-Nem szándékosan Des, én...én...-láttam, hogy mondani akar valamit, de még se tette.

-Te mi, hm?

-Haza kell mennem. -állt fel. -Holnap ütközünk. -mondta, majd gyorsan kiment a szobámból.

-Ja,majd holnap "ütközünk".-suttogtam magam elé, miközben tudom, hogy ugyse hallotta, mert már kiment. Szaggatottan kufújtam a levegőt és vissza tartottam könnyeimet, amik legszivesebben végig folytak volna az arcomon. Kinyitottam az ablakom és pont láttam ahogy Doug elhajt. Kimásztam a tetőre, kezemben egy pokróccal, majd lefeküdve rá néztem a felhőket.
Jó sok idő telhetet el, mert már a nap is lemenőbe volt, ezzel narancssárga árnyalatot adva az égre. Vissza másztam a szobámba és végül lementem enni a konyhába, de előtte bementem Ashoz.